Rejtélyes haláleset miatt súgnak össze a helyiek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. Az egyik társasház emeleti lakásában mumifikálódott holttest került elő. Információink szerint a múmia egy exzsaru holtteste.

Éppen műszakból jöttem haza, amikor nagy zörgés hallatszott a lépcsőházban: a zárat törték fel, mert az ajtó belülről volt kulcsra zárva. Amikor felértem az emeletre, éppen bejutottak a lakásba. Csak annyit hallottam, hogy egy női hang felkiált: Úristen, egy néger hulla van a lakásban!

– idézte fel Viktor, a volt rendőr egyik szomszédja, akitől megtudtuk, a halott férfi néhány éve szabadult a börtönből. Súlyos tett miatt kellett felelnie.

Évekig feküdt a kivárdai lakásban a gyilkos kisvárdai exzsaru múmiája

A halottra végül a lakás tulajdonosa – az exrendőr egykori élettársa – bukkant rá – írja a Blikk.

A holttest a házban élő lakók szerint akár több éve is ott lehetett már. Ám mivel a bejárati ajtót korábban újabbra cserélték, így a hullaszag nem terjedt szét a lépcsőházban mindaddig, amíg az ajtót ki nem nyitották.

A lap információi szerint az elhunyt férfi B. Tamás (†51), akit 2008 decemberében nyolc év börtönre ítéltek, amiért édesanyját egy húsbárddal kivégezte ugyanabban a lakásban, ahol múlt héten szerdán megtalálták földi maradványait.

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com, illusztráció

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"2008 decemberében nyolc év börtönre ítéltek, amiért édesanyját egy húsbárddal kivégezte ugyanabban a lakásban, ahol múlt héten szerdán megtalálták földi maradványait." Milyen rendőrségi, helyszínelői, bűnügyi feltárómunka ez? No komment.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
@Eladott Ország: értettem, csak valamiért a gúgli nálam sztrájkol(t)
Eladott Ország
@wagabund: vagyis NO HOTLINKING) ^^ Ha terjeszteni szeretnéd ezeket az albumokat, légyszi töltsd fel őket saját webhelyre miután innen letöltötted őket.
Mézike
@Csizmás Kond: Pár évet húzott le a dutyiban aztán feltételesen a jó magaviselete miatt kiengedték. Mivel nem jelentkezett a havi ellenőrzéseken , országosan körözték. :-) eszükbe se jutott hogy otthon megnézzék.:-) Ha jól csiripelik a verebek kb másfél, két éve halhatott meg. Sztem az anyja szelleme riogatta és infarktust kapott. Csak azt nem értem a szolgáltatók miért nem keresték díjtartozás miatt? Vagy ők is körözték?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.