Az érdi rendőrk csalás miatt folytatnak nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Az ismeretlen férfi a rendelkezésre álló adatok szerint 2017. december 16-án 11 óra 40 perc és 12 óra 20 perc között Diósd, valamint Érd területén élő idős sértetteket azzal hívott fel telefonon, hogy családtagjuk gépkocsival balesetet szenvedett és az okozott kárt a baleset helyszínén azonnal rendezni kell. A telefonáló azt kérte, hogy a lakásban lévő összes készpénzt és aranyékszert szedjék össze, amelyeket a későbbiek során átvesz tőlük. Az ismeretlen személy az egyik idős sértett házánál megjelent, majd miután a nő nagyobb összegű készpénzt és aranyékszereket adott át neki a helyszínről távozott.

A férfi 35-40 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, 100 kilogramm testsúlyú, erős testalkatú, kerek, piros arcú. Az ismeretlen személyről grafika készült.

Az érdi rendőrség csalás miatt keresi ezt a férfit

Az Érdi Rendőrkapitányság kéri, hogy akik a grafikán látható ismeretlen férfit felismerik, vagy tartózkodási helyéről érdemleges információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen az Érdi Rendőrkapitányságon (Érd, Felső utca 4. szám), vagy hívják a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon. Továbbá névtelenségük megőrzése mellett bejelentést tehetnek az ingyenesen hívható a 06/80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
hááát... aki egy ilyen mesének bedőlve sértetté tud válni... taláán nem is méltó arra a vagyonra, amit lehúztak tőle...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.