A török haderő vasárnap a szárazföldi hadműveletet is megindította a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térségében – jelentette a Habertürk török hírportál.

A Habertürk értesülése szerint a török különleges erők és a kommandósok két helyen lépték át a szíriai határt. A beszámoló a pontos helyszíneket nem ismerteti. A csapatok eddig 3,5 kilométeres mélységben hatoltak be Afrín területére és 17 aknamezőt számoltak fel.

Az Ihlas török hírügynökség úgy tudja, hogy a dél-törökországi Hatay tartomány felől harckocsik és más katonai járművek is átlépték a szíriai határt.

Folytatódik az újabb vérontás Szíriában

Az Anadolu török állami hírügynökség ezzel párhuzamosan arról írt, hogy az Ankarával szövetséges, mérsékelt ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) fegyveresei is megkezdték az előrenyomulást.

Az SZSZH fegyvereseinek haladását a háttérből a harckocsik közvetlenül segítik. Katonai források szerint az YPG tagjai a környék falvaiba húzódtak vissza, lakott területen kívül nem mutatnak határozott ellenállást. A hadművelet továbbra is tüzérségi és légi támogatás kíséri.

A török haderő vasárnapi közleményben tudatta: a beavatkozás eddig 153 célpontra mért csapást, köztük fegyverraktárakra és óvóhelyekre.

Binali Yildirm török miniszterelnök vasárnap Isztambulban sajtóorgánumok vezetői előtt közölte: a szárazföldi hadművelet a határ menti Kilis tartomány Gülbaba nevű falujának külterületéről indult. Hozzátette: a beavatkozásnak 4 fázisa lesz, amelyek által 30 kilométeres sávban "biztonságos terület" jön majd létre. Hozzátette: a hadműveletnek eddig nincs török sebesültje.

Ezzel egy időben az YPG azt állította, hogy a török haderő megpróbált ugyan benyomulni Afrínba, de heves harcokat követően visszaszorították őket.

Törökország szombaton Olajág néven nagyszabású hadműveletet indított Afrínban a kurd milicisták ellen. Ankara a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tartja az YPG-t. A szíriai kurd milícia ugyanakkor Washington támogatását élvezi az Iszlám Állam elleni küzdelemben.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: Nazeer al-Khatib / AFP

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Elmennek a törökök a pichába! Mit keresnek már Szíriában? Mi közük az ottaniakhoz?
Equus
hülye török pasa... Nem veszi észre, h Putyin játékszere lett?A NATO-ból kiugrásra készíti fel az országot, mellette az Uniótól is távolodik... egyenesen Putyin karjaiba...
wagabund
-emberek! néhány nap kényszerpihenő, mert elfogyott az összes lőszer...még a légpuskákba való is...ha jönne az ellenség, rázzátok az öklötöket, és kővel dobáljátok meg őket!-

Namost... ilyen beszéd sosem fordulhat elő...de akkor honnan a francból van az a kifogyhatatlan mennyiségű lőszere a küzdő feleknek?
Rockxy
"A szíriai kurd milícia ugyanakkor Washington támogatását élvezi... "
Mekkora élvezet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél