A Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke szerint a hazai biztosítási szektor jó évet zárt 2017-ben. Pandurics Anett elmondta, hogy az már biztos, hogy a piac végre visszatért a válság előtti szintre. 

A hajtóerőt a tavalyi évben a nyugdíjbiztosítások jelentették, amelyek az ügyféligényeket maximálisan ki tudják elégíteni. Az első félév végén már 230 ezer fölött volt a szerződések száma. A rendszeres díjas életbiztosítások díjbevételének ötödét ma már a nyugdíjbiztosítások adják. A másik kiemelkedően fejlődő terület a gépjárműbiztosítások piaca volt az elnök szerint.

Itt egy új gazdasági mutató, ami segít megnézni, hogy jó-e a biztosítása

Fotó: Pixabay

Pandurics Anett szerint a szektor előtt immár folyamatosan szabályozói feladatok állnak. Ezzel kapcsolatban a legaktuálisabb kérdés az, hogy a biztosításközvetítői direktíva (IDD) február 23-án lépett volna életbe, de időközben az EU valamennyi illetékes szerve a határidő meghosszabbítása mellett tette le a voksát – az új határidő vélhetően október 1. lesz. Kozek András, a Mabisz életbiztosítási tagozatának vezetője szerint kérdés, hogy a magyar szabályozást a választások előtt sikerül-e átírni.

Itt az új direktíva, a PRIIPS

A szabályozók közül a PRIIPS direktíva már január elsején életbe lépett. Ezzel kapcsolatban Kozek András megjegyezte, hogy a teljes költség mutatóval (TKM) lassan 8 éve olyan mutatót alkotott a magyar biztosítási szektor, amely Európában is egyedülálló. A mutató minden – tranzakciós és háttérköltséget mutat – aligha véletlen, hogy az MNB idővel magáévá tette és ennek alapján szabályozta az életbiztosításokat.

A magyar biztosítási szektor új utakon

A fentiek nyomán a magyar biztosítási szektor szabályozása megelőzte az EU-szabályozást. A tapasztalatok átvétele így könnyebb volt, de természetesen a PRIIPS előírások miatt szükség volt a magyar szabályok átírására. Kozek András hangsúlyozta: a szabályozás vonatkozni fog az alapkezelőkre és a biztosítókra is – az alapkezelők számára ugyanakkor csak 2019-től lesz kötelező a PRIIPS bevezetése. A kollektív megtakarítási piacon ezek alapján 2020-tól lesz egységes a szabályozásnak való megfelelés.

A PRIIPS bevezeti a kiemelt információkat tartalmazó dokumentum (KID) rendszerét, amiben a termékhez kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat kell összegezni. Ezt áttekintve az ügyfél információkat kap arról, hogy a termék pontosan milyen célra szolgál.

Ugyancsak fontos elem, hogy egy előre definiált képlet alapján számítottan valamennyi termék kockázata egy 7 egységből álló kockázati besorolási tengelyen lesz meghatározva. Szintén új kötelező elem, hogy a termék teljesítményét 4 forgatókönyv alapján modellezni lesz köteles a terméket ajánló szolgáltató.

Kozek hangsúlyozta, hogy a költségmutatók számításában eltér a magyar (TKM) és az uniós (PRIIPS) metódus, ezért például a kétféle mutató összehasonlítása nem ajánlott. Kozek András szerint nagyságrendileg nem lehet nagyságrendi különbség, miután a PRIIPS egyébiránt a TKM-mel nagyban rokon szabályozási elvre épít. A szakember szerint az MNB és a biztosítók is azon az állásponton vannak, hogy amíg a PRIIPS még kezdeti szakaszban van, s a mutatókon, számítási metódusokon a következő időszakban még számos finomhangolás történik, addig nem érdemes a magyar TKM szabályozás kivezetése.

Már csak azért sem, mert az MNB a TKM-hez árazási előírásokat is kötött. Kozek András szerint a TKM mögött hét év tapasztalata áll: a mutató bevezetése komoly költségcsökkentést hozott a piacon, míg a meglévő állományok stabilabbak lettek.

(Vg.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.