Talán az elmaradt szilveszterezés miatt lehetett frusztrált a vezető.

Alpári módon próbálta szexre csábítani utasát egy BKV-sofőr
Fotó: Wikipédia/Kemenymate 

A BKV-Figyelőnek panaszolt egy olvasó, hogy ismerőse az új év első napján, utazás közben visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a buszsofőrtől.

Mivel az érintett hölgy fél a sofőrtől ismerőse írt a nevében. Az állítólagos sértett egyetemista, és szavahihető embernek ismerik. 

Ismerősének azt mesélte az említett lány, hogy Törökbálinton, ahol már csak ő ült a járművön, a sofőr elkezdett vele flörtölni:

– Meddig mész?

– A következő megállóig.

– Akkor időm sincs már elcsábítani.

Ez még nem tűnt tolakodónak, de később durvább szöveg jött:

– Nem jössz tovább velem egy körre?

(nemleges válasz érkezett)

– Pedig dughatunk is egyet!

Nem akartam hinni a fülemnek.

– Tessék?

– Pedig dughatunk is egyet!

Ekkor – elmondása szerint – a lányban meghűlt a vér, és remegve szállt le a buszról. A sofőr, mintha mi sem történt volna, boldog új évet kívánt neki.

Bár az esetnek tanúja nem volt, a lány bízik abban, hogy a térfigyelő kamerák valamit rögzítettek, vagy legalább a sofőrt megfenyítik, és soha többé nem zaklat ezután másokat.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
@F_Viktor: 20:54
Büdös cigány lehetett, és lehet, hogy a fiatal Hölgyet
a jó qrwa anyjával tévesztette össze...akkor OK !!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
F_Viktor
Ez valami migráncs sofőr lehetett abból az 1300-ból... Ja, mégsem, azok nem integrálódnak, nem dolgoznak, de legfőképpen nincsenek Magyarországon, elmenekültek már innen is...
Akkor, echte szittya vérű bennszülött nőket molesztáló magyar lehetett?
volvós
@F_Viktor: 20:54
Büdös cigány lehetett, és lehet, hogy a fiatal Hölgyet
a jó qrwa anyjával tévesztette össze...akkor OK !!
F_Viktor
@volvós: S ha nem volt se migráncs, se büdös, se cigány?
Tán csak nem Gyurcsány, vagy maga a Soros ördög?
Vagy tényleg marad az echte szittya vérű bennszülött nőket molesztáló magyar?
bencemacska
@volvós: tegnap, 20:59
Cigány buszvezető? Ugye viccelsz?
Egy undorító "mélymagyar" fidesz fan volt!
quadrocopter
@durbincs: Ez a természetes állapotod, az ellésed következménye!

Mit akartál kinyögni te szellemi szerénység, agyi vitaminhiányos?
Izgatott vagy, debil?
Magyar helyesírás - román csicska! Tanulmányozd, mert abban nulla vagy. Igaz., másban is!
Mit akartál kinyögni, te kis szellemi bocskoros szerencsétlenség? Minősített debil!
Román apád bánt benneteket? Megérdemlitek! Nem csoda, ha ekkora marhák nyálaznak, mint amekkora te vagy!
Még mindig csak a kérdőjeleket ismered fel - csicska?

endeavor
Az egész történet sántít...
13.-án 13 óra 13 perc 13 másodperckor kiderül, hogy valami történt még elsején 23 óra 23 perc 23 másodperckor. (mivel nem atomórája van a sértettnek, és nem tudni, hogy mennyire volt módosulva tudatilag segédeszközök által, ezért pár perc/óra/nap/hét/hónap/év eltérés beleférhet)

Mindenki fél.
Mindenki mástól.
A mások is félnek mindenki mástól.
Mindenki más is fél a másoktól.
De a valakinek az ismerős félelmet nem ismerve mert írni az esetről - majd' két héttel később.

"Alpári módon próbálta szexre csábítani utasát egy BKV-sofőr"
Azért az feltűnt egyeseknek (és a ketteseknek is), hogy a képen egy Volános busz van, és nem BKV-s?

A térfigyelő kamerák láttak valamit...
A benzinkúton lévő térfigyelő kamera kérdezi a Lidlnél lévő térfigyelő kamerát:
"Hé, tesó, te láttál valamit? Mert én nem láttam semmit."
"Igen, én láttam valamit, de nem akarok beszélni róla. Bocs!"

"csak pontosan szépen, ahogy csillag megy az égen..."
Equus
nem értem, mi ebben a háborgásra okot adó vmi...
Két csaj beszélget:
- Te - mondja az egyik-, engem meg akartak dugni.
- Ne mondd és hol?
- Hát a buszon.
- És megdugtak?
- Nem, mert éppen megvolt a havim.
- Szerencsétlen... nem kell azzal törődni...
percsi
Én elhiszem, hogy megtörtént. Mi nők tudjuk, hogy nagyon sok farokmumus él a földön.
Már kicsi lánykaként (8-10 éves) találkoztam velük. Több esetben belebotlottam az utcán mutogatóssal, kicsi barátnőmet megerőszakolta az apja, apám barátja simogatni akart, osztálytársnőm apja megfogta a ci-met, buszon hozzám dörgölődtek. Héven, du. 5-6 óra, három fiatal pasi felváltva mocskos szavakat sugdosott a fülembe, és nyerítettek, mert jó fejnek érezték magukat, csak mi négyen voltunk, szerencsémre jött egy megmentőm, aki belevágott a fejükbe és a megállóban lehajította mind a hármat. Egy munkatársam ronda-mocskos-perverz szavakkal zaklatott, ha nem tartott volna attól, hogy beléphetnek, fizikai támadástól sem rettent volna el. Mertem elmondani, kirúgták. És még sorolhatnám.
Ezek a farokmumusok suttognak, vérbe forog a szemük, kéjencek, félelmetesek. Ha valaki más a közelben van, udvariasak, rád sem néznek, kerülnek, de ahogy egyedül vagy rád vetik magukat.
Ezek nem ártatlan bókok, udvarlások, hanem mocskos perverz állatok nyomulása.
Ha az utcán-közterületen történik az eset és kiabálsz, elszaladnak. Ha ismerős teszi, akkor jámbor, barátságos szolid emberként kimagyarázza-letagadja, a nőt hibáztatja, és mi nők kerülünk kényelmetlen helyzetbe. Ha az apádnak-kedvesednek mondod el, akkor az apádnak-kedvesednek lesz baja. Tehát sok oka van annak, amiért a nő hallgat.
A normális agyú férfiak csodálkoznak, nem hiszik el, pedig sajnos nem ritkán léteznek.
És akad pihentagyú nő is, aki kitalál egy történetet, ez a ritka eset.
Equus
@percsi: milyen jó is lett volna, ha így is történik... vannak nehéz dolgok, amiket kellemetlen tudomásul venni. Egyik ilyen az inkontinencia...
bencemacska
@CsipkeRózsa: Azt nem tudom, de egyedül lenni a buszon egy ilyen sofőrrel!? Itt nem kell megkérdezni, hogy minek ment oda!
Ha netalán van kamera a buszon, a sofőr tudja, hol kell kikapcsolni!
wagabund
@CsipkeRózsa: nem, csak dughatnékja volt a vezető úrnak...
Amúgy ez a kérdés, illetve felajánlkozás naponta több száz munkahely titkársági konyhájában, vagy akár a főnöki iroda asztala mellett, esetleg a raktár fűtött báláján is elhangzik..

csak itt lebukott az ipse. (vagy hideg volt, vagy nem volt szimpi)
division
Mentősök, ápolók, buszsofőrök...Újabban a béremelést követelő réteg nagyon emberi módon viselkedik. Lehet menni külföldre!
qxy
Na én azért meg nézném azt a lánykát is . mert ugye sok nő úgy öltözik, és viselkedik is mint egy ribanc. Ha meg annak nézik, nem teccik???
Volt egy eset, amikor a lány fel jelentést tett mert megerőszakolták.
Bíróság.- az a harmadik is jól esett, de amikor a negyedik seggbe baszott és utána azt mondta szopjam le , az má nem teccett. Na meg bírónő ha látta volna mekkora fasza volt, maga se kapta volna be. és ez így volt szó szerint. Dőltünk a nevetéstől.
Pálinkás Pál
@F_Viktor: Te majompofa...az itt leírtakban mi a molesztálás??? Kérdezett a sofőr,azt annyi...nem erőszakoskodott,nem nyomult...
F_Viktor
@Pálinkás Pál: Palikám, ha ugyanezt "kérdezte" volna egy cigány, vagy migráncs, akkor számodra az is csak egy bók lett volna a lány felé?
Vagy azt molesztálásnak, szexuális zaklatásnak minősítenéd?

Akkor nyugodt szívvel kívánhatok idegenektől minden női családtagodnak minden napra hasonló bókokat, a feleségedtől a lányodig?
Pálinkás Pál
@F_Viktor: Majd akkor írj ilyeneket..ha a koszos migráns megáll az érdeklődésnél!!!De a hírek nem erről szólnak szerte Európában!!!
Ps: Hasonló jókat kívánok neked is!!!
peterkelemen
Jaj, hagyjuk már. Mintha ez a mai világban olyan kirívó lenne? A lányok úgy beszélnek manapság mint egy útszéli kurva. Tisztelet a kivételeknek.
percsi
@Pálinkás Pál: Ha neked tesz fel olyan kérdést a sofőr, ami nem tetszik, mit csinálsz?
percsi
@peterkelemen: A férfiak is csúnyán beszélnek, ezek szerint ha egy idegen azt mondja, vegye fel a szappant, akkor mosolyogva meg kell tennie? Ugye, hogy nem? Mindegy, hogy ki hogyan öltözik, beszél, senki nem tehet olyat, amit a másik nem akar, nem mondhat olyat, amit a másik nem akar hallani. Pláne a buszon a sofőr. Nem a kupiban voltak, ahol mind a ketten tudják, miért vannak ott! A férfi meg tudja magát védeni, a nő meg nem, akkor az erősebb azt tehet a gyengébbel amit akar? A migránsok is így gondolják!
Macskaszem
Gyilkolni sem lehet, büntetik is keményen, mégis vannak akik megteszik. Sem a nyilvánosság sem a büntetés nem visszatartó erő, ahogy zaklatás esetében sem. Minden otromba ajánlat miatt nem lehet életfogytiglant kiszabni.
Pálinkás Pál
@percsi: Biztos nem rohanok az újsághoz ilyen marhasággal...
percsi
Én nem azt kérdeztem, hogy mit nem csinálnál, hanem azt, mit csinálnál.
Szerintem a sofőr rohant volna az újsághoz! Vagy tévedek?
A nőnek más lehetősége nem volt.
percsi
@Macskaszem: Igazad van, életfogytiglant ezért nem lehet kiszabni, de leégetni lehet ezeket a nyomorultakat.
KisGenyo2
Így is életszerű:
- Jegyeket, bérleteket!
A lányban meghűlt a vér, és remegve szállt le a buszról.

XD
CHEWBACCA
@durbincs: Mondd már meg nekem, hogy jön ide "@quadrocopter" ?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.