Senki nem érti, miért gyilkolt a korábban a filmes szakmában dolgozó Cs. Norberttel.

Cs. Norbert este hétkor még otthon vacsorázott, beszélgetett nagybátyjával, nyoma sem volt annak, hogy bármiféle bosszúra készülne – írja a Bors.

El­képzelni sem tudják ismerősei, mi játszódott le benne, miért rontott be fegyverrel a rákoskeresztúri panellakásba.

Fegyveres vérengzés a XVII. kerületben: nyugodtan vacsorázott a lövöldözés előtt a későbbi gyilkos

A család és a barátok is értetlenül állnak Cs. Norbert tette előtt.

Egyöntetűen azt mondták lapunknak a fiatalemberről, hogy egyenes jellemű, szorgalmas ember volt, sőt soha nem viselkedett agresszívan, még akkor sem, ha provokálták.

Ezért nem tudják elképzelni mi történhetett, ami miatt odáig jutott, hogy fegyverrel lelőtt két embert, majd magával is végzett. A tragédia vasárnap hajnalban történt.

Cs. Norbert Budapesten, a XVII. kerületi Újlak utcai lakásban először volt barátnője jelenlegi párjával végzett, majd az utcán fejbe lőtte a 21 éves lányt is. Két és fél éves kislánya szeme láttára.

É. Vivien a lövés után még életben volt, de a kórházban elhunyt vasárnap este.

Norbi kiskorában elvesztette az édesanyját, apja jó ideje nagyon beteg, ő volt, aki gondját viselte és mindent elintézett otthon, mellette pedig sokat dolgozott a filmes szakmában, híres színészekkel találkozott. Büszkék is voltunk rá, hogy ilyen nehéz családi környezetből is fel tudta építeni az életét

– mondta a Borsnak Cs. Norbert egyik barátja.

Cikk- és címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.