A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 107. kormányinfón először az idei évtől érvényes gazdasági, szociális intézkedéseket sorolta, majd bejelentette: a kormány döntött a napenergia előállításának támogatásáról, a Budapest-Kolozsvár gyorsvasútról is.

A kormány sorba vette a legfontosabb kérdéseket, köztük a bevándorlással kapcsolatos helyzetet. Ezzel kapcsolatban Lázár János összefoglalta a csütörtökön bejelentett Stop Soros törvénycsomag három törvénymódosítását. 

Kérdésre válaszolva kijelentette:

Senki nem akarja Soros Györgyöt kitiltani az országból. A jövőre nézve szabályozzák azt a kérdést, hogy aki támogatja és szervezi a bevándorlást, annak vállalnia kell, hogy a szervezet regisztrál, az illetéket befizetik

és vonatkozik rájuk minden más szabály, amit majd elfogadnak. Hozzátette:

nem lehet a civileknek megtiltani a tevékenységüket, szabályozni lehet.

Kisteljesítményű napelemes erőművek támogatásáról döntött a kormány. Lázár János szerint az a cél, hogy Magyarországon állítsák elő az itthon felhasznált áramot. Ezért fenntartják a paksi atomerőművet, ami az ország villamosenergia-igényének 50%-át tudja biztosítani. A kormány úgy döntött, hogy a másik 50 százalék napenergiából származzon – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy

a villamosenergia-importot 10 éven belül el szeretnék hagyni.

Jóváhagyta a kormány a Budapest-Kolozsvár gyorsvasút megvalósításának tervtanulmányát, most a megvalósíthatósági tanulmány jöhet. A vonal 450 kilométer hosszú, a modernizálást és gyorsvasúttá alakítást kell megtervezni.

Lázár: A kormány nem akarja kitiltani Sorost

A Magyarország rendelkezésre álló uniós keret kimerülőben van, a pénzről döntöttek – mondta Lázár János.

A tavalyi év végéig 8522 milliárd forintnyi kötelezettségvállalás történt, ebből 2017-ben 4278 milliárd.

Csak decemberben 1180 milliárdról döntöttek.

A pénzek sorsáról 96%-ban döntöttek, 85%-ban kötelezettségvállalási szerződést is kötöttek.

2400 milliárdot fizettek ki 2017-ben.

23705 projekt lett értékelve 2017-ben.

A közmunkások bérét nem tervezik emelni, hogy ezzel is a versenyszektor felé irányítsák őket. A létszámot hosszú távon 80 ezer főre szeretnék visszaszorítani.

(infostart)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Te idióta hülye barom mivel magyar állampolgár NEM IS TILTHATJÁTOK KI !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Te idióta hülye barom mivel magyar állampolgár NEM IS TILTHATJÁTOK KI !!!
quadrocopter
Persze, hogy nem akarja, mert hiába is akarná! Marhák! Ez a patkány lézer meddig szennyezi még az értelmet?
kereső
Gulyás Gergely: " Ha Soros nem tudja igazolni magyar állampolgárságát,akkor kitiltható!"
quadrocopter
@kereső: Csakhogy maga Ő Pintérsége nyilatkozta, hogy Soros, magyar állampolgár is, tehát bő nyállal lecuppanthatják a Gulyás csicskák!
kereső
@quadrocopter: de,már megkérdőjelezik, ezt most olvastam,Pintér meg már mikor nyilatkozott! Arra már ki emlékszik?Az aranyhal emlékezettel birók?
endeavor
@papa.49: Most az a legújabb, amire hivatkoznak, hogy ha nincs érvényes útlevele, vagy személyi igazolványa, akkor kitiltható.
Akkor biztos nem a születési anyakönyvi kivonat számít, mi?.
És ezek tényleg ennyire hülyék, és/vagy gonoszak!!!
quadrocopter
@kereső: Összeszarhatják magukat, az állampolgárságról sem lemondani ( számos esetben ez elég baj!) , sem azt indokolatlanul megvonni senkitől nem lehet!

Itt videó felejtés ellen:nepszava.hu/cikk/1130679-pinter-elszolta-magat-sorosrol---video
kereső
@quadrocopter: Na de milyen jól hangzik!És gondolod,hogy a többség ezt igy tudja is?
quadrocopter
@kereső: A többség is megtalálja a Pintér-nyilatkozatot, ha keresi!
kereső
@quadrocopter: Minek keresné,csak azt jegyzi meg amit utoljára -és majd sokszor mondanak neki.Az,hogy nem igaz ,kit zavar?
Peller Anikó
- Máma kittícsunki?
- Tícsukki a gyurcsányt.
- Áá, ne, máma nem ő a soros.
moareka
Lázár úr! Most akkor szeressük Soros urat, vagy ne, ha adományoz szeressük, ha a hülyéket kitaníttatta akkor is szerettük, ha kamatostól visszakéri a hülyék taníttatását, akkor szeretjük igazán tiszta szívből...
quadrocopter
@moareka: Ejnye-bejnye, leurazod az "akinek semmije sincs, az annyit is ér" piszkos mocskos szarházit?
Megérdemli?
RonaGyuri
S képzeld Wazze, ha utasítást adtak volna

Tegnap a mi jó Lézer-jankónk ismét elemében volt

Csütörtök lévén megint a Kormányinfó című tele-regény imitáció volt a soros! =)) Persze volt ott sok minden, köztük Soros is. Az egyik legszebb eszmefuttatása azonban az egyes-számú első-vej story kapcsán született. Kifejtette, hogy „a kormány utasítást az ügyészségnek nem adhat, csak véleményt mondhat. A vélemény: vizsgálják ki az OLAF javaslatait, mint mindegyiket.”!
Igen jól értetted Wazze, mint ahogy szokta! =))
Mármint, ahogy az ártunk és qurmányunk gaztetteivel szokták!
1magyar
Állampolgárként nem kitiltani hanem a magyar törvényeket alkalmazni rajta!
justhpeter
FideSS-csicskák ! Hibás a nyelvtan ! Nem kitiltani, hanem kinyalni. Már ha nem nyálazzátok össze.
Jozefina
Lázár is akkora baromságokat mond (handabandázik)!!! Kinek és mit ártanak a civilik??? Ha talán konkrétan megnevezné, akkor nem tünne hazugságnak!!!
Nessy
@1magyar: Eszerint a levelezőtagozatosokra is a magyar törvényeket kellene alkalmazni Romániában, Ukrajnában, Ausztráliában?
Na, erre kiváncsi lennék!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.