Egy év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a brit férfit, aki január 5-én több intézkedő rendőrre is rátámadt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – tájékoztatta a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t.

Elítélték a brit férfit, aki rendőrökre támadt Budapesten
Illuszráció: Pixabay

A 35 éves férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé; az ítélet jogerős – közölte Ibolya Tibor.

A közlemény szerint a brit állampolgár az egyik reptéri ruhaüzlet előtt ittasan agresszív magatartást tanúsított január 5-én.

A vádlott, a helyszínre civil ruhában érkező rendőr alezredest, még mielőtt az utóbbi igazolni tudta volna magát, fejen ütötte. A rendőrtiszt a földre esett, ám a férfi még ezt követően is dulakodott vele.

Időközben megérkezett a Készenléti Rendőrség két törzsőrmestere, akik meg akarták bilincselni az őrjöngő britet. Eközben a férfi ököllel mellkason ütötte az egyik rendőrt is.

Végül a rendőrök az utast a határrendészeti előállító helyiségbe kísérték, ám a brit még az előállítása közben is rugdalódzott és megpróbált elgáncsolni egy harmadik rendőrt.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a férfit két rendbeli hivatalos személy elleni erőszak, valamint garázdaság miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság a felfüggesztett szabadságvesztés mellett a férfit egy évre ki is utasította Magyarország területéről – közölte a főügyész.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

durbincs
Azt Vasárnapra tervezett a nyilvános deres meg elmarad a Váci utcába ?
de hogyan is lesz ez elrettentő?
wagabund
ez az ítélet szart sem ér az angol esetében...legalább egy icipicit leültethették volna...úgy hat hónapra...
lópicigáspár
Az orbánhuszárok leszerepeltek! Megjegyzem, nem megfékezni kellett volna, hanem beleverni a betonba, mert az nyugtatja!
Equus
csinálta volna Amerikában... már kaszálnák a sírján a füvet.
Csinálna ilyet egy magyar... tutti 3 év

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél