Budapest, 2018. január 15., hétfő (MTI) – A Demokratikus Koalíció EP-képviselője arra szólította fel az egyházakat, hogy ne avatkozzanak bele a politikai életbe, a választási kampányba. Niedermüller Péter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy Németh László hódmezővásárhelyi esperes-plébános azt ajánlotta a híveknek, ne a független Márki-Zay Pétert, hanem a volt alpolgármestert, a kormánypárti Hegedűs Zoltánt támogassák a település időközi polgármester-választásán. A DK alelnöke azt mondta, hogy ami Hódmezővásárhelyen történt, az a jóérzésű híveket is megbotránkoztatta. Ez a megnyilvánulás több tekintetben is megdöbbentő, már csak azért is, mert az ellenjelölt hívő katolikus – közölte. Amikor Németh László az egyházak támogatásáról beszél, akkor nem vesz arról tudomást, hogy ezeket az adóforintokat a kormány a nem vallásos emberektől vonja el – közölte. A hitélet és a vallás fontos, amit mindenkinek tiszteletben kell tartania, de a hit egyben magánügy is –...

Forrás: web.dkp.hu
Feltöltő: koszpeko
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
"A vallás akkor keletkezett, amikor az első csaló találkozott az első ostobával." /Voltaire/
koszpeko
"A DK alelnöke azt mondta, hogy ami Hódmezővásárhelyen történt, az a jóérzésű híveket is megbotránkoztatta."

Remélem annyira megbotránkoztak,hogy már csak azért is Márki-Zay Péterre teszik a voksot.
peterkelemen
A mocskos egyházak minden aljas rendszert kiszolgálnak. Kiszolgálták a kommunistákat és a nácikat is. Azokat nem kérni kell hanem kiiktatni véglegesen a politikából.
advocat
Drukkolok a vásárhelyieknek. Szavazzanak Márkira. Csak az MSZP-s jelölt kimaradhatott volna. Most.
peterkelemen
"A vallás akkor keletkezett, amikor az első csaló találkozott az első ostobával." /Voltaire/
picike1
"Nem szolgálhatok Istennek és mamomnak , mert az egyiket szereti és a másikat megveti !" Tudnillik hogy ki az Ördög .!!!
kokopelli
@peterkelemen: nem csak kiszolgáltak,hanem a fegyvereket is megáldották a siker
reményében,de azt "sportszerűen" mindkét oldalon! A temetésen meg megáldották
a hősi halottakat,azt is sportszerűen mindkét oldalon!Csak az anyjukat nem. b...meg
sportszerűen mindkét oldalon!...kár...! :-((...ennyi a bőrcipőkről és az egyházról!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.