Hiába volt alacsonyan az infláció, a palackos gáz és a tűzifa ára jócskán növekedett tavaly. Az országban körülbelül 600 ezer háztartásban fűtenek ezekkel.

Hiába nem ugrott meg az infláció tavaly még év végén sem, akik tűzifával vagy palackos gázzal fűtenek otthon, azoknak eléggé megnőttek a kiadásai.

Hiába kicsi az infláció, a szegényebbek többet fizetnek a fűtésre

Fotó: pixabay.com CCO

A Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva arról ír, hogy a fogyasztói árak tavaly – 2016-hoz viszonyítva – átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek, 2017 decemberében 2016 decemberéhez mérve 2,1 százalékos volt az emelkedés.

"A háztartási energia ára átlagosan 1,6 százalékkal emelkedett a 2016. decemberihez képest. Ebben a tűzifa 13,3 százalékos, valamint a palackos gáz 11,3 százalékos drágulása játszotta a főszerepet. A vezetékes gáz, a víz, illetve a villany ára nem változott" – olvasható a cikkben.

A cikk szerint a vegyes tüzeléssel fűtött háztartások száma az országban 600 ezerre tehető (körülbelül ugyanennyi a távfűtött háztartások száma is), vagyis olyan 1,5 millió embert érintett hátrányosan a tűzifa és a palackos gáz árának növekedése.

A lap szerint ennél nagyobb mértékű drágulást csak a tojásnál és a vajnál mértek, a két termék ára 39,4, illetve 15,1 százalékkal nőtt.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@vadsanca: Mert 55-60 forintért nemzeti tojást kapsz, s benne van a NER külön adója is. Ezzel is támogatod a mérhetetlen korrupciót.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vadsanca
Pl. az Auchan sem reklámozza már egy ideje, "nálunk az árak a földön járnak".
papa.49
Szemét, aljas módon pont a legszegényebbekkel tolnak ki !!!
Csak tudjátok hová kell húzni az X et, bárhová csak ne a fütyiszre !!!
Desischado
Sajnos, ez igaz. Fával fűtök, és nem tudok elegendő tüzelőt venni, annyira brutál drága. Így csak a rokonomra fűtök, magamra meg spórolok.
kukac50
A szegényeknek nem 2,4% az infláció,ez csak a Fidesz hazugsága!
F_Viktor
@kukac50: Igen, mert a 2,4 dzázalékos kosárban benne van, hogy a 6-os BMW ára 1 millió forinttal csökkent, aminek a szegénységben élők nem igazán tudnak örülni.
kokopelli
@kukac50: A "Rőzse Szilárd puhapötsch" nem lehet jelen mindenhol,és nem
tud mindent maga csinálni! Ezért a gyerekeit is a szomszédok csinálták neki? ;-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél