Közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd, a névsort Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezeti, aki a két párt közös miniszterelnök-jelöltje is lesz – mondta az MSZP elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva.

Közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Arról, hogy a listán hány helyet kapna a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt, Molnár Gyula közölte, a helyekről nincs még konkrét és végleges megállapodás, azon dolgoznak, hogy a következő parlamentben a Párbeszédnek önálló frakciója legyen.

Az országgyűlési választás kiírását az MSZP elnöke úgy kommentálta: "a startpisztoly eldördült". Az MSZP és a Párbeszéd készen áll arra, hogy április 8-án mindent megtegyen azért, hogy Magyarországon kormányváltás legyen – hangoztatta.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ez így önmagában kevés lesz. Ebbe így bele lehet szarni!
justhpeter
Az mszp embereinek lassan munkahely után kellene nézniük.
Eladott Ország
@justhpeter: Elszoktak már ezek a munkától.
justhpeter
@Eladott Ország: Nagyon kevés van közöttük, akikért kár, mert ez a fiatal generáció nem váltotta be a reményeket. Nem fog ártaniuk nekik, ha megismerkednek a munkával. Mi is végeztük 35-40 éven át.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.