A Jobbik és az MSZP az 1300 menekült befogadását vizsgálná – ennek érdekében fogtak össze.

A jobbikos és MSZP-s képviselők most parlamenti vizsgálóbizottságot kezdeményeztek az ügyben - írja az Index.

A benyújtott dokumentum szerint a két párt képviselői azt szeretnék megvizsgálni, hogy hány menekült és milyen módon érkezett Magyarországra. A menekültek milyen formában kérték a befogadásukat, hol helyezték el őket, és hol tartózkodnak most, illetve van-e bármilyen nemzetbiztonsági kockázata ennek.

Az ellenzéki képviselők emellett a letelepedési kötvények ügyét is vizsgálná, és kideríteni, hányan kaptak, és ők hol tartózkodnak.

A javaslat szerint a bizottság 10 főből állna, jobbikos elnöke lenne, a Fidesz és az MSZP egy-egy alelnököt delegálhatna. 

Összefog a Jobbik és az MSZP – az 1300 menekült befogadását vizsgálnák

Mesterházy Attila és Vona Gábor. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A határozati javaslat szerint az ellenzéki képviselők kíváncsiak, valódi-e az az adat, amelyet a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Altusz Kristóf közölt, miszerint 2017-ben körülbelül 1300 menekültet fogadott be Magyarország és valóban eltitkolták-e ezt a lakosság elől, azért, hogy védjék az így befogadott személyek biztonságát. 

Forrás: Index, HVG

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Már csak a választásokban kell megegyezni, hajrá csodás, szép okos emberek, egyezzetek meg a választásokra is !!!

Le a fideszgecivel.

Na jó, az előbb egy kicsit túloztam.
Jozefina
Ez nem szégyen, csak erény, ha egy ügy érdekében összefognak olyan pártok, akiknek nézeteik egyébként különbözőek!!!
cikicakk55
Nem tudom miért,de azok után amit a Fidesz az utolsó 8 évben megengedett magának,nyilvánosan,még csak nem is dugdosva a nép elől( kivéve az 1300 menekültet)Már nem tudom elhinni,hogy bár milyen lépés is,bár milyen feljelentés,perelés,megtámadása az ügynek,az ellentmondások tisztázása.itt valamit is javítana. Már többször leírtam,de leírom megint.A törvénykönyv egész más mint 2010 előtt volt.nem látta,nem is ismerem a magyar törvényeket,de olvasok,figyelek,hallok és látok.Ki tudom szűrni a hangzavarból az tami a lényeg. Azért mernek bátran lopni,azért mernek Mészáros Lőrincnek minden nap egy új céget venni,mert az már törvényes.állandóan azzal magyarázzák,hogy Ők a magyar népet képviselik,mert a magyar nép 2010-ben és 2014-ben is bennük látta a legnagyobb lehetőséget arra,hogy képviseljék az érdekeinket. Közben egyre több embernek kinyílik a szeme,hogy tán még sem volt olyan sok magyar aki rájuk bízták a jövőjüket, a gyerekeik unokáik megélhetésének biztonságát.Egyre többen látják,hogy a 2 millió Fidesz fix szavazóból 1 millió legalább nem is magyar,Határon kívüliek,akiket megvettek kilóra közpénzből.óvodákat,iskolákat,stadionokat,templomokat építenek neki. Az Ukránoknak meg sorra adják a nyugdíjat,bár egy napot nem dolgozott itt,egy fillért nem adózott.Nem baj,ez is közpénzből megy kifizetésre. belerokkan az ország? Na és! A holdudvar köszöni szépen jól vannak,futja mindenre,ez a lényeg. A baj az,hogy bár a nép szeme nyiladozik,de nem lát perspektívát a választásban. Bizonytalanok.A nép 505 bizonytalan. A Fidesz 2 milliójával szemben van 6 millió bizonytalan
cikicakk55
Ha ezeket a bizonytalanokat meg lehetne győzni és ez az ellenzék dolga lenne,hogy menjenek el szavazni.Mindegy kire,azzal ne foglalkozzanak.Minél több ember megy el szavazni,annál kevesebbet fog érni a 2 millió fideszes szavazó! Próbáljunk nagyot álmodni.Április 8-án a Fidesz 2 millió szavazattal a 4.helyre csúszott. 6 millió ember szavazott másra és nem a Fideszre.Most ez a 6 millió ember fogja eldönteni kinek a kezében legyen a kormány gyeplője.Itt kell majd a népnek észnél lenni,mert a Fideszből.,mint süllyedő hajóról úgy pucolnak az emberek valamelyik olyan párthoz,amelyik kapott annyi szavazatot,hogy érdemes velük összeállni. na ezt nem szabad engedni.Egyetlen volt Fideszes sem lehet az új kormányban. 6 hat millió ember szavazott 5 pártra. 5 pártból már ki lehet kapni olyan normális embereket,akik eddig is lophattak volna,de nem tették.Akik eddig is csalhattak volna,de nem tették.beléphettek volna oligarchába,de nem tették. Ezekből az emberekből kell egy kormányra valót összeszedni.Ne azt nézzük,hogy melyik párt embere,hanem milyen ember? A Fideszt meg közben nagyon,de nagyon fogni kell,mert ha lelécelnek,soha többé nem látjuk a sok sok ezer milliárdot amit kikamionoztattak a nyulak szigetére, Dubaiba, Svájcba, kajmán szigetekre, meg a fene tudja még hány banknál vannak eldugva pénzeik. Akkor fog Mészáros Lölő is felvilágosodni,Csotrogány Tóni,Habony, és a többi a holdudvarból,hogy Ők csak aláíró emberek voltak, a pénz sokkal kisebb körben van szétosztva mint gondolták.Azért Mészáros pofáját megnézném,mikor megtudja,hogy Zuckerberg még is csak okosabb nála.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.