Magyarország egyre biztosabb jövőképet tud minden fiatal számára nyújtani – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a 18. Educatio oktatási szakkiállítás megnyitóján, csütörtökön Budapesten.

Rétvári: Magyarország egyre biztosabb jövőképet tud nyújtani
Fotó: KDNP

Rétvári Bence kifejtette:

a diplomás munkanélküliség a fiatalok körében lényegében megszűnt, jobbak az elhelyezkedési lehetőségek mint 5 vagy 10 éve, és a bérek is egyre magasabbak, 2013 óta folyamatosan nőnek.

Hozzátette: Magyarországon a frissen végzettek foglalkoztatási rátája 90,5 százalékos, míg az unióban 82,8 százalék. Jobban megéri tanulni és jobban megéri dolgozni Magyarországon – összegzett, és az egyetemi, főiskolai képzések mellett a duális képzési lehetőségekre is felhívta a figyelmet.

Az államtitkár kitért a fiatalokat segítő kormányzati intézkedésekre. Többek között kiemelte, hogy megtérítik az első, sikeres nyelvvizsga árát és a KRESZ-vizsga díját. Harmadik éve egyfajta felvételi rezsicsökkentésként ingyenes az első három helyre történő jelentkezés, ami mintegy 1 milliárd forintot hagyott a fiatalok és a családok zsebében – közölte Rétvári Bence, aki azt mondta: bíznak benne, ez is szélesebbre tárja a felsőoktatás kapuit a fiatalok előtt.

Előnyként említette, hogy a Diákhitel 1 keretét jelentősen növelte a kormány, a Diákhitel 2 – amit a képzés közvetlen költségeire lehet fordítani – pedig kamatmentes lett, s ha valaki 3 gyermeket vállal, az állam lényegében kifizeti a tanítás költségeit.

Az Új Nemzeti Kiválóság elnevezésű programra a korábbinál magasabb összeg, 4 milliárd forint áll rendelkezésre, ezzel 1900 hallgató tanulmányait tudják támogatni – jelezte Rétvári Bence.

Tovább nőnek a keresetek

Kitért a felsőoktatásban elindított béremelési programra, amelynek keretében idén januárban újabb 5 százalékkal nőttek a keresetek, s azok összességében 27 százalékkal lesznek magasabbak. E célra a költségvetésben 2016-ban közel 7 milliárd, tavaly 9,5 milliárd, idén közel 13 milliárd forintnyi többlet szerepel – mutatott rá az államtitkár.

Kiemelte: fontos, hogy a felsőoktatásba készülő diákok azt a tudást és abban a mennyiségben kapják, ami a leghasznosabb a számukra, ezért 1,5 éve jóval szélesebb az iskolák lehetősége annak meghatározására, mi is legyen a tananyag, amit oktatnak. Húsz százalékban lehet eltérni a kerettantervtől; ezzel ki tudják alakítani saját profiljukat az oktatási intézmények, és megkímélik a diákokat a túlterheléstől is.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Valóban egyre biztosabbnak látszik a jövő :(
Maxipocak
Aha. Nekik és a klientúrának...A többit meg leszarják...Pofátlan, hazug, tróger.
justhpeter
Ez a köcsög keresztény képéről nem pereg le a szaru ilyen beszédet mondani, amikor már ott tart az ország, hogy a fideSS 8 év alatt sikeresen kettévágta. A Dunától keletre már nincs semmi, csak fideSS-érdekeltség és nyomor. Az iskolák lepusztítva, az egyházak kitömve, a munkalehetőségek mesterségesen visszaszorítva a közmunkáig, a munkanélküliség jogszabállyal eltüntetve.
Beszéd beszéd hátán naponta attól a minisztertől és államtitkártól, akik tevékenyen hozzájárultak a szakmunkásképzés leépítéséhez. Az a bizonyos duális képzés is csak azért lett kitalálva, hogy többet tudjanak az oktatási pénzkeretből ellopni, ezért tolták át a képzés gyakorlati részét a cégekre és ezért nem kell tanműhelyt és oktatókat fenntartani.
Borsodi
Ugyan,hogy pofázna ez a csicska ha minimálbérből élne Borsodban?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.