Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjeit bemutató szombati rendezvényen Gyurcsány Ferenc arra kérte a párt képviselőjelöltjeit, hogy legyenek az Orbán-kormány kérlelhetetlen, ádáz ellenfelei.

Az egyik fővárosi szálloda rendezvénytermében tartott eseményen a párt 22, budapesti, Pest, Komárom-Esztergom, Fejér, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyei egyéni képviselőjelöltjét mutatták be.

Gyurcsány szerint az országnak becstelen és hazug kormánya van

Gyurcsány Ferenc pártelnök (k) és Gy. Németh Erzsébet képviselőjelölt a Demokratikus Koalíció (DK) budapesti, valamint Pest, Komárom-Esztergom, Fejér, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyei egyéni képviselőjelöltjeit bemutató rendezvényen a budapesti Benczúr Hotelban 2018. január 20-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A pártelnök beszédében úgy fogalmazott: az országnak becstelen és hazug kormánya van, ezért arra kéri a képviselőket, hogy mutassák meg, létezik egy másik Magyarország is. Hozzátette, azt kéri tőlük, leplezzék le a kabinet hazug mivoltát, önző, csalárd politikáját, mutassák meg, hogy léteznek más alternatívák. Gyurcsány Ferenc azt mondta, a választási rendszer jelenleg nem szabad és nem igazságos, de a DK álláspontja az, hogy küzdeni és győzni kell

A pártelnök beszédében úgy fogalmazott: az országnak becstelen és hazug kormánya van, ezért arra kérik a képviselőket, hogy mutassák meg, létezik egy másik Magyarország is. Hozzátette, azt kéri tőlük, leplezzék le a kabinet hazug mivoltát, önző, csalárd politikáját, mutassák meg, hogy léteznek más alternatívák.

Gyurcsány azt mondta, a választási rendszer jelenleg nem szabad és nem igazságos, de a DK álláspontja az, hogy küzdeni és győzni kell. Ki kell mondani azt, amit mások nem akarnak, nem mernek, mert félnek a „diktatúra erejétől”. Jelöltjeiknek beszélniük kell arról, hogy a kormánypártok „szavazatokat vesznek határon túlról”, nyugdíjat adnak csak azért, hogy „újabb szavazókat nyerjenek Ukrajnából”, valamint folyamatos, személyes háborút folytatnak az ellenzék politikusai és családjai ellen.

A szombaton bemutatott jelöltek listája:

Ara-Kovács Attila – Budapest, VIII-IX. kerület

Bauer Tamás – XII. kerület

Bodó Jánosné – Karcag

Gedei József – Jászberény

Gy. Németh Erzsébet – XI. kerület

Hajdu László – XV. kerület

Kertészné Kormos Noémi – Eger

Király Miklós – Szentendre

Kovács Zsolt – Salgótarján

Krauze István – Vác

Mezei Zsolt – Dunaújváros

Nemes Gábor – XVI. kerület

Niedermüller Péter – II. kerület

Nyeste Andrea – Vecsés

Oláh Lajos – VII. kerület

Ráczné Földi Judit – Székesfehérvár

Rónai Sándor – Dunakeszi

Szilveszterné Nyúli Ilona – Sárbogárd

Szüdi János – Cegléd

Tóth Zoltán – Budakeszi

Vadai Ágnes – Esztergom

Varju László – IV. kerület.

(MTI, Magyar Nemzet, 24.hu)

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Helytálló a megállapítás! Szutyok bűnözők ülnek a nyakunkon!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Helytálló a megállapítás! Szutyok bűnözők ülnek a nyakunkon!
division
Én úgy tudom már nem Gyurcsányék vezetik az országot...
JAJMÁR
Ha csak a kormánya lenne az... akkor nem lenne az, mert sajnos ez egy ilyen paradoxon!
De hogy maradhatna fönn egy tisztességes ellenzék mellett ? Pedig él és virul.
Pálinkafőző Rézüst
Igaz! Valaki cáfolja??.. Csak tessék,csak tessék...
kereső
@division: 1*:15, jól tudod.Nem is arra a kormányra mondta.Aljas,hazug,becstelen,kormánya van Magyarországnak 2018-ban./meg az elmult hét évben./
tudode
Akkor meghajtom a fejemet, megkövetem Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, ha kimonja a TUTIT, mert jó pár kokival tartozik még ennek az Ü G Y E S K E D Ő embernek látszónak!
.
Mégpedig azt, hiszen NEKI TUDNIA KELLENE. Ezzel a tettével már rég el kellett volna kapni, mint egy egeret:
.
------ Kivették az alkotmányból a Horn Gyula négyötödös szabályát (csalás)
www.vg.hu/kozelet/kivettek-az-alkotma...
..
(...) kivették az alkotmányból a Horn Gyula által betett négyötödös szabályt, amely szerint az új alkotmány előkészítésének szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az
.
---- országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.(...)
.
TEHÁT C S A L Á S S A L alkotmányoztak.
.
2012. március. 07. 20:50 ITTHON
---- Vörös Imre: alkotmányellenes puccsal élnek Orbánék? (HATALOMMAL VALÓ VISSZAÉLÉS)
hvg.hu/itthon/20120307_voros_imre_essz...
.
Hiszen a Fidesz megállapítása volt 2009-ben

---- Fidesz: Magyarország egyetlen esélye egy társadalmilag legitim kormány
szegedma.hu/2009/01/fidesz-magyarorszag-egyetlen-eselye-egy-tarsadalmilag-legitim-kormany
.
Ha a Gyurcsány kormány illegitim "volt", akkor erre a tingli-tangli, lopkovics kormányra csak EGY FÜGGETLEN IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS MONDJA KI az ítéletet, minél előbb, annál JOBB LENNE az országnak, mert EZEK KÖZÖTT a csínytevések között ELTÖRPÜL MINDAZ, amit MAGUKÉVÁ TETTEK!
.
Ilyen MER-ÉSZ, bugyuta kormánya még nem volt ennek az országnak!
.
Hajrá Gyurcsány! A kisújjában TÖBB VAN, mint ebben az egész berxari Bt-ben
rohács1926
Jaj te Feri, hát hogy mondhatsz ilyeneket. Maga Orbán mondta, hogy ő még sosem hazudott.
peterkelemen
SOHA nem volt még olyan aljas és velejéig romlott kormánya Magyarországnak, mint a fidesz-kdnp kormány.
Lepényleső
...nem először,s tartok tőle,nem utoljára.
Borsodi
Ehhez nem kell politikusnak lenni,csak nyitott szemmel járni és hallani.Az a baj sokunk saját bőrén tapasztalhatta meg! Ez a kormány rendesen vissza viszi az embereket az időben.
szep napot
Az a lenyeg feribohoc hogy te egy talpig becsuletes uriember vagy. Soha nem hazudtal es vagyonod minden forintjat becsuletes kemeny munkaval kerested meg.
Laccibacsi
"Popper Péter jövőbelátása!" "...Bizalommal és várakozással fogadtam a rendszerváltás magyar módját, reméltem, hogy az ekkori bosszúért lihegő MDF helyett a rokonszenves Fidesz befolyásolja majd a hatalmat, igen, a fiatalok... És évről évre jobban megharagudtam rájuk. Mert kiárusították fiatalságukat, tisztaságukat, hitelességüket. Kiderült, hogy csak választásoktól választásokig terjed a látóterük, soha nem lesz belőlük a szó churchilli értelmében államférfi, csak politikai sakálok csoportja. Valaki egyszer figyelmeztetett: - Vigyázz! Ezek bűnözők! Nem hittem el. Ma már tudom. S Orbán Viktor neve számomra szimbólummá vált. Egy nyolcvan év óta lezüllött ország még mélyebb politikai lezüllesztésének a szimbólumává. Holott a sors megadta neki a ritka lehetőséget, hogy sarokkő lehetett volna a magyar történelemben. De ő pénzt akart keresni. Népvezér akart lenni. Tündökölni akart az emberek felett. Ezt is megkapta. Látni fogjuk még, amint eldobott kőként az út szélén hever." (Popper Péter 2005.)“
Laccibacsi
@Borsodi: Ezt mondjuk, mondom már régen! Ha valaki gyűlölethatalmat épít, az mindig talál ellenséget. Talál, mert ez tartja hatalomban. Cigány, zsidó, barna hajú, szőke, most balkezesek, aztán a kék szeműek... Mindegy csak legyen valaki, akire mindent rá lehet fogni, akit gyűlölni lehet, aki ellen az "áldott" hatalom majd megvéd. Nem, ez a hatalom nem véd meg! Épp hogy eltipor. Engem is, téged is... Szépen, lassan mindenkit, akinek önálló gondolata van.
Eladott Ország
Egy összetrágyázott, másnaposan lehányt, faluvégi köpködővé silányult ez az ország, a maga összes intézményével, az egymással húgyként összefolyó hatalmi ágaival együtt. Kit érdekel? A lényeg, hogy ha a számok úgy lesznek – márpedig választások előtt miért ne lennének úgy – a teljhatalmú, gátlástalan tudatrepedés emeli a csirkefarhátügyi szemfényvesztést. Demokrácia, jogállam? Ne fárasszuk már egymást!
Eladott Ország
Azt már tényleg csak világ szégyenére teszem ide, hogy az Orbán Viktor teljhatalmú tudatrepedés által szájbarúgott magyar jelenben a Polt Péter pofátlan fejétől bűzlő, rothadó és maga alá szaró magyar demokrácia tüneteként a Nemzeti Választási Bizottság nem engedi, hogy bármilyen népszavazást lehessen kiírni az elmúlt nyolc év utáni elmúlt hét és fél év narancsos ügyeit nagy erőkkel elsikáló művész úr személyével kapcsolatban. A rezsicsökkentés, valamint a 10 ezer forintos Bözsiuti bikkfanyelvét beszélő, kicsattanóan egészséges és öntudatos magyar polgárok országában nem hogy nem magától értetődő, de széles körökben nem is elvárás, hogy a legfőbb ügyésznek csúfolt, nem csak maffiózónak tűnő, de annak is látszó fideszes pártkatona például ne legyen újraválasztható, hogy vissza lehessen hívni, és hogy a pereputtya ne dolgozhasson a jegybankban.
mackoka46
Na má megint hazudott. Itt nincs kormány, csak egy dögleni való maffia horda.
wagabund
@Eladott Ország: A tévében konkrét választ egyik jelölt sem adott, de azt állítják, ha valamilyen csoda okán az ellenzék győz, akkor megvan a terv a bebetonozott pozíciók lenullázására...

még csak véletlenül sem szabad összehasonlítani, de nagyjából láthatjuk mi történik az USA-ban a nyertes választások után..
quadrocopter
@durbincs: Próbáld meg magyarul, a magyar helyesírás szabályai szerint csicska! Nincs időm idiótákra, a bácsi nem ér rá hülyékkel foglalkozni!
Szégyelled, hogy román vagy, csicska? Ők is szégyellnek téged, ne aggódj! Mennyit kapsz azért, hogy minősített idióta legyél?

Továbbra sem megy a magyar neked, csicska, éppen ezért a buta beugatásod annyit is ér, amennyire hülye vagy a magyar nyelvhez!
Neked itt nincs értéked, pontosan a primitív, stupid, gyermeteg és időnként erősen buzeráns böffenéseid miatt!
Rgo: teljesen felesleges itt túráztatnod a pofád, az oldalon még véletlenül sem találni értelmes beröffenést tőled, ami persze nem csoda, hisz valójában az is teljesítmény, ha megtalálod a billentyűzetet!
Ott lesznek ám azon az írásjelek is, de ha nem megy, akkor kérdezz meg egy általános iskolást, melyek az írásjelek!
Kevesebbet kéne dugni a kecskéket és birkákat, többet nyomatni a magyart!
Te itt súlytalan vagy csicska, éppen azért, mert betegesen primitív jószág vagy és az értelemnek még csak a csírája sem lóg ki abból a sötét buta fejedből!
Magyarul: te itt egy szép nagy nulla értékű senki vagy!

( Tudod primcsi csicska, minél többen és többször olvassák a minősítésedet, annál hasznosabban süllyedsz!)
Apatszerek
Emlékezetes, hogy a Gyurcsány-kormány rendőrterrorja keretében az azonosítójelvény nélküli, maszkos karhatalmi erők - a 2006 szeptember 19-20-i véres embervadászatokat követően - 2006. október 23-án egészen másnap hajnalig megemlékezők és kormány ellen tüntetők ezreinek személyhez fűződő jogait sértették meg: erőszakos tüntetésfeloszlatások, kardlapos lovasroham, fejmagasságban százszámra civilekre lődözött több ezer könnygázgránát és gumilövedék, magyar zászló és minden más nemzeti jelkép megtaposása, nyílt utcai és éttermekben történt brutális verések, verések, fogdai kínzások és önkényes őrizetbevételek tucatjaival jellemezték a napot.
Forrás: 2006 rendőr terror Gyurcsány módra MSZMP igaz embere?
rohács1926
@Apatszerek: Őszinte részvétem. Azzal együtt, hogy Ön bizonyára sokkal jobban érzi magát kis hazánkban, mint a gondolkodó emberek.
Aki Én
@Keresztapa: Aki ilyen keveset tud 2006-ról, az ne hivatkozzon rá. Miután 2006-ban a fidesz szervezte fideszes rendezvényen közvetlen életveszélyben voltak a rendőrök, akár éles lőszert is használhattak volna, ahogy azt a világon bárhol meg is teszik. Ezt nem én mondom.

,,Nyitray András, a Fidesz országgyűlési képviselője, a bizottság tagja ugyanis a jegyzőkönyv szerint azt rótta fel a rendészeti miniszternek, hogy a rendőrök miért nem használták a fegyverüket a tüntetőkkel szemben. Értik, ugye? A tévéostrom másnapján, 2006. szeptember 19-én a Fidesz képviselője a titkosított ülésen azért hibáztatta az MSZP-s vezetést, mert a rendőrök nem lőttek éles lőszerrel a tömegbe. Ma pedig ugyanez a Fidesz kéri számon az akkori vezetésen, hogy alig egy hónappal később miért lőtt gumilövedékkel a tüntetőkre…"

privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=PolitikaEsBunozes&AN=titkosjkv&MN=GazdasagiBunugyek&LN=Hungarian

nol.hu/belfold/a_tomegbe_lovetest_hianyolta_a_fideszes_kepviselo_2006-ban_-994151
szép új világ
@Apatszerek: A "másnap hajnalig megemlékezők" alatt úgy látszik azokat érted, akik autókat és tv székházat gyújtottak fel, kirakatokat vertek be és vandál módon törtek-zúztak. Ha ez szerinted mindez bocsánatos bűn és csak a megemlékezés kelléke, akkor már is indulok a Lendvay utcába megemlékezni!
Aki Én
@division: @Apatszerek: Nem csak Gyurcsány szerint, hanem vagy 8 millió magyar szerint, és még néhány 10 millió szerint a világban :)
Csak az unortodox illiberális világban többség a 1,5-2 millió hívő.
wagabund
A DK kiesett a kosárból...amíg nídermüller féle jólfizetett migráns-simogatók, és kerítéslebontók a DK jelöltek, addig egyre halványodik az esély...nem tudom elképzelni, hogy a második kerületi jelöltjük öt szavazatnál többet kapjon..még ez is sok.
namihami
Igen, ezt már tudjuk. Kérünk valami újabb hírt.
quadrocopter
@durbincs: Nincs időm idiótákra, a bácsi nem ér rá hülyékkel foglalkozni!
Szégyelled, hogy román vagy, csicska? Ők is szégyellnek téged, ne aggódj! Mennyit kapsz azért, hogy minősített idióta legyél?

Továbbra sem megy a magyar neked, csicska, éppen ezért a buta beugatásod annyit is ér, amennyire hülye vagy a magyar nyelvhez!
Neked itt nincs értéked, pontosan a primitív, stupid, gyermeteg és időnként erősen buzeráns böffenéseid miatt!
Rgo: teljesen felesleges itt túráztatnod a pofád, az oldalon még véletlenül sem találni értelmes beröffenést tőled, ami persze nem csoda, hisz valójában az is teljesítmény, ha megtalálod a billentyűzetet!
Ott lesznek ám azon az írásjelek is, de ha nem megy, akkor kérdezz meg egy általános iskolást, melyek az írásjelek!
Kevesebbet kéne dugni a kecskéket és birkákat, többet nyomatni a magyart!
Te itt súlytalan vagy csicska, éppen azért, mert betegesen primitív jószág vagy és az értelemnek még csak a csírája sem lóg ki abból a sötét buta fejedből!
Magyarul: te itt egy szép nagy nulla értékű senki vagy!

( Tudod primcsi csicska, minél többen és többször olvassák a minősítésedet, annál hasznosabban süllyedsz!)
quadrocopter
@durbincs: Nincs időm idiótákra, a bácsi nem ér rá hülyékkel foglalkozni!
Szégyelled, hogy román vagy, csicska? Ők is szégyellnek téged, ne aggódj! Mennyit kapsz azért, hogy minősített idióta legyél?

Továbbra sem megy a magyar neked, csicska, éppen ezért a buta beugatásod annyit is ér, amennyire hülye vagy a magyar nyelvhez!
Neked itt nincs értéked, pontosan a primitív, stupid, gyermeteg és időnként erősen buzeráns böffenéseid miatt!
Rgo: teljesen felesleges itt túráztatnod a pofád, az oldalon még véletlenül sem találni értelmes beröffenést tőled, ami persze nem csoda, hisz valójában az is teljesítmény, ha megtalálod a billentyűzetet!
Ott lesznek ám azon az írásjelek is, de ha nem megy, akkor kérdezz meg egy általános iskolást, melyek az írásjelek!
Kevesebbet kéne dugni a kecskéket és birkákat, többet nyomatni a magyart!
Te itt súlytalan vagy csicska, éppen azért, mert betegesen primitív jószág vagy és az értelemnek még csak a csírája sem lóg ki abból a sötét buta fejedből!
Magyarul: te itt egy szép nagy nulla értékű senki vagy!

( Tudod primcsi csicska, minél többen és többször olvassák a minősítésedet, annál hasznosabban süllyedsz!)
quadrocopter
@durbincs: Felfelé nem érdeklődsz, világos, csicska?

Nincs időm idiótákra, a bácsi nem ér rá hülyékkel foglalkozni!
Szégyelled, hogy román vagy, csicska? Ők is szégyellnek téged, ne aggódj! Mennyit kapsz azért, hogy minősített idióta legyél?

Továbbra sem megy a magyar neked, csicska, éppen ezért a buta beugatásod annyit is ér, amennyire hülye vagy a magyar nyelvhez!
Neked itt nincs értéked, pontosan a primitív, stupid, gyermeteg és időnként erősen buzeráns böffenéseid miatt!
Rgo: teljesen felesleges itt túráztatnod a pofád, az oldalon még véletlenül sem találni értelmes beröffenést tőled, ami persze nem csoda, hisz valójában az is teljesítmény, ha megtalálod a billentyűzetet!
Ott lesznek ám azon az írásjelek is, de ha nem megy, akkor kérdezz meg egy általános iskolást, melyek az írásjelek!
Kevesebbet kéne dugni a kecskéket és birkákat, többet nyomatni a magyart!
Te itt súlytalan vagy csicska, éppen azért, mert betegesen primitív jószág vagy és az értelemnek még csak a csírája sem lóg ki abból a sötét buta fejedből!
Magyarul: te itt egy szép nagy nulla értékű senki vagy!

( Tudod primcsi csicska, minél többen és többször olvassák a minősítésedet, annál hasznosabban süllyedsz!)
Köb Jani
@rohács1926: @szép új világ: : Gyurcsány "Hazudtunk reggel, éjjel meg este"
Forrás: https:/ MSZMP. maradvány... MSZP... Vérkommunistái egyesültek jegyzékre:...Gyurcsány "Hazudtunk reggel, éjjel meg este" Nemzetközivé téve új beszéd nyelven gender libsi szöveggel.
rohács1926
@Köb Jani: Gyurcsány nagyon nagy marha volt, hogy nagy nyilvánosság előtt ilyet mondott. Nála már csak azok a nagyobb marhák, akik ezt szó szerint veszik.(Akik terjesztik, az egy más kategória.)
Azoknak, akik legalább közepes eredménnyel elvégezték az általános iskolát tudnám ajánlani, hogy olvassák végig az öszödi beszédet, de csak azután, hogy tájékozódtak az akkori politikai helyzetről Mo-on. Abban egyetértünk, hogy Gyurcsány hazudott a 2006-os kampányban. Nem keveset; lehet, hogy még a század részét is annak, mint a fidesz.
Jozefina
Gyurcsánynak teljesen igaza van ebben is!!!
rohács1926
Én még úgy 2000-ben hallottam a Hazám, Hazám-at a fidesztől. Valahogy így szólt:
"Aranybányák, ezüsthajó.."
Köb Jani
@Jozefina: 2006 októberében is igaza volt, amikor tevékenyen bizonyította igazmondásait? Az emlékezet nem valami erősséggel jelentkezik nálad. Önálló gondolat hiánya, a DK - nál kötelező érvényű.
nyanya001
Senkit nem hagyunk az út szélén csak télen kilakoltatjuk !
Mocskos Fidesz !
www.facebook.com/kata.vigh.77/videos/1555794024488902/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.