Bódis Kriszta író, filmes aktivista beszélt a szegénységről, a kirekesztettségről, a megbélyegzésről, azaz a Fidesz – morzsákról. Munkásságát egyebek között három Tolerancia-díjjal, Raoul Wallenberg-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Orbán menetelése az első perctől egy szűk baráti társaság menetelése. Az egykori kollégiumi cimboráké, akik együtt rúgtak be, együtt hánytak, ismerik egymás lábszagát, ugyanabból a körből házasodtak és akik ma is szorosan összetartoznak. Orbán ennek a szűk körnek a jelképe. Egyszerűen azért, mert ő alkalmas erre. Ennek a társaságnak egyáltalán nem számít az éhező gyermek, a kínlódó öreg, a menekülő fiatal. Ezt értsük meg! Mi nem is létezünk. Az ő számukra önmagukon kívül senki nem létezik, senki és semmi nem számít.
Eladott Ország
A Juhász Gyulától kölcsönvett verssort nem is kell a tágabb kontextusába helyezni (Magyar szegénység: véget ér e tél,/Lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér,/Az igazság lesz úr e föld felett/És az se fáj, hogy én már nem leszek!) ahhoz, hogy a cinizmus átsüssön a mondanivalón. A szőlőben és lágy kenyérben dúskáló Orbán-dinasztia első embere odabüfögött a parasztoknak: igaz, hogy lassan egy évtizede én osztom a lapokat, ti tűrjetek, majd egyszer lesz nektek is, csak győzzétek kivárni.„A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna. Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról. Menjünk vissza, szeretett úri véreim.”
(Ady Endre: Menjünk vissza Ázsiába, Nagyváradi Napló, 1902. január 31.)
Az Orbán rezsim megérett a bukásra. Az elmúlt közel hét év során megszüntették hazánk demokratikus vívmányait, egy szűk, gátlástalan, hatalom- és pénzéhes bagázs lenyúlta az országot. A kétharmad adta lehetőséggel visszaélve, egy lényegében vezérelvű, autokratikus uralmi rendszert hoztak létre. Minden hatalom egy kézben, az „örökös miniszterelnök” kezében összpontosul.
magyarbakancs
Nincs itt mély szegénység.
10 családot meg támogattak 2100 milliárdos közbeszerzéssel majd 8 milliárd dollárral.Megvalósult a család támogatás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.