A Pest Megyei Főügyészség hétfőn elrendelte a nyomozást az Elios Innovatív Zrt. ügyében – közölte az MTI-vel a főügyészség szóvivője.

Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint az Európai Unó Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) igazságügyi ajánlásai esetén követett protokollnak megfelelően, a Pest Megyei Főügyészség nyomozást rendelt el, amelynek teljesítésével a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg.

Elrendelte a nyomozást az ügyészség az Elios ellen

Fotó: Legfőbb Ügyészség 

A Legfőbb Ügyészség január 12-én közölte, hogy megkapta az OLAF jelentését, amely igazságügyi ajánlást tartalmaz, az ügy iratait a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező főügyészséghez továbbították.

A Legfőbb Ügyészség közlése szerint az OLAF jelentése három – 2009 és 2014 között kibocsátott – KEOP-pályázat vizsgálatáról szól.

A 24.hu információja szerint pontosan 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja az OLAF, az Európai Unió csalás elleni hivatala a miniszterelnöki vej, Tiborcz István egykori érdekeltsége, az Elios Innovatív Energetikai Zrt. látványos közpénzes tarolása kapcsán.

(MTI, 24.hu)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
A vegen Simicskat hozzak majd ki bunosnek, tarstetteskent Gyurcsany es Bajnaival.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
A vegen Simicskat hozzak majd ki bunosnek, tarstetteskent Gyurcsany es Bajnaival.
Eladott Ország
A folyamatosan kereszténységükre hivatkozó megélhetési politizálás tartóoszlopaira nézve nem érvényes Isten akarata? A ne lopj, ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy parancsolatai mindenki másra nézve kötelezőek, csak azokra nem, akik reggeltől estig azzal döngetik a mellüket, hogy megvédik a keresztény Európát a betolakodóktól? Mi vagyunk a keresztény Európa? Ezzel a szemlélettel? Ezzel a pöcegödör-mentalitással? Ha az elmúlt nyolc év nemzeti kormányzásának ez lenne az egyetlen nyilvánosságra került visszaélése, akkor is legitim lenne a kérdés: 33%-os társadalmi támogatottság? Miután az alaposnál is komolyabb gyanú igazolja, hogy egy állami egész apparátus dolgozott azon, hogy a miniszterelnök vejének magánvagyona szabálytalanul, csalás árán gyarapodjon, és e bűncselekménnyel rokon gyarapodás utáni bírság az adófizetőket terheli, 33%-os támogatottság? Nem 2, nem 3, nem 8.
rokker33
@Yoda69: A fő bűnöst meg kihagyod!!??Soros Gyuri bácsit??
quadrocopter
" Főügyészség nyomozást rendelt el, amelynek teljesítésével a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg."

Mi van, csak nem egy újabb mobillopás Rühelkénél?
Eladott Ország
Tehát a miniszterelnök veje teljesen szabályosan volt résztulajdonosa egy olyan cégnek, amelyik sorra nyerte a közbeszerzéseket, tökéletesen indokolt, hogy magasabb áron dolgoztak, mint a konkurencia – már csak azért is, mert a konkurenciának esélye sem volt nyerni a pályázaton – és Tiborcz István a családját ért támadások miatt szállt ki a cégből akkor, amikor nyomozás indult a cég ügyködésével kapcsolatban. Most lezárult a nyomozás. Olaf (Soros György törvénytelen, norvég fia) azt javasolja az Európai Bíróságnak, hogy fizettesse vissza Magyarországgal a szabálytalanul felhasznált 40 millió eurós támogatást. Elképesztő aljasság ez Soros György részéről! Mi, magyar állampolgárok, természetesen örömmel fizetjük vissza az Uniónak azt a rongyos 40 milliót, az még 13 milliárd forint sincs. Mi az? Semmi? Egy rendes stadion se jön ki belőle. Vigye csak az Unió a pénzét, nekünk nem kell. Mi életünk árán is megvédjük Orbán Viktort és családját! Meg az ő üzleti érdekeltségeiket. Ezt csináljuk nyolcadik éve.
Hellcat
Kár, hogy az ügyéség nem az ajánlott időtartományt ellenőrzi...
quadrocopter
Simicska készülhet, meg a Közgép portásai, a kesegyerekeket meg sem hallgatják!
dr. prédikátor
Majd a POLPOT PETYA MEGOLDJA!!! Van benne gyakorlata!!!Szépen elsikálja mint a többit!!!
Perwool
@dr. prédikátor: Nem véletlen nem csatlakoztak Orbanék az Európai Ügyészséghez.
namihami
Főügyészség vizsgálata? Mint vak lónak a kontaktlencse...
rohács1926
Lehet, hogy Tiborcz már össze is szarta magát (a röhögéstől).
kisrigó
@Eladott Ország: Sajnos, mindenben igazad van, van itt pénz dögivel! Nehogy már a pórnépre "pazaroljuk!" Csak arra kellenek, hogy fizessék az adókat, a maradékot meg tanulják meg beosztani! Ez az "olaf meg Soros György törvénytelen fia" hát telitalálat! Várom, hogy rezsi szilárd vagy budai kopó úr mikor tudatja ezt a hívekkel!
papa.49
Hát persze azt a másfél évet vizsgálják amikor a Közgép volt a nacsalnyik !!!
Erre mondják ,,ÜGYES,, !!!
De remélem az Unió helyre teszi majd a fütyiket az időpontot tekintve !!!
Vagy mi rakjuk őket helyre, jó helyre, ahol a talpuk alatt fütyül a szél !!!
Eladott Ország
@rohács1926: tegnap, 20:19; Nem lesz neki sokáig olyan vicces. Lesz majd idő elmélkedniük az apóssal!
Yoda69
@rokker33: O eleg ritkan van Magyarorszagon, raadasul most meg tavoltartast ker ellene a naci fideSS. Igy eselyuk se lesz lecsukni.
kukac50
Már nyomoztak ebben az ügyben, nem találtak semmit! Most vegyék elő és hasonlítsák össze az olaf jelentéssel. Mondják ki hogy Polt Péter munkájába bele lehet szarni, mert nem az igazságot szolgálja hanem a geciket!
evacica
Na ebből se lesz semmi! Polt Péterke teszi a dolgát, azaz amit a gazdi mond!Nehogy már valami baja is legyen a saját lábán álló kislányának meg vejem uramnak! Csaltunk nagy dolog majd a nép fizet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.