Nemzetközi együttműködéssel fogtak el Tatán két magyar-román kettős állampolgárt, aki Németországban egy lakásból páncélszekrényt lopott, majd Ausztrián keresztül Magyarországra menekült – közölte honlapján kedden a rendőrség.

Ez aztán az autós üldözés! Németországban raboltak, Tatáig üldözték őket a rendőrök az autópályán – fotók

Fotó: police.hu

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint

az elkövetők január 4-én tulajdonították el a páncélszekrényt, amelyet egy erdőben felfeszítettek.

Hogy melyik német településen történt az eset, arra a rendőrök nem adtak választ.

A két férfi a széfből zsákmányolt ékszerekkel, három pisztollyal és egy vadászpuskával Ausztriába menekült egy német rendszámú BMW-vel. Az osztrák hatóságok a határig követték őket és értesítették a magyar rendőröket.

A menekülők Hegyeshalomnál kikerülték az ellenőrzést, úgy érkeztek Magyarországra.

Később a járőrök az M1-esen meglátták a Budapest felé haladó járművet, amely azután letért az autópályáról és Tata felé tartott. Miközben a két férfi megpróbált elmenekülni a tatai járőrök elől, autójuk lesodródott az útról és a szántóföldön állt meg.

Ez aztán az autós üldözés! Németországban raboltak, Tatáig üldözték őket a rendőrök az autópályán – fotók

Fotó: police.hu

A rendőrök a jármű közelében elfogták a két 38 éves férfit, majd lefoglalták a pisztolyokat és az ékszereket, a Győr-Moson-Sopron Megyei nyomozók pedig Jánossomorján megtalálták a menekülés közben elrejtett vadászpuskát.

A rendőrség D. Róbert és D. Zsolt ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt indított büntetőeljárást. A gyanúsítottakat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A nyomozást az osztrák és német hatóságokkal együttműködve folytatják le.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Drága erdélyi "honfitársaink" próbáltak igazodni Illiberáliához!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
...ez úgy tűnik el sem akarték fogni őket...
Pálinkás Pál
Nos...a határon túli magyarok...ilyenkor miért is teszitek hozzá a románt is fideszcsicskák!!!Határon túli magyar nincs...amelyik meg ideszavaz az egy darab sz@r!
papa.49
Na te idióta csutigeci ezért érdemes állampolgárságot adni a románoknak !!!
bencemacska
@Szeparepa2: Ha nem ilyen a cím, odakattintassz?
Ugye hogy nem.
És akkor hiányzik a kattintás.
Itt kérem, kemény kenyérharc van!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.