Nem szerette volna, ha összemossák az MSZP nevét a migrációval, ezért visszalépett a szocialista párt bicskei szír orvos képviselő-jelöltje.

Bourgla Ossamah az ATV főmunkatársának azt mondta: Felcsúton nagyon szeretik a betegei,

de a ceglédi eset, amikor az emberek megijedtek néhány arab férfitól, őt megrémítette.

„Egy konditerembe sem mehetek le, csak úgy lazán, mert ilyen a közhangulat? 

Ezért nem indulok április 8-án a választáson egyéni jelöltként. Erről már az MSZP vezetését is értesítettem”

– mondta munkatársunknak, hozzátéve, hálás az MSZP-nek, hogy eredetileg őrá gondoltak és felkérték.

Visszalépett az MSZP szír képviselő-jelöltje Felcsúton

Forrás: Facebook/Ossamah Bourgla

A bicskei körzeti orvos, az 54 éves Bourgla Ossamah, az MSZP listájáról került a bicskei képviselő-testületbe. 2015 nyarán a Népszabadságnak azt mondta: a városban tisztelet övezi, de a helységnévtábla elhagyása után a bőrszíne miatt ugyanaz a megvetés lehet az osztályrésze, mint azoknak, akiket a kormány a Charlie Hebdót ért támadás után kipécézett.

Címlapkép: Facebook/Ossamah Bourgla

(ATV)

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@Csizmás Kond: Endeavor ma előkelő volt veled szemben. Sok magyar embert ismerek, akik nyomába sem érhetnek ennek a "szír embernek", aki különb magyar mint bármelyik "fideSS-kdnp keresztény"
Egyetértek azzal is, hogy ami ezzel a doktorral történik az Magyarország szégyene és többek között is ezért kell eltakarítani az Orbán rendszert.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Szerintem is az legyen Magyarországon bármilyen közhivatalnok aki magyarként indul.
...természetesen a nemzetiségi képviselőket kivéve...
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Ő is magyar állampolgár.
CsipkeRózsa
Az is eszébe juthatott, hogy közbe jöhet egy létra.
endeavor
@Csizmás Kond: Természetesen még megmagyarázni sem tudnád, ezt a szégyent - mert ez Magyarország szégyene, te tuskó!
Természetesen a "prosti" srácok oldalán már lenne 200 lájkod egy ilyen beszólásra, de te, itt, csak egy agitprop titkárkén tevékenykedő láncon vezetett entitás vagy, akinek a hülyeségeit elviselik a szólásszabadság miatt.

Bocs, nem akartalak megbántani, miközben te mindenkit bántani akarsz, akinek nem szakadt bele a feje orbán seggébe.
Clavigo
@CsipkeRózsa: ..nekem is ez jutott az eszembe..
csipetke
Vagy illetékes elvtárs felhívta a figyelmét,hogy nem kéne indulni,mert...
szep napot
Ha Mszp akarta volna, hogy jelolt maradjon akkor megemelik a fizeteset es marasztaljak.
Csizmás Kond
@endeavor: Persze hogy nem akartál...csak úgy nekemjöttél..
Amúgy mielőtt valamire választ próbálnál megfogalmazni meg kéne értsd a kérdést...
..
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Az...de attól még szírnek vallja magát...legalábbis ez jön le a cikkből.
justhpeter
@Csizmás Kond: Endeavor ma előkelő volt veled szemben. Sok magyar embert ismerek, akik nyomába sem érhetnek ennek a "szír embernek", aki különb magyar mint bármelyik "fideSS-kdnp keresztény"
Egyetértek azzal is, hogy ami ezzel a doktorral történik az Magyarország szégyene és többek között is ezért kell eltakarítani az Orbán rendszert.
gulyasgyula
Ennek az embernek biztonságot , munkát , megélhetést adott ez az ország .. Örüljön hogy szeretik tisztelik az emberek hát végezze tovább a munkáját..Vagy elfogyott a munkája ?? Miért akar egy seggel két nyerget megülni ?? Csinálja azt amihez ért ...Ha politizálni akar menjen haza , ott is talál munkát biztos ..MEGÉLHETÉSI POLITIKUSBÓL VAN ELÉG a Magyarok között is ..
kereső
@gulyasgyula: 18:56, nagyon nem szép dolog,ha csak "ellenzéki politikus" lehet MEGÉLHETÉSI!,főleg nem ,illene ilyet emlegetni,ha a doktor úrról van szó.Úgy olvasom,hogy mindeddig a szakmájából-hivatásából élt,közmegelégedésre.Én sajnálom,hogy a doktor úr erre az elhatározásra jutott,és szégyenlem,hogy erre Magyarország kormányának gyűlölködő ,uszitó politikája miatt került sor.Csak kérdezem,amig ez az ember a lehető legmagasabb szinvonalon teljesitette kötelességét,addig nem számitott ,hogy honnan jött?Akkor is egy szir származású magyar állampolgárról volt szó,mint ahogy most is.Ez az ember már meghálálta azt amit az ország adott neki.A megélhetését nem az ország biztositotta,adta neki,azt ő biztositotta magának és családjának a munkájával.
Csizmás Kond
@justhpeter: ..attól hogy eljutottál Orbánig még biztos vagyok abban, hogy nem értetted meg mit írtam.
gulyasgyula
@kereső: ..Bocsánat de én sehol nem írtam csak az ellenzéki politikus a megélhetési politikus ..Van belőlük bőven kormány oldalon is ..A Dr Úrnak az ország biztosította a lehetőséget a nyugodt élethez és mivel van elég betege miért akar ebben a mocskos politikai játékban részt venni .?? Nálunk is van olyan orvos aki önkormányzati politikus ezért hol rendel hol nem... Ezért jobb ha az egyébként se népszerű SZÍR nép fiaként jobb ha marad a kaptafánál ..Gyógyít és ezért tisztelet övezi , míg orvospolitikusként a fél város szidná ..Ezzel se mint ember se mint orvost nem állt szándékomban megbántani ..Jó egészséget kívánok a további munkájához ..
evacica
Sok magyar tanulhatna ettől a szír orvostól, minden tiszteletem az övé, és mély megvetésem ezé a jellemtelen korrupt hazug kormányé!!!
kukac50
Nálunk is volt egy Néger orvos, a betegei nagyon szerették nem fogadott el hálapénzt, de a kórház más orvosai ezt nem nézték jó szemmel, mennie kellett.
Aki népszerű azt nem szeretik olyanok akik azt lesik melyik beteg mennyit tud adni.
A visszalépett orvos is egy nagyszerű ember.
Sámannus
Váradi óta tudjuk, hogy egyedül nem megy.
Eladott Ország
Nem is nagyon adnak a látszatra, mert a juhász lemészárolása egyben példát is statuált: így jár, aki ellenszegül! A félelem tartja "egyben" ezt az ügyet, anélkül már rég széthullott volna!
qui
@gulyasgyula: Itt van "otthon". Sok ember hálás neki, hogy még mindig.
gulyasgyula
@qui: ...Nem az emberek kérték meg politizálásra hanem 2015-ben az MSZP listán ..Nem egyénibe hanem listán ..Volt olyan meggondolatlan hogy nyugott orvosi hivatása helyet a politikai posványt választotta . Belevitte a családját is ...Pont Orbán lakóhelyén .?? Mire számított Szír létére .??? jobban jár ha marad a HÁLÁS betegeinél ..
kereső
@gulyasgyula: 19:49, szir származású MAGYAR!
gulyasgyula
@kereső: ...Értem én és elfogadom hogy tenni akar a bevándorlókért de Pont Felcsúton ??? Meg ha belegondolok én az Ő helyében a családomra gondolok először .. A mai állapotokban egy SZÍR-nek akinek családjára is gondolni kellene beszállni a sárdobálós politikai posványba felelőtlenség ..De ez legyen az Ő gondja ..Én nem ítélem el érte csak leírtam a véleményem ..
bodorandras
@gulyasgyula: Lehet, hogy épp azért, hogy a politika ne legyen mocskos játék. Szégyen, amit ez a szennyes kurmánypropaganda kivált még az aránylag jó érzésű magyar emberekből is! Szép napot!
gulyasgyula
@bodorandras: ...Én még emlékszem mikor a választás előtt félévvel kezdődött a kampány ..Most a választástól a következő választásig megy a lakosság hergelése , lázítása ..És ez független attól hogy ki van kormányon ki van ellenzékben ..Most 1.5 millió kormányellenes 1.5 millió nem tudja kire szavazzon 2-2.5 millió a bevándorlók miatt ORBÁNRA szavaz nem azért mert a módszerei tetszenek , csupán a bevándorlók miatt a többi nem ment el eddig se szavazni ...Ezt kellene az ellenzéknek elfogadni és Brüsszel seggnyalása .helyet e szavazó, adózó polgár érdekeit nézni ...Rögtön könnyebb lenne a választás ..A POLITIKA MINDIG MOCSKOS VOLT ÉS AZ IS MARAD AZ EGÉSZ VILÁGON !!!
bodorandras
@gulyasgyula: mennyivel jobb a csuti idegbajos, hazug seggnyalása, agyalágyula!?
gulyasgyula
@bodorandras: ..Olvasd el még egyszer hogy nem Orbánt éltettem ..A személyeskedésért meg hogy egálba legyünk és tanulj ..Bazd szájba a repedt sarkú , vérbajos jó kúrva anyádat aki szemedbe fingotta a púdert meg rászoktatott a tejre ..Kis 48 kg fasszopó buzi aki nem tud leírni 2 sort hogy ne személyeskedjen de az utcára sötétedés után nem mer kimenni .. ..Kvittek vagyunk ???
bodorandras
@gulyasgyula: Ó, hát tucc te szépen írni! Tedd mindezt a te anyukáddal!
gulyasgyula
@bodorandras: ...Akinek ilyen hülye gyereke van az csak TE REPEDT sarkú vérbajos kúrva anyád meg a vén retkes faszú tripperes apád ..Hogy fojtott volna budiba mikor világra szart ,...Te kis tetves buzi írj csak ha ezzel akarod szórakoztatni a ribanc anyádat vagy vérbajos családod én 100 oldalon fogom folytatni ...Majd megtanulsz személyeskedés nélkül írni ...NEM ÉN KEZDTEM A SZEMÉLYESKEDÉST !!
gulyasgyula
@bodorandras: ...Hol a kúrva anyádba vagy Te kis vérbajos féreg ..Írjál nem várass ..Ne hogy azt híd akkor írsz mikor akarsz ..Írsz mikor mondom ,,...
bodorandras
@gulyasgyula:Előbb tanulj meg magyarul, te seggfej, utána okádj, görényfing!
gulyasgyula
@bodorandras: ...Hol a vérbajos kurva anyádba voltál Te köcsög ..Benyaltál, a vén ribancnak vagy vagy apád retkes faszát szoptad ..Vagy felolvastad épületes írásomat a vérbajos családodnak ?? Ezzel szórakoztatod őket mi ??Tanuld meg buzi ha a vén RIBANC nem tanította meg neked hogy a véleményed után ne írkálj szemlyesksdő megjegyzést ..Hogy Orbánt el "csutizod"" Ő közszereplő de engem ne nevezz ""agyalágyult seggnyalónak "" ezt csak azért irom ide hogy aki most olvassa nevelő jellegű írásomat ,értse miért ez a alpári hang ..Most vagy bocsánatot kérsz vagy takarodj az oldalról vagy a másik ribanc a nagyanyád is forog a sírjába olyanokar írok ..Kis 50kg tetves féreg ., Írj most ne várass ...!!!
bodorandras
@gulyasgyula: Akkor jelentkezz, amikor megtanultad, hogy mi a különbség a híd (főnév) és hidd (ige, felszólító mód) között. Addig csak egy nyamvadt hernyó vagy, bármennyit vered a nyálad, ugyanazt.
gulyasgyula
@bodorandras: ...Egy vérbajos ribanc kúrva agybeteg fia nem tartson nyelvtanórát ..A vén ringyónál benyalhatsz ott nyelvelhetsz ..Tetszett az írásom az agybeteg családodnak mert biztos büszkék rád hogy olyan hülye vagy hogy dadt is ócsároltatod a családod .??? Ne aggódj Húsvétig szórakoztatlak benneteket ..Utána meg ellőről kezdem ..Jó lesz így köcsög ..Jól felmérgeltél ..Mérgembe elmentem vettem egy lakást ..Te is szoktál ilyet csinálni ...Na ma már nem zavarlak majd holnap folytatom ..Pihenj te vérbajos köcsög ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.