Szijjártó Péter külügyminiszter ma újságírói kérdésre azt mondta az ukránok nyugdíjáról, hogy “ez az államközi megállapodás a hatvanas években született, A Demokratikus Koalíció mindenkit emlékeztet arra, hogy Szijjártó Péter hazudik. Az ukrán nyugdíjakról szóló egyezmény felmondásáról éppen a Gyurcsány-kormány kezdett egyeztetésbe az ukrán féllel, a felmondás részleteit pedig a Bajnai-kormány tárgyalta le. Az egyezmény felmondását a 2010-es kormányváltás után kellett volna aláírni, az Orbán-kormány azonban inkább az ukrán szavazó-importot választotta. A Fidesz 2010 óta 300 ezer forintot fizet olyan ukránoknak, akik soha nem éltek, soha nem dolgoztak, soha nem adóztak itt, hogy aztán állampolgárságot kapjanak, és a nyugdíjért cserébe a Fideszre szavazzanak áprilisban. A Fidesz tartotta életben az ukrán nyugdíjas egyezményt!

Forrás: zarojel.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

85 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@Eladott Ország: Egyszerű a válasz. A Gyurcsány előtti kormányokat nem érdekelte ez a szerződés. Gyurcsány mikor tudomást szerzett róla, tárgyalásokba kezdett. De akkor még nem kaptak ukránok magyar állampolgárságot. Akkor kezdtek ukránok tömegesen Magyarországra települni, amikor 0rbán megadta nekik az állampolgárságot amivel együtt jókora nyugdíjat is kaptak. Ezt már nem lehet Gyurcsány nyakába varrni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
@papa.49: Ez nagyon durva, nálad miért nem alkalmaztak szorzót ha a 3x-át kerested és fizettél utána járulékot?
Fellebbezd meg.
bencemacska
@1magyar: ma, 19:40
Normális országokban így is van. Napra számolják, hol mennyit dolgoztál.
Ezért undorító ez az egyezmény, mert ennyire szembemegy a józan ésszel!
1magyar
@bencemacska: Ismerősöm anno kiment No-ba dolgozni de előtte volt pár éve itthon is.
Jelenleg nyugdíjas és kapja a kisösszegű Mo-i nyugdíjat meg a No-i nagyobbat. Nekem azért lenne természetes ez.
De ha csalás az igazolás az már büntetőjogi kategória.
papa.49
@1magyar: Akkor mindjárt rákérdeztem mikor be kellett menni a nyugdíj igazgatóságra Ceglédre ott mondta az ügyintéző szó szerint ezt ,,TÚL RÉGEN VOLT NEM LEHET FIGYELEMBE VENNI,, én mondtam neki hogy a járulékot azt azért a fizetésem szerint vonták le tőlem is meg a cég is befizette, de mivel már 15 éve volt nem számított !!!
1magyar
@papa.49: Azért ha írásban kérted volna azt nem tudták volna egy kézlegyintéssel elintézni, hogy régen volt.
Az elutasító határozatnak tartalmaznia kellett volna az indoklást törvénnyel alátámasztva.
papa.49
@1magyar: Kiadták a határozatot pont ilyen értelemben, mehettem a ,,sóhivatalba,, !!!
Nem elutasító hanem a nyugdíj megállapításáról szóló határozatot !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.