Donald Trump amerikai elnök vasárnap este kijelentette, hogy ő "a legkevésbé rasszista ember", s egyúttal ismét nyitva hagyta az utat a fiatal illegális bevándorlókat a kitoloncolástól védő program előtt.

Az elnök a floridai West Palm Beachen lévő golfklubjában fogadta vacsorán Kevin McCarthyt, a republikánusok képviselőházi csoportjának vezetőjét, s előtte beszélgetett röviden újságírókkal. Az egyik riporter azt kérdezte tőle, hogy rasszista-e, mire Trump rávágta:

Nem! Nem vagyok rasszista. Én vagyok a legkevésbé rasszista ember, akit valaha is meginterjúvolhatott.

Ez volt az első alkalom, hogy az elnök közvetlenül reagált az őt érő vádakra, amelyek azután fogalmazódtak meg, hogy csütörtökön a bevándorlás reformjáról a Fehér Házban törvényhozókkal tartott egyeztetésen a Haitiból, Salvadorból és afrikai országokból érkező bevándorlók szülőföldjét "pöcegödör országoknak" nevezte.

Pörög tovább Donald Trump pöcegödör-botránya

Richard Durbin demokrata párti szenátor tájékoztatta erről a The Washington Post című napilapot, amely még csütörtökön este az internetes oldalán közölte is.

Egy nappal később Trump közleményben cáfolta, hogy a vitatott szavak elhangzottak volna, vasárnap pedig a délelőtti televíziós politikai vitaműsorokban három republikánus politikus is az elnök mellé állt, a kiszivárogtató Durbin szenátort vádolva meg azzal, hogy elferdítette az elhangzottakat.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.