Karácsony Gergely szerint a választáson csak azok a szavazatok eredményezhetnek változást, amiket az MSZP-Párbeszéd szövetségre adnak le.

A tavaszi választáson csak azok a szavazatok eredményezhetnek változást, amelyeket az MSZP–Párbeszéd által létrehozott nyitott szövetségre adnak le, minden más voks a jelenlegi kormánypártokat támogatja

– mondta Karácsony Gergely, a két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje szombaton, az MSZP budapesti választmányi ülésén.

Karácsony: Aki nincs velünk, az ellenünk van

Forrás: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

A Párbeszéd társelnöke kifejtette: a választáson nemcsak azok támogatják a Fidesz–KDNP-t, akik rájuk szavaznak, hanem a távol maradók és azok is, akik olyan ellenzéki pártra szavaznak, amely egyelőre nem tudja, miként kell egyensúlyozni az ország és saját érdekei között. Kiemelte, az MSZP–Párbeszéd szövetsége továbbra is várja az utóbbi pártok csatlakozását.

Karácsony Gergely szólt arról, hogy választási győzelmük esetén a szociális demokráciát célzó programot valósítanának meg, ebben legnagyobb ellenségüknek pedig a szegénységet, a nyomort és a korrupciót nevezte.

Címlapkép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Bevallom, én már ott elvesztettem a fonalat, hogy Karácsony Gergely mit keresett az MSZP választási programját bemutató ülésen, és az Együtt-Párbeszéd (időközben csúnyán felbomlott) szövetségétől hogy jutottunk odáig, hogy Zugló polgármestere állítólag már az MSZP, meg a még nemtomkik közös miniszterelnök-jelöltje is lehet úgy, hogy Molnár Gyula MSZP-elnöknek fingja nem volt arról sem, hogy Karácsony melyik párt elnöke (az Együtt elnökeként konferálta fel és hívta színpadra). Ha ehhez hozzávesszük, hogy Gyurcsányék meg a Szolidaritás Mozgalommal kötöttek választási megállapodást, miközben az Együtt – a Párbeszéddel való szakítás után és ellenére – Karácsonyig (höhö) megállapodna a demokratikus ellenzéki pártokkal az egyéni választókerületi koordinációról… nos, nekem időre van szükségem, hogy ezt az egész oly nagyon ismerős balfaszkodást feldolgozzam. Ha senkit nem érdekel, akkor is visszatérek majd rá, ha felfogta az agyam.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
Na végre valami értelmes nyaffantás kezdemény utánzat.

Mindenkinek össze kell fognia. Jobbik, ballik, együtt, nem együtt, momentán és nem momentán, kutya és macska, mindenki.

Csak ezekkel a barombellaféle bigott gazember 5%-os elempésekkel nem lehet összefogni. Ezeket össze kell fogdosni a maradékkel együtt. A bernire van vállalkozó, egy barátom majd őt összefogdossa.
Eladott Ország
Bevallom, én már ott elvesztettem a fonalat, hogy Karácsony Gergely mit keresett az MSZP választási programját bemutató ülésen, és az Együtt-Párbeszéd (időközben csúnyán felbomlott) szövetségétől hogy jutottunk odáig, hogy Zugló polgármestere állítólag már az MSZP, meg a még nemtomkik közös miniszterelnök-jelöltje is lehet úgy, hogy Molnár Gyula MSZP-elnöknek fingja nem volt arról sem, hogy Karácsony melyik párt elnöke (az Együtt elnökeként konferálta fel és hívta színpadra). Ha ehhez hozzávesszük, hogy Gyurcsányék meg a Szolidaritás Mozgalommal kötöttek választási megállapodást, miközben az Együtt – a Párbeszéddel való szakítás után és ellenére – Karácsonyig (höhö) megállapodna a demokratikus ellenzéki pártokkal az egyéni választókerületi koordinációról… nos, nekem időre van szükségem, hogy ezt az egész oly nagyon ismerős balfaszkodást feldolgozzam. Ha senkit nem érdekel, akkor is visszatérek majd rá, ha felfogta az agyam.
Jozefina
Igaza van Karácsonynak!!! El kell felejteni minden gagyi pártot és a magyar néphez kell minden tekintetben fordulni,hiszen ők döntenek a szavazófülkékben és nem a pártok!!! A DK-val mindenesetre komoly megállapodást kell kötni!!! Ha tetszik, ha nem még mindig Gyurcsány a legnagyobb ellenfele orbánnak!!!
Eladott Ország
Rákosi Mátyás: "Aki nincs velünk, az ellenünk van." Kádár János: "Aki nincs ellenünk, az velünk van." Grósz Károly: "Aki ellenünk van, az is velünk van." Gyurcsány Ferenc: "Aki még mindig velünk van, az nincs magánál. Orbán Viktor 2011. "Aki nincs velünk, az nincs ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.