A népesség csökkenése és a lakásállomány folyamatos növekedése miatt egyre alacsonyabb az egy háztartásban élők száma Magyarországon.

A KSH statisztikáit nézve 2001-ben 2,5, 2017-ben már csak 2,2 fő élt átlagosan egy háztartásban, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy könnyebb lenne lakáshoz jutni.

Ehhez tartozik, hogy sok a felújításra szoruló lakás, illetve az emelkedő lakásárak sem kedveznek a vásárlóknak.

A Portfolio.hu megvizsgálta az országon belüli különbségeket is. Feltűnő, de nem meglepő, hogy Budapesten az átlagot nézve kevesebb mint két ember lakik egy lakásban. Az egyszemélyes háztartások általában az idősek körében jellemzőek, ám a fővárosban ez még dominánsabb, mivel itt eleve magasabb az idősebbek aránya a fiatalokhoz képest. Ezzel szemben magasabb a gyermekkorúak és a családok aránya Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol 2,5 fő jut egy lakásra.

A lap hozzáteszi, hogy a gyakran egyedül élő, alacsony mobilitási hajlandóságú idősebbekre jellemző, hogy megszokott környezetükből nem szívesen szakadnak ki, annak ellenére sem, ha módjukban állna felújításra szoruló nagyobb lakásukat új kisebbre cserélni. A fiatalabb, családos korosztály számára pedig az jelent problémát, hogy a nagyobb, élhetőbb lakásba költözésnek nem tudják megteremteni az anyagi hátterét.

Címlapkép: Pixabay/PublicDomainPictures

(Portfolio)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Minden gazdasági elemzés, számadat, az b*zmeg, az. Hogy nem szakad ránk az a penetráns hazugságokkal kitapétázott szittya magyar ég és nem dőlnek ránk a sejjdekurvajónekünk plakátokkal teleaggatott lámpavasak, hogy a notórius mellébeszélő, valósághamisító, tényeket tagadó, számokat és statisztikai adatokat bagatellizáló, szelektíven elhallgató, indokolatlanul mellet döngető gazemberségnek soha nem lesz már vége.Ehhez képest a nap híre az, hogy a csóré seggünk nem csak kilátszik a gatyából, de a hideg falhoz is hozzáért már. A keményen dolgozó átlagmagyar Európa majdnem legcsóróbbja. Más szavakkal sokkal kisebb a magyarok vagyona, mint a régió többi országában élőké, de a szlovákok, akik állítólag ugyanúgy érdekeltek a mi sikerünkben, mint mi az övékben, kétszer olyan gazdagok, mint mimagyarok. Igaz, hogy nem a Századvég(bél) mondta meg a tutit, hanem az Európai Központ Bank friss felmérése világított rá arra, hogy amiről az Orbán nevű Viktor pofázik rendületlenül, amit a Magyarország erőlködik erősödik plakátokra rányomtak, az nagyon fasza, csak éppen sehol nem vagyunk. Sehol. A kutatás az Európai Unió húsz tagállamában (az eurózóna 18 tagállama + Lengyelország és Magyarország) vizsgálta a vagyoni és anyagi helyzetet, illetve a fogyasztási szokásokat. Ezek közül a mediánvagyont elemezték, vagyis megnézték, hogy ha az embereket vagyonuk szerint rangsorolják, ki az, akinél pont ugyanannyian gazdagabbak, mint amennyien szegényebbek. Nos, a mediánvagyon Magyarországon 26 200 euró, átszámítva körülbelül 8 millió forint. Összehasonlításképpen:
Lengyelországban 57 100 euró
Szlovákiában 50 300 euró
Ausztriában 85 900 euró.
Jó hír, hogy a letteket viszont sikerült megelőzni, már ha ettől valaki kurvajól érzi magát a reneszánszát élő, V4-ek által körülhatárolt paradicsomban, amely a hanyatló Nyugat gőzmozdonya, az irigyelt unortodox csoda, példaképe mindenkinek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@zildikó: Magyarország jobban teljesít! – Faszt! Szarabbul teljesít. Az Unió ötödik legszegényebb országa lettünk. Éljen! Hol csökkent 20%-al a rezsi? Kínában? Albániában? – Majdnem. Hiába kell a szolgáltatóknak a számlára Fideszt dicsőítő imát írniuk, attól még egy ordas hazugság az egész. Egyrészt, mert mondjuk a két-három évvel ezelőttihez képest a csökkentett rezsi is nőtt, másrészt, mert amennyivel kevesebb a rezsi, annak a többszörösét fizetem ki kenyérre, tejre, húsra. Az infláció soha nem látott mértékben alacsony. – Na és? A rezsicsökkentős varázslat egyszer fogja lejjebb tornászni az inflációt, a szolgáltatók ellenben többet fizetnek vízért, gázért, áramért. Amitől én is többet fizetek az általuk megtermelt cikkekért. A tartós fogyasztási cikkek árának csökkenése nem ellensúlyozza, hogy egy átlag háztartás élelmiszer-kiadásai megnövekedtek. Több munkahely van Magyarországon! – Lószart van több! Kevesebb van. Ne tessék beleszámolni a külföldön dolgozókat és a közmunkásokat. Akkor jön ki a valódi adat, amit mondani tetszenek, az konkrétan hazugság. A közmunka, annak alapgondolata jó. Segély helyett ezerszer jobb, ha munka után jár a juttatás. Ámde! Ez egyrészt nem minősülhet munkahelynek, mert a gazdaságot nem viszi előbbre. Ellenben munkahelyeket szüntet meg, mivel a minimálbéren dolgoztatott munkavállalónál is nagyságrendekkel olcsóbb, ha kirúgja a munkáltató az alkalmazottat és közmunkást vesz fel a helyére. A közmunkáért kapott pénz pedig nem elég az életben maradáshoz sem. Az unortodox gazdaságpolitika sikertörténet! – Aha. Attól, hogy a szépszemű embert eltüntették a képernyőről, pont olyan ostoba, mint volt. Az ország gazdasága nem babaház, amit odaadunk a hűséges barátnak, hogy próbálkozzon vele bátran, játsszon kedvére.Magyarország IMF tartozása 0 forint! – Éljen! Tessék mondani…másnak mennyivel tartozunk? Pontosan milyen értékben adtunk el Államkötvényt, milyen kamatra? A hazugságok a problémákat nem oldják ám meg.
vladimir putin
@Eladott Ország: asszed érdekli a Főcigányt a véleményed? Majd igényel úniós támogatást, aztán ráírja, hogy "HAZUGSÁG, HOGY ELADOTT ORSZÁG, MEG AZTÁN KÜLÖNBEN IS SOROS! JA MEG A GYURCSÁNY, TI KÖCSÖG MAGYAROK!"
Eladott Ország
@papa.49: Olyan kimutatás még nem láttam, hogy a lakásvásárlók között mennyi a fiatal házas, netán 2-3 gyermekes , külföldi és csak megtakarítási célból vásárlók száma. Azt hiszem lesújtó adat lenne a családbarát kormányról.
zildikó
@1magyar: @1magyar: @Eladott Ország: Arról kellene már ilyen szakszerű, precíz okfejtés, hogy mit kellene itt tulajdonképpen másképp megoldani???
Volt már valaha jobb is ennek a népnek? Vagy erre a nincsjobbéletre ítéltetett? Ennyi ragyogó elmével?
1magyar
@zildikó: Gazdagoknak kevesebbet, többet a népnek, legalább azoknak akik dolgoznak, ill. dolgoztak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél