Saját fia szúrta meg több esetben egy késsel édesapját, aki a helyszínen életét vesztette.

T. Béla 36 éves tornyospálcai lakos 2018. január 20-án 7 óra 30 perckor tornyospálcai otthonában előzetes szóváltás nélkül egy késsel több esetben megszúrta az édesapját. A 64 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a férfit a bejelentést követően a helyszínen elfogták és előállították a Kisvárdai Rendőrkapitányságra, ahol elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.

Az MTI információi szerint a gyanúsított 2003-ban a barátnőjét ölte meg: az akkor 22 éves férfi féltékeny volt rá, gyakran bántalmazta, majd elhatározta, hogy megöli. A 21 éves kisvárdai nőt augusztus 17-én, egy diszkózást követően, elcsalta egy elhagyatott helyre és ott rendkívüli kegyetlenséggel végzett vele.

A férfit – az orvosszakértői vélemény szerint kóros tudathasadásos elmeállapotára való tekintettel – 2004 februárjában jogerősen felmentette a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság. A bírói tanács ugyanakkor elrendelte a betegsége miatt nem büntethető fiatalember kényszergyógykezelését, mivel tartani lehetett attól, hogy hasonló erőszakos cselekményt követhet el.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 36 éves tornyospálcai férfit. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél.

(Police.hu)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Azt a dokit aki kiengedte a gyogyóból ,sittre vágni!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
Azt a dokit aki kiengedte a gyogyóból ,sittre vágni!!!
ittott
a dokit, a bírót, az ügyészt összezárni vele.
wagabund
@ittott: bocsánatot kérek a hatalomtól, de a kommenten önkéntelenül felröhögtem..
(elképzeltem ugyanis, mi lenne?..)
Borsodi
A börtönben meg világosodott rájött,hogy gyilkos! A törvényünknek hála,még folytathatja.Néha az az érzésem,hogy a törvény támogatja a gyilkosokat.Ha nem így lenne,nem lenne sokuk visszatérő vendége a börtöneinknek.Nincs visszatartó erő,elvégre kint rabszolga,bent meg játszhatja a menő,kemény gyilkost.
simmering73
Kórosan tudathasadásos. Két embert megölt. Ezért kellene akasztani. Mert amikor kiengedik a gyogyóból, újra ölni fog.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.