Egyértelműen az erdélyi magyar közösséget vagy annak képviselőit fenyegette meg a román kormányfő szerdán, a magyarellenes hangok várhatóan egész évben folytatódnak – mondta Pászkán Zsolt Románia-szakértő az M1 aktuális csatorna esti műsorában szombaton.

Szakértő: egyértelműen a magyar közösséget fenyegette a román miniszterelnök

A román kormányfő szerdán este a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott:

"világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".

A szakértő kiemelte, hogy a román kormányfő felháborodást kiváltó kijelentése egy órákon át tartó, magyargyűlölő műsorban hangzott el, amelyben egy meghívott kivételével valamennyi megszólaló a magyarokat gyalázta.

A román politikában ez a mentalitás manapság általános, mivel kiderült, hogy a román elit semmi korszakalkotó teljesítménnyel nem készült a centenárium megünneplésére, ezért inkább a magyarokra mutogatnak

- tette hozzá.

Pászkán Zsolt szerint a román politikai válság is a magyarellenességet erősíti. Hangsúlyozta, hogy Mihai Tudose – sok más román politikushoz hasonlóan – a túlélésért küzd és pártján belül a soviniszta tábor támogatását szeretné megnyerni.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ki ez a mászkálmám ???
Nem fenyegetett senkit itt legkevésbé, csupán kilátásba helyezte bünti lesz ha okoskodnak a kinti fütyisz rajongók, ez az ő országában neki mint ME. kötelessége is !!!
Nem uszítani mint a csutigeci, hanem önmérsékletre inteni a hőzöngőket !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
peterkelemen
A határon túliak véglegesen leszerepeltek. gerinctelen élősködő férgek Orbánékkal együtt.
glorianna
Izééé... esetleg valaki végre megnézné az ominózus felvételt?
www.realitatea.net/jocurideputere.html?vid=3

Józanság kellene...
koszpeko
@durbincs: Látom tetszik saját írásod te barom.
Apádat kérdezted már, miért nem egy kis sámlit csinált helyetted?
koszpeko
@durbincs: Csak igennel vagy nemmel felelj!
Tudják otthon, hogy buzi vagy?
koszpeko
@durbincs: Feladtam.
Te tök hülye vagy.
koszpeko
@durbincs: Sötét vagy korlátolt és egy hülyével nem érdemes vitatkozni.
Az agyrágó bogár éhen döglik a fejedben.
Mert a füledet csak egy spárga tartja.
Az agyműtét nálad lehetetlen mert nincs mit műteni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.