A Jobbik átverésként értékeli a részletfizetés és a halasztás lehetőségét az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott bírság esetében.

Volner János, az ellenzéki párt alelnöke szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatására reagált, amely szerint féléves felkészülési időszakot biztosít, kérelemre részletfizetési lehetőséget ajánl fel – július 1-i kezdettel – a Magyar Államkincstár a tiltott támogatást elfogadó és a szabálytalanul gazdálkodó pártoknak.

A jobbikos politikus szerint Orbán Viktor megijedt és visszavonulót próbál fújni, utóbbi azonban csak látszólagos, a mögött csak pillanatnyi taktikai szempontok állnak.

Semmi garancia nincs arra, hogy nem hajtják be a Jobbikon a jogtalan bírságot a választásokig – fogalmazott.

Volner János a halasztási lehetőséget ahhoz hasonlította, mintha egy "betörő a lakásból távozva felajánlaná az ott lakónak, hogy a tévéért inkább két hét múlva jön vissza, és ettől a tulajnak repesnie kellene az örömtől".

Az alelnök az ellenzéki pártokkal szemben hozott ÁSZ-döntések visszavonását és új vizsgálat lefolytatását követelte, továbbá jelezte: törvénymódosítást kezdeményeznek azért, hogy a számvevőszéki döntések esetében is lehessen bírósági felülvizsgálat.

Egyúttal azt is jelezte: mindaddig folytatják a pénzgyűjtést, amíg a számvevőszék jogerősen vissza nem vonja az összesen 663 milliós pénzbüntetést.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
én ezt nem nagyon értem... Sztem a Magyar Állam jogképes. Tud szerződést kötni, kötelzettséget vállalni. Felel valamennyi alája rendelt intézményéért. Miért ne lenne felelős az ÁSZ tevékenységéért? Az ÁSZ döntését a Magyar Állam fogja kikényszeríteni, mint az erőszak egyedüli jogos alkalmazója. Kitől kapja az ÁSZ a pénzügyi hátteret? A Magyar Államtól.
A Jobbik és az összes párt perelje be a Magyar Államot az ÁSZ hivatali hatalommal való visszaélése miatt!
Ha handó tünci bírái nem adnak igazat, akkor élni kell a Magyar Állam által vállalt kötelezettségekkel és az ügyet azonnal Luxemburgba kell vinni.
De lehet, h handó tüncit alapból ki kell hagyni.
Főlökött
@Equus: Ezen probléma, kicsit összetettebb.

Mivel kezdjem, mondjuk az ÁSZ-al, mely szervezet nem egy hatóság, nincs hatósági jogköre, a parlament és a kormány felügyeleti - ellenőrző szerve, ennyi és nem több. Így határozati - bírságolási jogköre sincs!!! Egy ellenőrző szerv, mely ajánlásokat tehet, de most átment, egy felhatalmazás nélküli - jogtalan állapotba, melyet próbálnak valahogy megoldani, vagy nem.

Igen, a magyar állam felel, az alaptörvényben nevesített, állam alá rendelt szervek - törvényes működéséért. A gond az, hogy a Nemzetközi Bírósághoz úgy lehet fordulni, ha az érintett ország igazságszolgáltatásának összes fórumát kihasználták és még mindíg úgy hiszik, hogy jogsértés történt.
Mivel az ÁSZ úgy gondolja, hogy nincs és nem is lehet jogorvoslat, az alaptörvénysértő és törvényeket sértő ténykedésük kapcsán, így nincs mit kimerítenie az érintetteknek, mert nincs hova fordulniuk, nincs jogorvoslati lehetőségük, semmi.

Tehát ha a Nemzetközi Bírósághoz fordulnak, a magyar állam izomból kérni fogja a kereset elutasítását, mivel az összes -> nemlétező jogorvoslati lehetőséget, nem merítették ki, az országban, illetve mire ez napirendre kerülne, addigra a 18 -as választások már a múlté lennének, majd a következő megmérettetésen próbálkozhatnának, ha még addig fenn maradnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.