Kétéves nyomozás után az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) súlyos szabálytalanságokat tárt fel azokban a közbeszerzésekben, amiket 2011 és 2015 között nyert meg a közvilágítási tenderek Mozartja, az akkor Tiborcz István tulajdonában álló Elios Innovatív Zrt. Mit tud ilyenkor reagálni a kormány? Mit lehet arra mondani, hogy a miniszterelnök vejének korrupciós ügyében az OLAF és a magyar ügyészség is vizsgálódik? A nehéz kérdésre Kovács Zoltán adott csattanós választ:GYURCSÁNY! A kormányszóvivő péntek délutáni közleményében egy szót sem ír Tiborczról vagy Orbán érintettségéről, annál inkább két korábbi miniszterelnökéről. Íme, az egész MTI-nek elküldött szöveg: Magyarországon 2004 óta van lehetőség a közvilágítás fejlesztésére uniós forrásból. Az OLAF vizsgálata a Bajnai kormány idején elindított, és később is folytatott közvilágítási program pályázati felhívásait érinti. Ezeket a magyar hatóságok az OLAF felvetéseit is figyelembe véve, 2015-16-ban egyszer már vizsgálták...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@durbincs: Ez a természetes állapotod, az ellésed következménye!

Mit akartál kinyögni te szellemi szerénység, agyi vitaminhiányos?
Izgatott vagy, debil?
Magyar helyesírás - román csicska! Tanulmányozd, mert abban nulla vagy. Igaz., másban is!
Mit akartál kinyögni, te kis szellemi bocskoros szerencsétlenség? Minősített debil!
Román apád bánt benneteket? Megérdemlitek! Nem csoda, ha ekkora marhák nyálaznak, mint amekkora te vagy!
Még mindig csak a kérdőjeleket ismered fel - csicska?

division
@durbincs: Hagyd, szegénynek csak egy kínai LED lámpára futja. Nem csoda hogy utálja Orbánt:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.