A Fideszt nevezte Magyarország legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatának hétfői sajtótájékoztatóján Ungár Péter, az LMP országos elnökségének tagja, aki szerint a nagyobbik kormánypárt rasszista kampányba kezdett, hazug módon kiáltva ki embereket nemzetbiztonsági kockázatnak.

Az LMP szerint a Fidesz a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat

Fotó: MTI /Máthé Zoltán

Ungár Péter kijelentette:

miközben a Fidesz "Soros-tervvel" riogat, maga is egy külföldről finanszírozott szervezet.

Éves szinten 17 ezer milliárd forintot kapnak Moszkvából és Pekingből – tette hozzá –, bírálva az általa feleslegesnek ítélt, 770 milliárd forintba kerülő Budapest-Belgrád vasútvonal tervét, valamint a paksi bővítést.

Úgy ítélte meg, a két beruházással a kabinet nem a magyar nemzeti érdeket képviselnek, hanem saját gazdasági érdekeit, valamint orosz és kínai érdekeket.

A magyarok 25 százalékkal magasabb gázszámlát fizetnek azért, mert Orbán Viktor miniszterelnök paktumot kötött Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és fejenként évente több mint 1 millió forintot adóznak azért, hogy a kormány lehívhassa az orosz hitelt

- fűzte hozzá.

A politikus kérdésre megerősítette, hogy Gerstmár Ferenc, az LMP veszprémi politikusa visszalép a képviselőjelöltségtől, közölte ugyanakkor: lesz saját jelöltjük a körzetben.

Ungár Péter nemmel felelt arra a kérdésre, hogy körvonalazódik-e együttműködés az LMP és a Jobbik között.

Kijelentette: a párt tudta, hogy társelnökük, Hadházy Ákos részt vesz a Magyar Nemzeti Szalon pénteki rendezvényén, ahol többek között Vona Gábor Jobbik-elnök is jelen volt. Megjegyezte: előfordult már ellenzéki politikusokkal, hogy beszélnek egymással; a klub rendezvényére azért ment el politikusuk, mert az egy sajtótermék programja volt. Feltételezték, hogy azon a Magyar Nemzet tulajdonosa, Simicska Lajos is jelen lesz – fűzte hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy az Együtt visszalépteti jelöltjeit az LMP társelnökeinek körzetében, annyit reagált: nagyon köszönik ezt az Együttnek, és mindent megtesznek azért, hogy Budaörs-Budakeszi körzetben, valamint Szekszárdon győzzenek.

A mintegy 1300 befogadott menekültet firtató kérdésre közölte: az LMP nem becsmérli azok támogatását, akik oltalmazotti státuszt kapnak. Szerintük ugyanakkor az nem helyénvaló, hogy a kormány több tízmilliárd forintot költött arra, hogy ezen emberek ellen hergeljen.

A paksi bővítéssel kapcsolatos osztrák panaszokra reagálva kijelentette:

tiszavirág életűnek bizonyult az Orbán-kormány szövetsége az új osztrák kormánnyal, a bővítés ugyanakkor alapvetően a magyar emberekre veszélyes, Magyarországon kell megállítani.

Kijelentette azt is: a Fidesz nem a kockázatokkal törődik, hanem showműsort csinál a nemzetbiztonsági bizottságból, ha kormánypárti tagjai azért nem lesznek jelen a Soros György által képviselt esetleges nemzetbiztonsági kockázat megtárgyalásán, mert azon Szél Bernadett LMP-s tag is jelen van.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Fején találta a szöget ez az Ungár gyerek!
Miközben a rezsim remegő aggódással előadja a nemzethy fosatóst a menekültekről, már 32.000 "nem leszünk migráns ország" van itt, de azért előadják a Nagy Tragédiát, holott valójában csak elterelnek, hazudoznak és fosnak a hatalomvesztéstől, mert azzal számukra az élet értelme is elveszne, az összesíbolt vagyonokról ne is beszéljek!
Jozefina
T. Ungár Péter!!! Ebbe beletartozik anyukád is!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.