Az egy évvel ezelőtt történt veronai buszbaleset tizenhét áldozatára emlékeztek a hétvégén az áldozatok rokonai, ismerősei. Szombaton felavatták az elhunytak emlékhelyét a Műcsarnok mögött – írta meg a Blikk.

Bárki gyújthat itt gyertyát a gyermekeink emlékére. Nem pontosan innen indult a busz, ám az a hely is jól látszik innen, ahol utoljára láttuk a gyerme­keinket

– mondta a Blikknek Krizsány László, aki 15 éves lányát, Flórát veszítette el.

Az egyik elhunyt diák, Márk egyik barátját, Édes Gábor tiszteletest kérték fel a búcsúbeszéd megtartására.

Nincsenek szavak arra, amit az ember ennyi fiatal élet elveszítésekor érez. Beszéljen helyettem egy keresztény dal, amit a barátom is velünk énekelne, ha élne

– fogalmazott.

Az avatás után a gyászolók átsétáltak a közeli Fasori Református templomba, ahol az elhunytak barátai tartottak emlékkoncertet.

Vasárnap a Rákosmenti Torna Klub emlékezett meg sportolójáról, Szikszay Tamásról, aki szintén életét veszítette a balesetben.

Szombaton a veronai Sant'Anastasia templomban bemutatott misével emlékeztek meg az olaszországi hatóságok képviselői a buszbaleset áldozatairól, a Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium diákjairól és kísérőikről.

A L'Arena veronai napilap szombaton az egy évvel ezelőtti balesetre emlékezve úgy írt, hogy

a tragédia mélyen egymáshoz kötötte Verona és Budapest városát.

A baleset tavaly január 20-án éjfél előtt következett be a Velence felé haladó A4-es autósztráda veronai szakaszán San Martino Buon Albergo önkormányzat területén. A Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium tanulóit és kísérőit szállító autóbusz Franciaországból indult haza Magyarországra.

A balesetben tizenhat ember vesztette életét, egy súlyos sérült pedig márciusban, már magyarországi kórházban hunyt el.

A balesetben 26-an sérültek meg.

Forrás: Blikk, HVG

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.