Önbíráskodás miatt emeltek vádat két, élettársi kapcsolatban élő férfi ellen, mert jósnőnek kiadva magukat fenyegetéssel szereztek pénzt egy "ügyfelüktől" – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Pirger Csaba közölte: az együtt élő nógrádi férfiak az egyik közösségi oldalon álnéven regisztrálva jósnőnek adták ki magukat, így kerültek kapcsolatba 2016 szeptemberében egy zalai férfival. Azt állították, hogy jövendőmondással és rontáslevétellel foglalkoznak, s mivel szerintük a sértetten és a családján átok van, 45 ezer forintért hajlandóak levenni a rontást, hogy

megakadályozzák a várható tragédiák bekövetkezését.

A vádlottak szerint ők elvégezték a rontáslevételt, a sértett azonban ennek ellenértékét nem fizette ki. A két "jósnő" telefonon és a közösségi oldalon többször is azzal fenyegetőzött, hogy "visszateszik" a családjára az átkot és "ravatalra kerül", ha nem fizet.

45 ezer forintot kért a rontáslevételért jósnőnek öltözött két férfi, vádemelés lett a vége

Az elvégzett "szolgáltatás" és az ahhoz szükséges holmik ellenértékét, továbbá a szerintük időközben felmerült ügyvédi költséget követelték, összesen 80 ezer forintot. A sorozatos fenyegetés hatására a sértett átutalta a követelt összeget az elkövetők bankszámlájára, a pénz a nyomozás során nem térült meg.

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a két nógrádi férfival szemben önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat, pénzbüntetés kiszabását indítványozva.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
a papok ellen mikor indul eljárás csalás miatt? Kényelmes túlvilági élet ígéretével, rontás levétellel ők is foglalkoznak... pl. az utolsó kenet feladása. Aki erre állami pénzt költ, az hűtlen kezelés miatt felelhetne, a papság meg csalásért.
desiro
Itt az agymosás eredménye, sok hiszékeny birka mindent elhisz.
ila51
@Equus: sőt , addig is még mennyi penitenciát kirónak :D
quadrocopter
Jó hordatagok, tudják hogyan kell lekaszálni a "magyar emberek" és a "keményen dolgozó kisemberek" pénzét!
Az a másik hülye is jelentkezhet a hordába, tutira felveszik!
Veleda
Tedd a kezed a monitorra, küldöm az energiát. Nyitom az ablakot, küldjél nekem 2 francia krémest. Ennyi a lehetősége a netes jóslásoknak is:))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.