Németh László hódmezővásárhelyi esperes a vasárnapi misén igazította el a híveket, hogy kinek is köszönhetőek a fejlesztések, és kire is kellene akkor voksolni az időközi választáson.

Nyíltan kiállt a kormány mellett Németh László hódmezővásárhelyi esperes-plébános. A pap két napja jelentette be, hogy a vasárnapi istentisztelet után el fogja mondani a gondolatait az időközi választás lázában nem annyira égő híveknek.

Németh az Index cikke szerint meg is tartotta fogadalmát, a bő órás mise után – amit nem ő tartott – mikrofont ragadott, és felvezette, hogy a mostani Orbán-kormány előtt sosem volt olyan jó kormánya az országnak, amely ilyen jól és bőkezűen állt volna hozzá az egyházakhoz. 

Ilyen nyíltan már rég kampányoltak templomban a kormány mellett – videó

Fotó: hodmezovasarhely.hu

Beszélt a vásárhelyi fejlesztésekről, majd arra kérte a híveket, hogy ne az ellenzéki jelöltre (Márki-Zay Péter egyébként ott volt a misén maga is).

A cikk szerint a jó tíz perces politikai fejtágítót a hívek döbbenten hallgatták, voltak, akik ki is mentek közben. A plébános a beszéd után a búcsúének közepette lépett le az oldalajtón, így azt nem láthatta, ahogy a hívek gratuláltak Márki-Zaynak a mise után a templom előtt.

Márki-Zay szerint elszomorító volt Németh László beszéde, főleg úgy, hogy pár hete még almási István hódmezővásárhelyi polgármester temetésekor a menetből kinyújtva fogott vele kezet a pap.

Az ellenzéki jelölt egyébként szombat hajnalban tette közzé a felhívást a Facebook-oldalán, hogy az egyház tisztasága mellett kiállók menjenek a vasárnap délelőtti misére, ahol a beszámolók szerint már-már a karácsonyi mise létszámát közelítették meg a hívek.

A beszédből 4 és fél percet itt lehet meghallgatni:

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@csipetke: Az erkölcsi üzenet, hogy minden bűn megbocsátható ha megfizetik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
birkák... most két kos rázza a kolompot.
csipetke
Németh László esperes mélységesen szégyellje magát,hogy a politikát bevitte a templomba.
Így legyenek az emberek vallásosak?Amikor azt látják,hogy egy pap elqrvul?Ebből az jön le mindenkinek,hogy a vallás csak egy üzlet a sok közül..Lásd Orbán fiát is,aki imádkozik,oszt dől a della..
human
1. van pénz = nincs diktatúra ?
2. a jelöltön számon kéri, hogy nincs választási programja. 2014-ben mi volt a fidesz választási programja? "Folytatjuk!"
3. azt mondja, hogy minden egyház soha nem látott támogatást kapott. Speciel Iványi Gábor egyházi státuszát megszűntették és ellehetetlenítették a működését. Az Európai Emberi Jogok bírósága kényszerítette rá a kormányt, hogy ismerjék el egyházként.
4. Ha én azért hunynék szemet valakinek a bűnei felett, mert teletöm pénzzel akkor korrumpálva érezném maga. A plébános nem érzi ezt?
kiscsillag66
Arra lennék kíváncsi, akkor hogyan prédikálna az esperes úr, ha nem kapnának támogatást.
human
@csipetke: Az erkölcsi üzenet, hogy minden bűn megbocsátható ha megfizetik.
Nessy
@human: Ne adj ötleteket! Még visszahozzák a "búcsúcédulákat""
szép új világ
Ez az ember nem Isten, hanem a fide$$ szolgája!
advocat
Vásárhelyiek! Jó ez nektek? Már a papok nyelve is síma?
1magyar
Mivel a muszlimok betelepítése a keresztények, kereszténység végét jelenti - így érthető.
bencemacska
@1magyar: ma, 15:56
És hány muszlimot fog betelepíteni a leendő polgármester, aki egyben katolikus plébánia világi vezetője?
justhpeter
Ezt kell minden híradóban leadni, mert ezt az egyházszégyenét minden választónak látnia kell.
Kíváncsi vagyok a püspöki kar véleményére, bár Erdő nagymester is azon az állásponton van, hogy pénzért mindent...

Aztán hétfőn lehet az erkölcsöt és a hitet oktatni a gyönyörűen felújított egyházi iskolában a "városi előkelőség" gyerekeinek.
human
@1magyar: A tömeges betelepítés valóban hiba lett volna. Ami minket illet viszont, 1300 menekültkérelem elbírálása azért ne legyen már a világvége. Ebből is csak a valódi menekülteket kell befogadni. Ez keresztényi kötelesség is. Nem csak akkor kell kereszténynek lenni, mikor az könnyű feladat.
De nem is ez a hír most. A hír az, hogy Orbán visszaigazolást kapott. Ha pénzt nyom az egyházba akkor lesznek akik ezt meg is hálálják.
Desischado
A papok szégyenei ez a csuhás, és például erdős. Arról miért nem beszélt ez az alak, hogy milyen tetemes kárt okozott a fidesz eddig?!
bencemacska
A katolikus egyház nem most kezdi az árulást, csak folytatja!
A protestantizmus is ennek az eredménye.
Egyedül OV az, aki a két csoportot a seggnyalásban egyesíti!
nezelodo
Nem kell csodálkozni a Kicsi Rigó (Orbán hites barátja) hitbizományában ez nem ritka, gyakran túllépik az egyházi hatáskörüket, nem egy esetben lábbal tiporják az egyházi törvényeket is. Ez a politikai buzgalom már megvolt bennük a Kádár rendszerben, békepapként, beszervezettként, amit aztán elsikáltak, elbagatellizáltak, az egyház túlélési eszközének tekintettek. Akkor most is a túlélési technikát láttak hallottak a hívek?
Aztán majd csodálkoznak, miért fogy a templomba járó hívek száma.
herczeg0210
Ez nem Istenhívő, hanem fideszhívő! Szívlapáttal tudnám segíteni a helyes útra...
kukac50
Papok eladják a lelküket de még a hívekét is pénzért akarják tenni! Ezek után érdemes még templomba járni? Semmi helye a templomokban arról beszélni,hogy kire szavazzanak a hívek,mindenkinek szuverén joga arra szavazni aki Neki szimpatikus vagy az Ő életének életszínvonalának javulását ígéri.A Fidesznek halvány elképzelése nincs nemhogy programja

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.