A várpalotai rendőrök vádemelési javaslattal fejeztek be egy 23 éves férfi ellen indított nyomozást.

A rendőrségre 2017. július 6-án érkezett bejelentés, hogy ismeretlen személy egy várpalotai társasház pincéjéből különböző technikai eszközöket tulajdonított el. A sértett a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy az épület lépcsőházának bejáratánál összetalálkozott egy ismeretlen fiatal férfival, aki a pince irányából tartott kifelé, kezében olyan eszközökkel, melyek az ő tulajdonában álltak. A nő megpróbálta visszatartani a férfit, de a fiatal az eltulajdonított eszközöket hátrahagyva elfutott. A helyszíni szemle során a rendőrök több másik alagsori helyiséget is feltörve találtak.

Sorozatban tört fel pincéket a várpalotai férfi

A nyomozás során beszerzett adatok alapján még a feljelentés napján azonosították, elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a 23 éves várpalotai K. Antalt. A férfi összesen kilenc pince feltörését ismerte el meghallgatása során.

A K. Antal ellen indított egyrendbeli lopás bűntett és többrendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai a napokban befejezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

(Police.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.