Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint az Országgyűlés vezetőinek nem lenne szabad engedniük, hogy a Fidesz-KDNP ellehetetlenítse az egyik legfontosabb bizottság, a nemzetbiztonsági működését.

Az ellenzéki párt társelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánypártok nevetséges és mondvacsinált okokból akarják kitiltani őt, illetve bojkottálni a parlament nemzetbiztonsági bizottságának munkáját. Szerinte a kormánypártoknak még az ország nemzetbiztonsága sem drága, hogy odadobja koncként a kampány hevében.

Az LMP kormányfőjelöltje úgy fogalmazott, hogy a Fidesz Magyarországon újra felépítette a kommunizmust: besúgórendszert, kormánypropagandát működtet, miközben embereket sároz be és gyaláz meg azért, mert lopni akarnak, kormányozni viszont nem tudnak.

A Fidesz nyolc év alatt felvirágoztathatta volna az országot, ha gyalázkodás helyett a bérekről, az oktatásról és az egészségügyről szólt volna a politikája, egy kis Svájcot lehetett volna ebből az országból csinálni

– mondta.

Kérdésekre válaszolva tömény hazugságnak és államtitok-sértőnek nevezte azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint nemzetbiztonságilag kockázatosnak minősítették egyik korábban felkért, Afganisztánban született, régebben a Migráns Szolidaritás (MigSzol) nevű szervezetnél dolgozó szakértőjét. Hozzátette: a bizottságban való részvételének semmi köze ahhoz, hogy milyen szakértőket hív meg. 

Szél Bernadett egy másik kérdésre azt mondta, hogy soha nem találkozott Simicska Lajossal, illetve a fiával,

az LMP pedig az egyetlen oligarchamentes párt Magyarországon.

Címlapkép: Facebook/Szél Bernadett

(MTI)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
nepszava.com/2013/12/magyarorszag/kover-a-pszichopata-kommunista-gennygoc.html
Kövér, a pszichopata kommunista gennygóc.Budapest – Mégiscsak igaza volt Kövér Lászlónak, amikor azt mondta, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Erre legjobb példa ő maga. Kövér egy civilizált országban nem léphetné át az elmeosztály küszöbét. Bármelyik szakember megmondja, hogy Kövér egy pszichopata szociopata, aki közveszélyes orvosi eset, pszichológiai alkalmassági vizsgán megbukna, egy daru kezelésére is alkalmatlan lenne. Ez az elmebeteg rászabadult az Országgyűlésre, katonaságot alapított a törvény házába, bünteti az ellenzéki megnyilvánulásokat. Ha van gennyes seb ennek az országnak a testén, azt Kövér Lászlónak hívják.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
mackoka46
Na attól a büdös bunkótól várhatja.
Nessy
Na, akkor a magasságos Atya Úristentől hamarabb kap "segítséget", mint a fő házmestertől!
kereső
"az LMP pedig az egyetlen oligarchamentes párt Magyarországon." tényleg???
Eladott Ország
nepszava.com/2013/12/magyarorszag/kover-a-pszichopata-kommunista-gennygoc.html
Kövér, a pszichopata kommunista gennygóc.Budapest – Mégiscsak igaza volt Kövér Lászlónak, amikor azt mondta, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Erre legjobb példa ő maga. Kövér egy civilizált országban nem léphetné át az elmeosztály küszöbét. Bármelyik szakember megmondja, hogy Kövér egy pszichopata szociopata, aki közveszélyes orvosi eset, pszichológiai alkalmassági vizsgán megbukna, egy daru kezelésére is alkalmatlan lenne. Ez az elmebeteg rászabadult az Országgyűlésre, katonaságot alapított a törvény házába, bünteti az ellenzéki megnyilvánulásokat. Ha van gennyes seb ennek az országnak a testén, azt Kövér Lászlónak hívják.
Eladott Ország
@kereső: Az LMP oligarchamentes párt, azért szakadt széjjel Együttre és a PM-re.
papa.49
Rossz lóra tett a képviselő asszony a nádfedeles elvtárs nem fog segíteni, ill. ha mégis akkor csak az válik láthatóvá amit a nagy többség amúgy is sejt !!!
Csizmás Kond
...besúgó az aki befelé súg
..kisúgó az a ki kifelé...
Eladott Ország
@papa.49: Van egy Kövér László nevű ember, aki soha nem tudott és soha nem is fog tudni kivergődni a lánctalpas tahóság öröklött sötétségéből.A hataloméhség a Fidesz vezérmotívuma akár csoportosan, akár egyenként nézzük a fiúkat. Ebben a kategóriában listavezető Kövér László a büdösbunkó stílusával, az ellenzéki képviselőkkel és az újságírókkal szemben tanúsított arrogáns pofátlanságával, a saját kis magánhadseregével, a megfellebezhetetlen parancsolgatási kényszerével és az artikulálatlan hörgésével, amint valaki ellent mer mondani őfelségének. Összefoglalom. Van egy Kövér László nevű ember, aki soha nem tudott és soha nem is fog tudni kivergődni a lánctalpas tahóság öröklött sötétségéből, de úgy kellene tennie, mintha államférfi lenne. Ez annyira megy neki, mint elefántnak a piruett. Ezért – vagy másért – végtelenül megkeseredett és gyűlölködő, ráadásul egy velejéig korrupt és teljesen szélsőjobboldali pártot kell képviselnie úgy, hogy lényegében nincs mentség a kormány viselkedésére, egyedül a mutogatás marad a másikra, hogy az is lopott. Ez azért nem igazán szilárd erkölcsi alap semmire.
Eladott Ország
Sok minden nem lennék, ezek közül is első helyen szerepel Kövér László, aki biztosan nem lennék. Pocsék érzés lenne abban a tudatban erkölcsi csúcsdíszt alakítani, hogy a testvérem – Kövér Szilárd – a kezdetektől aktívan segédkezett a Fidesz zűrös anyagi ügyleteiben (Schlecht Csaba, Kaya Ibrahim, Josip Toth, nevén landoltak Kövér Szilárd cégei és az egyik tulajdonosa volt Quality Invest Rt.-nek, ami az első Orbán-bánya megszerzésében játszott szerepet), ráadásul mindent csődbe vitt, amihez hozzáért. Lássuk be, nem túl tehetséges családról beszélünk. Nekik nincs más lehetőségük, csak előre menekülni és hatalomban maradni az idők végezetéig. De erre sem garancia nincs, sem reális esély. Mert egyszer minden véget ér és ez nem csak a jó, hanem a rossz dolgokra is igaz. Marad a zajos hőbörgés, a másik ócsárlása, a nemzetieskedő melldöngetés és a remény, hogy a választók soha nem veszik észre, hogy kiket is emeltek hatalomba és azok mire használták ezt a hatalmat. Van végkövetkeztetés is: pocsék érzés lehet Kövér Lászlónak lenni.
kereső
Kedves Berni, várjad.Tedd ezt ahelyett,hogy otthagynád a fenébe ezt az egész cirkuszt.Vagy attól félsz,hogy akkor hitelesebbnek tűnnél?
kereső
@Eladott Ország: 14:34, ez most nagyon fájt!!!
papa.49
@Eladott Ország: Nekem nem kell bemutatni ezt a tahót, egykoron a szomszéd házban lakott az akinek sokat dolgoztam, és így sok mindent láttam is Szigetszentmiklós Tél utca .!!!
Yoda69
Kedves Berni!
Meg mindig nem erted a helyzetet. Koteles kover elvtars semmit nem fog tenni orban engedelye nelkul. Tehat megoldast ne varj tole.
Viszont megmondom mi a megoldas: megegyezni a demokratikus partokkal, a 106 korzetben mindenhol csak egy szemely induljon a fideSS es a jobbik elleneben. Igy van esely levaltani a maffia kormanyt, racs moge juttatni azokat akik kiraboltak a magyar embereket, magyart mayar ellen forditottak, lejarattak az orszagot a demokratikus vilag elott, es megfertoztek az Uniot.
karma1
@Eladott Ország: 14.34: Ezt komolyan mondod? Akkor ungar peter anyukaja , a "szurke eminencias" (akinek a javaslatara alkalmazzak ron werbert kampanytanacsadonak), az kicsoda? mehszaros se jar be a Parlamentbe, a garancsi meg a vejko sem, de attol meg ok az oligarchak...
Eladott Ország
@karma1: mno.hu/belfold/ungar-peter-vannak-vitaink-edesanyammal-1367502
Ungár Péter: Vannak vitáink édesanyámmal. Nem érzi gátnak Ungár Péter, az LMP új elnökségi tagja azt, hogy édesanyja a Fideszhez számos szálon kötődő Schmidt Mária.
Eladott Ország
@karma1: 444.hu/2017/09/11/ron-werber-erkezese-mar-az-lmp-uj-korszakat-jelzi
Werber maga sem tagadta, hogy fontos fegyvernek tartja a negatív kampányokat. Fő profilja mégis inkább a terepmunka: a door-to-door kampányok, a kampánycsapatok megszervezése, adatbázisok kezelése és a mozgósítás. "Lábbal kell megverni a Fideszt" - szólt Werber sokat idézett okossága 2002-ben.
Pálinkás Pál
Nos..az hogy a kötelestől várja a megoldást, fényesen bizonyítja a hölgy elmebeli képességeit!!!
karma1
@Eladott Ország: Te tenyleg azt hiszed, hogy ez egy valos ellentet anya es fia kozott? Viccelsz? Nemcsak bennem, de komoly politikusokban is felmerult a kerdes, hogy a csoro lmp ugyan mibol fogja kifizetni az aranyarban dolgozo werbert? A DK ket honappal elobb mar bejelentette, hogy Tewas fog nekik dologzni, havi 10 ezer euros tiszteletdijert. A DK es az MSZP is megprobalta megtudni, hogy mennyiert dolgozik az lmp-nek werber. Eloszor azt mondtak hetekig, hogy meg nincs szerzodes, aztan azt, hogy werber nem ker tiszteletdijat, - ingyen dolgozik nekik. Aztan azota suru kuss, mert a mai napig nem mondtak meg, hogy mennyit kap, csak azt, hogy most mar hivatalosan nekik dolgozik. Vagyis MINDENT a kancsimarcsi fizet. Nem tudom, hany eves vagy, de el tudod azt kepzelni, hogy kancsimarcsi milliardosasszonnyal majd szembemegy a fia,, mint egyetlen orokose? Az lmp a fidesz altal penzelt part, Szel nagyon jo biodiszlet volt posvanyoson a fuhrer mellett, es jozan esszel azt is tudnia kell, hogy onallo indulokent me'g talan a parlamentbe jutasra se lesz eleg a tamogatottsaga, nem hogy egyedul megdontse orbant.
adrenalink
@karma1: Schmidt Mária gyermekei /Wikipedia/: Ungár Anna (1981-)
Ungár Péter Károly (1991-)
Eladott Ország
@karma1: Valószínűleg a történelemhamisító Kancsal Mariska állhatja a Ron Werber számlát, mert őt is agyonfizeti közpénzből a csút kancigány, nem beszélve a halszagú nóta elsíbolt 50
millájáról. De lényeg a lényegben, a népet sokáig nem lehet félrevezeti, ezért én egy kannyit sem adnák ennek a szélhámos izraeli zsidónak, az MSZP is feleslegesen fizetett.
karma1
@Eladott Ország: Szerintem is kb. ez az abra...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.