A festett hajú, mézes-mázas, tömegmámoros Kerényi Imre újból felbukkant. A 70-es évek aczéli kegyence minden rendszert meglovagolva jutott el addig, hogy a különböző kormányok jól fizetett lakája le. Mindenféle szerepben kipróbálta már magát. Azt hiszem, sosem volt számára semmilyen tabu vagy erkölcsi gát, ha köpönyegforgatónak kellett lenni. Jól fizették és fizetik érte.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Kéri ötletének vannak kevés realitással rendelkező elemei is,

bár az sem kizárt, hogy a derék birkák testnek erről is

Mint ismert a derék Kerényi mester, hiába no alkotó elme – most azt találta ki, hogy „azon dolgozik, hogy a politikusgyerekeknek létrehozzon egy elittábort a Balatonnál.”!
Ahogy az egyik portál megjegyzi: „Az elit üdültetés a Gizella-tábor nevet kapta, miközben Erzsébet nevű táborrokona a szegényeken és rászorulókon segít. A részvételi díjat fejenként 250 ezer forintra lőtte be a miniszterelnöki megbízott.”!
Nos az a bizonyos eb itten vagyon elhantolva. Úgy ösmered Wazze ezeket a Fiukat, hogy ők hajlandóak lennének egy fillért is fizetni ilyesmiért? Ha gyermek megtudja, oda a nevelésük a saját-lábon állás disciplinájában!
Persze a mi jó Kerényi mesterünk nem hülye, pontosan tudja, hogy majd érkeznek kiegészítő javaslatok. Nem, nem arra gondoltam, hogy Őfenesége levélben kér rá pénzt, de egy TAO módosítás (vagy csak értelmezés???) nem zárható ki! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: bocs persze a címben is Kerényi ! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.