Elkezdődik a megemelt nyugdíjak kézbesítése, a pénz a napokban megérkezik az idősekhez – mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára pénteken, Budapesten.

A parlamenti államtitkár kifejtette: pénteken banki utalással, január 16-án postai úton kezdik kézbesíteni a megemelt nyugdíjakat. Rétvári Bence elmondta: idén tavalyhoz képest 3 százalékkal magasabb nyugdíjat utalnak át, úgy számoltak, hogy ennyi lesz az infláció 2018-ban. Ez azt jelenti, hogy átlagosan bő négyezer forinttal érkezik több az érintettek számlájára havonta, mint a tavalyi évben – közölte a parlamenti államtitkár.

Nyugdíjasok, figyelem! A napokban érkeznek a megemelt nyugdíjak

Kifejtette: a megemelt nyugdíjak 2,7 millió ember számára jelentenek jó hírt, közte mintegy 2 millióan vannak az öregségi nyugdíjasok. Emellett érinti a nyugdíjszerű ellátásban részesülőket, többek között az árvaellátásban, a megváltozott munkaképességűeknek járó ellátásban, az özvegyi járadékban, rokkantsági ellátásban, baleseti járadékban részesülőket.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: Magyarország egy többgenerációs otthon, különböző nemzedékek élnek együtt, s ha nőnek a bérek, javul a gazdaság teljesítménye, akkor fontos, hogy ezt az idősek, nyugdíjasok is érezzék. Emlékeztetett: 2010-ben vállalták, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét. Az ezt megelőző időszak arról szólt, hogy mennyit veszítenek a nyugdíjak értékükből, ekkor vették el az érintettektől a 13.havi juttatást is – jegyezte meg az államtitkár, aki hozzátette: 2010 óta nem csak megőrizték a nyugdíjak értékét, de közel 10 százalékkal növelni is tudták azt.

Hozzátette: a nyugdíjak értékének megőrzése mellett többletjuttatásokat is szerettek volna számukra biztosítani, ezt a célt szolgálta a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány, amelyet tavaly és tavalyelőtt is megkaptak a nyugdíjasok, és ilyen juttatás a nyugdíjprémium is, amelyet először Magyarország történetében 2017-ben utaltak. Jelezte: az idei költségvetésben már szerepel az a 32 milliárd forint, amit – ha a gazdaság teljesítménye megfelelően magas szintű lesz, s amire Fidesz-KDNP kormány esetében jó esély van – kifizetnek a nyugdíjasoknak. A parlamenti államtitkár hozzátette: arra fognak törekedni, hogy a nyugdíjak értéke ne csökkenjen, hanem tovább növekedjen az elkövetkező években, s a kabinet által bevezetett pluszjuttatásokat ezentúl is biztosítani tudják.

Kitért arra is: folytatják a Nők 40 programot, ebben eddig 200 ezren részesültek, és amelyre az idei költségvetésben 260 milliárdot különítettek el. További változás még januártól, hogy a nyugdíj mellé havonta plusz 50 ezer forintot kapnak, akik legalább 20 éven keresztül otthon ápolták tartósan beteg gyermeküket.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
a pofám leszakad minden nyugdíjas pontosan tudja, hogy utalni ma utalnak, a postás meg jön amikorra azt már decemberben bejelentették!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Retekbence baszd te szájba azt aki kiszart erre a világra, mi érkezett meg 11 órakor még nem volt a számlán a pénz, a régi rend szerint már reggel 7 órakor rajta volt. akkor most minden fasza mi te tetű ???
RonaGyuri
a pofám leszakad minden nyugdíjas pontosan tudja, hogy utalni ma utalnak, a postás meg jön amikorra azt már decemberben bejelentették!!!
quadrocopter
Retektanyasi sikeresen hülyül, idomul a gazdi elmebetegségéhez!
Jozefina
Bő négyezer forinttal többet kapnak átlagban!!! A pofájáról nem sül le a bőr!!! És mennyivel emelkednek, emelkedtek az árak??? Azt persze nem tudod, mert ingyenéllő, élősködő vagy!!!
advocat
Bence! Ami jár az a törvény szerint jár? Hol a svájci indexálás? A 13 havi nyugdíjat az vette el aki adta. Eddig volt 7 évetek. Mit tettetek? Persze a sok vén marha hisz nektek. Pár még gondolkodik, de hiába. (Én talán ide tartozom. Mert én is...) Mert a többség Viktort imádja. Pedig a prémium lehetőségét is Bajnai vezette volna be. De akkor nem ment. És miért emelkedett a minimálbér 10 %-al? A 3,8 között ez a különbség, ha még tudsz számolni.
papa.49
Na akkor a mai nap története, nálunk kb. 09.10. kezdve nem lehetett belépni az internetbankba, folyamatosan hibás oldalt jelzett, telefon a takarékba, onnan felvilágosítás kb. dél körül lesz a számlán a pénz és most figyelj a miért MERT ,,SZEGEDEN FORDÍTJÁK,, ez szó szerint így hangzott el !!!
Végül 1/2 1 kor már volt pénz a számlán feltudtuk venni, mert ugye posta csekkek befizetése, gyógyszertár a gyógyszerek kötszerek kiváltása stb. !!!
A szomszédos településen volt olyan aki reggel 8 tól délután 2 ig várt a pénzére mire megkapta, és ez az illető egy nehezen mozgó idős ember aki ráadásul messze is lakik a takaréktől !!!
Ezt ajánlom a RETKESGECIBENCE figyelmébe !!!
volvós
Na jól figyelj retekbence !!! Azt brekeged, hogy bő 4000-el kapunk többet.
Én ma kaptam meg, 2070.- HUF volt az a bő...Nos te meg bő nyállal...köcsög !!
cikicakk55
Mi pénteken kaptuk az értesítést a banktól,hogy a számlánkra pénz érkezett.Úgy vártuk mint a messiást,mert így még az utolsó 5 évben nem égtünk le mint ebben az évben.Szerencsére a boltban ismernek,így most előszőr a 40 év alatt mióta itt lakunk nekem is lett adósságom. Fél kg kenyér és egy doboz van,majd már csak a fél kg kenyér és 10 dkg a legolcsóbb parizerből. Na mi nem vettünk észre emelést a nyugdíjunktól. Nekünk összesítve küldik ki,nem írják külön,hogy melyik kiér,a két nyugdíj összegét írják be. megnéztük az előző hónapi banki értesítést,de ott meg kavar volt a nyugdíjprémium és a nyugdíjemelés,meg a bánatom tudja mivel. Kettőnk eredménye nem lépte át a 10.00ft-ot. Most külön kértünk egy értesítést kérést,hogy mennyi a férjem és mennyi az én nyugdíjam.Eddig 53,400 ft volt a nyugdíjam,most 53.900ft lett. A párom nyugdíja 70.150 ft volt és most 72.000 ft lett kereken. Ez igen! lehet dőzsölni most már.az nem baj,hogy a tojás árát lassan úgy mérik,mint ha aranyból lenne.Az sem gond,hogy én mint epilepsziás,több gyógyszert szedek és a 3 gyógyszernek összesen 1700.ft-al lett több az ára. A gáz árának végelszámolásakor 38.700ft-+ kellett befizetnünk,ami azt is jelentette,hogy az eddigi átalánydíjas 9800 ft-os gáz ár csekken most már 14.500 ft lesz havonta írva. Még pénteken befizettük,mert úgy szoktuk,hogy nyugdíj-fizetésnél összeülünk,kiszámoljuk a havi rezsit,az fix kiadás.A gyógyszerein árát azok is ugyan azok,csak néha meglepődönk mert legutoljára 4.000 ft-al kevesebb volt. Ezt így inkább felfelé kerekítjük.Hozzá adjuk a gyerek bérletének az árát és ki jön egy hónapra 35.000 ft költőpénz,amiből reggeli,ebéd,vacsora. Hét közben jó,mert a gyerek benne szik a koleszben.Hétvégén kell csak főznöm,mert a párom eszik egyedül főtt ételt,azt meg 500ft-ért megveszem,hisz annyiból én nem tudnék kihozni egy laktató ebédet.lgtöbbször persze az a vége,hogy az én gyógyszereimnek az ára kb 25.000ft6 hónap és én azokat nem váltom ki.Az epilepsziámat a pánikrohamok is kiválthatják,így...
Nessy
Megérkezett a számlámra az emelt nyugdíj. Most azon töprengek, hogy a Bahamákra, vagy a Járdaszigetekre menjek nyaralni. Jelenleg a Járdaszigetek nyertek, miután a villamosra ott tudok felszállni!
Szeretném felhívni Rétváry et. figyelmét, hogy az emelés a töredékét fedezi az élelmiszer árak emelkedésének. Amelyek a növekvő üzemanyagár miatt természetesen tovább fognak nőni. Ugyanígy a szolgáltatások, a további termékek árai.
Majs akkor álljon ki szónokolni, ha vissza állítják a svájci indexálást, és megkapjuk a 2010-ben ígért 14. havi nyugdíjat! Addig silentium!
Borsodi
Szerintem dugd fel magadnak ezt az emelést,és kívánom ennyi legyen a te nyugdíjad is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.