Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő szerint a tordai vallásbékét kiemelt jelentőségű európai eseménnyé kellene nyilvánítani.

Mivel a történelemben ritkán fordul elő, hogy egy esemény olyan egyetemes rangra emelkedjék, mint a vallásszabadságról szóló tordai vallásbéke, az Európai Parlament nyilvánítsa a törvényt kiemelt jelentőségű európai értéknek, továbbá január 13-át a vallásszabadság európai emléknapjának – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő Brüsszelben kedden.

Tőkés László a tordai vallásbéke 450. jubileumának köszöntése alkalmából az Európai Parlamentben rendezett konferencián hangsúlyozta, kiemelt jelentőségű, hogy a magyar Országgyűlés ünnepi határozatba készül foglalni jogelődjének, az Erdélyi Országgyűlésnek az 1568-as, lelkiismereti és vallásszabadságot biztosító rendeletét. A képviselő beszédében annak közbenjárását szorgalmazta, hogy Bukarest is hasonlóképpen cselekedjen.

"Kellő szerénységgel, de ugyanakkor egy uniós régió jogos büszkeségével állapíthatjuk meg, hogy ez a korszakos fontosságú törvény egyszerre tekinthető kimagasló transzilvánikumnak és hungarikumnak, ezzel együtt pedig európai és univerzális értéknek, amely méltó arra, hogy bekerüljön az UNESCO szellemi értéktárába" – fogalmazott a képviselő.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság, a saját vallási, etnikai és kulturális identitáshoz való jog biztosítása soha sem tekinthető végleges állapotnak. Mindenkor meg kell harcolni érte – húzta alá.

"Még egészen közel állunk azokhoz az időkhöz, amikor Ceausescu diktátor Romániájában s benne Erdély földjén a nacionálkommunista ateizmus nevében lábbal tiporták a vallási, az egyházi és a kisebbségi jogokat. Ez a sötét korszak mind a mai napig visszakísért a vallási béke és a tolerancia szülőhazájában" – fogalmazott.

A keresztény Európának, az Európai Uniónak és tagországainak, keresztény egyházaink ökumenikus közösségének együttes kötelessége és hivatása síkra szállni a lelkiismereti és vallásszabadságért – jelentette ki Tőkés László.

Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője reményét fejezte ki, hogy az EU számos nehéz megoldandó kérdés ellenére képes lesz megújulni. A kelet-nyugati, észak-déli ellentéteket fel kell váltania az együttműködésnek, ezért a 450 éves tordai vallásbéke is a türelmet és elfogadást kéri.

A konferencia után a tordai vallásbékét bemutató kiállítás nyílt az Európai Parlamentben. A megnyitón Mairead McGuinness, az Európai Parlament alelnöke, ír néppárti képviselő a tordai ediktumot értékelve rámutatott, hogy miközben mind a mai napig vannak olyan vélemények, amelyek a vallás kérdését ki akarják vonni a közéletből, az erdélyi törvényhatározat megmutatta, hogy a tolerancia szellemében lehetséges a vallási ellentétek meg- és feloldása.

Az eseményen Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatója átadta az EP alelnökének azt a dokumentumot, amelyben az erdélyi magyar és szász protestáns egyházak azt indítványozzák, hogy az Európai Parlament kiemelt jelentőségű értékként ismerje el a tordai vallásbékét, elfogadásának napját, január 13-át pedig nyilvánítsák a vallásszabadság európai napjává.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
pont az ilyen szaros trógerok járatják le! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.