„Barátaim és ismerőseim közül többen kérték, hogy a hosszú hallgatás után törjem meg a csendet, s mondjam el az igazat az elmúlt hónapok eseményeivel, rágalomhadjáratával kapcsolatban, hát most ha vázlatosan és elnagyolva de ennek eleget teszek. Remélem, sokakat elgondolkoztat az őket körbevevő világról, látszatvalóságról: Minden a 2014-es politikai megállapodás felmondásával kezdődött, amit egy újságcikkben pont a pártom vezetője tett meg. – Még meg sem kaptam a felkérést az alpolgármesteri pozícióra, már megkaptam az első tájékoztatást, hogy mikor őrizhetem meg a “pozícióimat” és a “jövőmet”. Nem kellett hozzá semmit lépnem vagy tennem… – Merk Péter kilépése, bár több frakcióülésen bejelentette a szándékát meglepett. Az azonban még jobban, hogy azt feltételezték, hogy én állok mögötte. Még a nála lévő papírlapot is megnézték, hogy nem én írtam-e. Természetesen a vele való kommunikációt utána megtiltották. Miért is? Hogy

Forrás: zarojel.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
a dolgokat a gyökerüknél fogva kell kezelni... ha egy helyi pontentát volt, akkor annál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.