Bocsánatot kért az a három ápoló, aki egy idős és magatehetetlen néni mellett imitált szexuális aktust, és az erről készült képek kikerültek a netre. A három ápoló elismerte hibáját és elfogadták kirúgásukat.

Mint ismert, a hétvégén került ki a netre két fénykép, amin két ápoló és egy magatehetetlen idős nő volt látható, a férfi és a női ápoló mellett imitált szexuális aktust. 

Az egyik fotó, amely a Facebookon terjed, bár többször is jelentették:

Bocsánatot kértek a botrányosan viselkedő pécsi ápolók

Az hamar kiderült, hogy a képek a pécsi Malomvölgyi Szeretetotthonban készültek, az intézmény igazgatója pedig pár órával azután, hogy a fényképek terjedni kezdtek, már arról számolt be a 24.hu-nak, hogy a három ápolót azonnali hatállyal ki is rúgták munkahelyükről. 

A 24.hu hétfőn idézte az intézmény közleményét, amely szerint 

2018. január 15-én, a belső vizsgálat során a botrányos viselkedésért felelős mindhárom személy beismerte és megbánta a történteket, valamint elismerték azt is, hogy az intézmény általuk is ismert belső szabályait, valamint az etikai kódex vonatkozó rendelkezéseit megszegték.

A három volt ápoló bocsánatot kért az érintettektől és elfogadták kirúgásukat.

A Malomvölgyi Szeretetotthon megkér mindenkit, hogy az intézmény 629 ellátottjára, illetve 310, a munkájukat lelkiismeretesen végző dolgozójára, valamint az intézmény zavartalan működésére tekintettel, e sajnálatos incidens alapján ne általánosítsanak

- idézte az intézmény közleményét a cikk.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
"A három ápoló elismerte hibáját és elfogadták kirúgásukat."

aszongyák megbánták..ugyan kérem...ezek azóta is nyerítve röhögnek a sarki pub-ban..amikor az ivócimboráknak mesélik az esetet...-azt, amivel lebuktak-...és a többi?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csyzyke
@koszpeko: Lehet, hogy a néni ezen jót szórakorott. Kérdezte valaki?
csyzyke
@Peller Anikó: Az idős emberek nem bölcsődések, vagy ovodások, hanem felnőtt emberek, hogy ne tudjanak szólni, hogy az ilyesmi nekik nem tetszik. Ők már tudják, hogy mi a szex és mi a játék, s talán azt is, hogy mi az erkölcs és mi a prüdéria. Nem szeretnék siralomházban megöregedni. Ez a játékosság jobban tetszik.Ha az ágytálazást fotózzák és reszik közzé, az lenne erköcstelen.
peterkelemen
@Peller Anikó: Honnan tudod te azt, hogy ezek még mit csináltak? Ott voltál? Mesélj még. Az ilyenek bármit megtesznek, mert nincs se erkölcsiségük, se gátlásuk. Külföldön minimum börtön + pénzbüntetés és természetesen kirúgás járna.
csyzyke
@wagabund: Vajon mi történt? Ez milyen bűn? A néni erkölcse vajon miben sérült? Nevetett a szoba. Ez kinek fáj? Egy öregotthon nem lehet a játék színtere, mert az öregség valami fájó és ájtatos dolog? Az öregek nem éltek meg hasonlókat? Többet tudhatnak, mint te.
csyzyke
@peterkelemen: Istenem! Úgy hülyeség, ahogy van. A nénit kérdezte valaki? Az öregeknek van humoruk.
peterkelemen
@csyzyke: Ne zavarjon, hogy a képek eleve magukért beszélnek. A szeretet otthon vezetője pedig azonnal kirúgta minkét genetikai hulladékot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.