"Egy igazságosabb, modernebb, diákközpontú oktatási rendszerért" tüntetett a „Ne menj suliba – demonstrálj az oktatásért #január19-én!” nevű mozgalom.

Igazságosabb oktatási rendszerért tüntettek a diákok a Parlament előtt
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A közösség Facebook-oldalán az olvasható: egy demonstráció keretében jelzik,

a magyar diákság egy nagy közösség, akik tesznek egy jobb oktatásért, akik kiállnak egy mindenki számára élhető jövőért.

A rendezvény diákok szervezésében valósul meg, de a demonstráción korosztálytól függetlenül várnak mindenkit, aki egyetért az üggyel.

A tüntetést élőben közvetíti Facebookon a HVG:

A demonstráció célja röviden:

• Összefoglalni a diákság problémáit.

• Felvilágosítani a diákságot az oktatás modern rendszereiről.

• Felhívni a figyelmet a problémáinkra, és azokra megoldást keresni.

• Egy élhetőbb, gyerekekre szabottabb oktatási rendszerben tanulni.

• Demonstrálni, hogy nekünk, diákoknak vannak gondolataink, amiket érvényesíteni szeretnénk.

A diákok és a tüntetők ultimátumot adtak a kormányak

Ennek teljesítését, az új jogszabály megalkotását január 31-ig várják.

"A tüntetésen többször elhangzott, hogy nem a tanárok ellen vannak, mert ők is csak az elnyomó rendszer áldozatai. A tüntetés eléggé elhúzódott, mondhatni unalomba fulladt a sok szónoklattal, este 6 körülre az eredeti létszám felére-harmadára csökkent a létszám. Ezután olvasták fel a diákok követeléseit, 12 pontot. Ezek között szerepel például, hogy

általánosban heti 25, középiskolában heti 30 órára csökkentsék az óraszámot

töröljék el a 0. órákat

ne rekesszék ki a 18 éven aluliakat az oktatásból

ne növeljék a tanév hosszát

az iskola neveljen kritikus polgárt

állítsák vissza a 2011-es felsőoktatási keretszámokat

legyen szólásszabadság az iskolákban

legyen névtelen tanárértékelő rendszer, aminek az eredményei nyilvánosak

A demonstráció vége felé "mi vagyunk a jövő"-t skandáltak a tüntetők jó hosszan, feltartott, világító képernyőjű mobiltelefonokkal." – írja az Index.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
@durbincs: Ne humorkodj csicska, nem megy az (se) neked!

Továbbra sem megy a magyar neked, csicska, éppen ezért a buta beugatásod annyit is ér, amennyire hülye vagy a magyar nyelvhez!
Neked itt nincs értéked, pontosan a primitív, stupid, gyermeteg és időnként erősen buzeráns böffenéseid miatt!
Rgo: teljesen felesleges itt túráztatnod a pofád, az oldalon még véletlenül sem találni értelmes beröffenést tőled, ami persze nem csoda, hisz valójában az is teljesítmény, ha megtalálod a billentyűzetet!
Ott lesznek ám azon az írásjelek is, de ha nem megy, akkor kérdezz meg egy általános iskolást, melyek az írásjelek!
Kevesebbet kéne dugni a kecskéket és birkákat, többet nyomatni a magyart!
Te itt súlytalan vagy csicska, éppen azért, mert betegesen primitív jószág vagy és az értelemnek még csak a csírája sem lóg ki abból a sötét buta fejedből!
Magyarul: te itt egy szép nagy nulla értékű senki vagy!

( Tudod primcsi csicska, minél többen és többször olvassák a minősítésedet, annál hasznosabban süllyedsz!)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Ők a jövőnk álljanak is ki mindenkiért. Ők lesznek a jövő politikusai.
Aki Én
@division: Intelligens ember nem játssza el a hülyét csak azért, hogy mindenki butának nézze. Te ostoba vagy, csak próbálod leplezni, amitől még röhejes is leszel.
Szandi, Szandi, kilóg a lólábad a szandiból :)
Na, ez nem rímelt.
division
@Aki Én: Egy intelligens ember el tudja játszani a hülyét hogy másokat direkt bosszantson, de egy nem intelligensnek mint amilyen te vagy még el sem kell játszania. Már írtam neked, szűnj meg te ostoba senki.
Aki Én
@division: Intelligens ember nem is akar hülyének látszani. Te viszont azért erőlködsz, hogy ne derüljön ki mennyire ostoba vagy :)
De kiderül minden megszólalásodnál :)
kokopelli
@division: (jan.19...20:40-kor)
Olvass utána,mert nem tudod mi a "menekült"és mi az
"emigráns"! Nem a kormány,hanem a Genfi Konvenció szerint!
vadnarancs
@division: Orsós szomszédja pl mi volt? Ki engedte be? Ki üzletelt vele? Vagy csak az a jó migri, akit Orsós enged be? Ugye ezt te sem hiszed el?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.