A Nemzet Szépe szépségverseny szervezőinek nem reprezentatív közvélemény-kutatásából az is kiderült, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy szépségkirálynőnek.

A Nemzet Szépe szervezői az elmúlt hetekben többek közt arra is keresték a választ, hogy melyik megyében élnek a legszebb magyar lányok. Egy internetes kérdőívet készítettek, amelynek eredménye szerint a válaszadók 21.4 százaléka úgy véli, hogy a Fejér megyei lányok a leggyönyörűbbek. A második helyen a budapesti lányok végeztek 14.5 százalékkal, a képzeletbeli dobogó legalsó fokára pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megye állhatott fel a válaszok 6.8 százaléka alapján.

Hivatalos: Fejér megyében élnek a legszebb magyar lányok

Fotó: Egy másik verseny, Miss Universe Hungary 2017, Bódizs Veronika (TED ALJIBE / AFP)

A közel 300 válaszból kiderült az is, hogy az emberek szerint az intelligencia (91 %), az őszinteség (72.6 %) és a céltudatosság (67.5 %) a három legfontosabb jellemző, amellyel egy szépségkirálynőnek rendelkeznie kell.

Ezek mellett szintén fontosnak tartották, hogy a királynő megbízható, illemtudó és céltudatos legyen, ugyanakkor a kérdőívet kitöltők szerint az már kevésbé lényeges, hogy a szépség családcentrikus és toleráns-e.

A válaszadók valamivel több mint 90 százaléka gondolja úgy, hogy elsődlegesen az arc számít egy szép lány esetében. Ezt követően a szeme (59.4 %) és a haja (55.6 %), ami kiemelten fontos. Többen a kezeket és a feneket jelölték meg, mint lényeges külső jegy, de meglepő, hogy a mosoly és a fogak csak elenyésző szavazatot kaptak.

A Nemzet Szépe szépségversenyt 2018-ban immár harmadik alkalommal rendezik meg, a szervezők pedig már várják a lányok jelentkezését.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Azért mert Fejér megyében született a megváltó csúti cigány? A Nemzet Szépe szervezői is megkapták a Voldemort, alkotmányos illetéket?
uploads.disquscdn.com/images/fb32bc794b54904a721225c6270d26291cdc1d54a2398ac4acb00989c065983b.jpg?w=600&h=274
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
desiro
hát Vasban és Zalában sokkal szebbeket találni, de csak nézőpont kérdése.
Sámannus
@Eladott Ország: ujjabban ezeknek sem telik ruhára.:DDD
bakegya
Mért is ne!-SE ETETNI,SE RUHÁZNI NEM KELL ŐKET,magyarul,egy darabig,csakkk meg ...!
Eladott Ország
@bakegya: tegnap, 16:17 Egy jó darabig "makkon" is megélnek, sőt ruhára is kevesebbet kell költeni, az ügyesebbjének még nyugdíjmegtakarításra is fussa, nem lesz szükségük nyugdíjprémiumra sem.
bakegya
@Eladott Ország: igazad van,aztán negyven után meg beiratkoznak ide z a.hu/blog/uj-asztrozofia-tanfolyam-marciustol tapolcan,mert ott teremnek ám a tudományos fokozattal a NEMZET legszebb k...budapesten pécsett,sopronban,veszprémben is a művelődés tanfolyamai... aztán lesz belőlük csillagszekéren száguldozó kártyavetőnő- boszorkány-végül is a FÉNYETETÉSBŐL IS MEG LEHET ÉLNI ŐSTERMELŐIVEL ADÓMENTESEN a "leszarom magyar kultuigényszinten "-sose hittem volna,ide sülyeszték ezt az országot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.