Kétharmadnyian vélik úgy, hogy a mostani kormányra nagyon vagy nagyon nagyon jellemzőek a pénzügyi visszaélések. A politikai rendszert illetően a Medián felmérésében feltűnő, hogy a korábbinál kevesebben látják diktatúrának és tekintélyuralmi rendszernek, viszont többen maffiaállamnak és polgári demokráciának. Ma már nagyon kevesen kételkednek abban, hogy a vezető magyar kormánypártnak „tisztázatlan pénzügyei” vannak. A Medián által rendszeresített, négyfokú skálán alapuló korrupciós index szerint a Fidesz (éppen úgy, mint másfél évvel korábban) az MSZP-vel holtversenyben vezeti ugyan a listát, de a jelenlegi kormánypártról kimagaslóan a legtöbben mondják (43 százalék), hogy nagyon jellemzőek rá a kétes pénzügyek. © hvg © hvg Egyébként kevés dolog változott tavalyelőtt június óta, amikor a HVG megbízásából a Medián országos reprezentatív mintán, részletesen megvizsgálta, hogy mit gondol a magyar közvélemény a kormányzati korrupcióról. Néhány kérdésben valamelyest...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Mi az, hogy "képzelik"? Analfa Béla azt sem tudja hány céget "vette"(?)
ila51
@quadrocopter: addig már el sem tud számolni
Peller Anikó
Ez mondjuk helyzetkép a lakosság elmeállapotáról. Sorozatban cigny-t választanak maguk fölé aki kilopja a szemüket és évtizedek alatt lassan de nagyon lassan egyre inkább képzelik azt, hogy a szaros a gekkó trógermanja. Pedig nem is german.

Nem kéremszépen, ezt a pénzt (= dáriuszi vagyont) a geci lopta el, a közösből, az adónkból, a fejlődésünkre szánt Eu milliárdokból.

Persze vannak akik pár ezer forintért tapsikoltoznak neki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.