Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szerint ha szükséges, akkor törvényt kell alkotni annak megakadályozásáért, hogy a "Soros-szervezetek" bevándorlásszervező irodákat hozhassanak létre Magyarországon.

Fidesz-szóvivő: törvényt is alkothatnak a bevándorlásszervező irodák ellen
Fotó: Wikipédia

A fideszes politikust arról kérdezték kedden az M1 aktuális csatornán, hogy politikai határozatot fogadott el a "Soros-terv" elutasításáról a Fidesz országos választmánya keddi ülésén, amelyen döntött a kormánypártok 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjéről is.

Puskás Imre azt mondta: ez a politikai nyilatkozat azt is rögzíti, hogy milyen lépések történnek "Soros-szervezetek" részéről azért, hogy rá tudják kényszeríteni akaratukat Magyarországra. Úgy fogalmazott:

ennek több iránya van, egyrészt Brüsszel felől, az ottani testületeken keresztül nyomást gyakorolnak az országra, másrészt nagyon aktívak a Soros György által finanszírozott szervezetek, Magyarországra is komoly források érkeznek, amelyekből bevándorlásszervező irodákat igyekeznek felállítani.

A nyilatkozat azt is tartalmazza, hogy a kormány tegyen meg mindent azért, hogy ezek ne jöhessenek létre; ha kell, akkor törvényt kell alkotni ennek megakadályozásáért – emelte ki a szóvivő.

Arra a kérdésre, hogy valóban megpróbálnak-e beavatkozni a választási kampányba Soros György által támogatott szervezetek, Puskás Imre a Freedom House amerikai központú emberi jogi szervezet legfrissebb jelentésére is utalva úgy válaszolt:

"közvetlenül Soroshoz kapcsolódó szervezetek" megállapították, hogy "nagyon komoly problémák vannak" a demokráciával Magyarországon, és elindult a per Magyarország ellen a kötelező betelepítési kvóta elutasítása miatt.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Remélem a tonyo, meg a takonyárpi teljes névvel szerepelni fog a törvényben )))))))))))))))))))))
Meg ők lesznek a ,,kivételek ,, kiveszik a részüket a lopásból rendesen )))))))))))))))))))))))))
csipetke
Már megint hülyének nézik az embereket,Létezik ugyanis a Bevándorlási Hivatal,úgyhogy ezzel az idióta rizsával,miszerint Soros bevándorlásszervező irodákat nyit,az apró kis tanyákon Julis/Maris stb nénikéket esetleg megetethetik.Csak a Bevándorlási Hivatal papírozhatja le a letelepedéseket.
peterkelemen
A bevándorlást Orbán és bűnbandája végzi. Az elmúlt években 9000-ről 19000-re nőtt az ázsiai bevándorlók száma. Migránsokat folyamatosan fogadott az Orbán kormány, ami szintén kiderült a mai napon valamint ezidáig több, mint 20000 embert telepített be Orbán a letelepedési kötvények révén -Habony-Rogán adócsaló off-shore cégein eresztül- + egymillió határon túlit akik közül szintén sok bűnöző, szekus van.
Nessy
Aztán kire fogják rá, hogy bevándorlást szervez? A Rogán művekre, akik jó pénzért szervezték a "letelepedést", és még fizetünk is nekik, hogy "letelepedjenek" Európába? Ez a fene nagy védelem, amit biztosítunk Európának? Tessék mondani csak szemből néznek hülyének mindenkit, vagy már profilból is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.