Míg a kormány titkos találkozót emleget Vona Gábor és Hadházy Ákos pártvezetők közt, addig utóbbi szerint egy olyan eseményre volt hivatalos, amelyen maga is korábban előadott, és itt futott össze Vonával.

Napok óta nem hallani mást a kormánytól és sajtójától, hogy titokban találkozott Hadházy Ákos, az LMP társelnöke Vona Gáborral, a Jobbik vezetőjével egy hajón, és mindezt Simicska Lajos szervezte. 

Annyira titkos volt Hadházy "találkája", hogy ő maga írta ki a Facebookra

Fotó: Facebook/Hadházy Ákos

Hadházy Ákos a hvg.hu-nak elmondta, a "titkos találka" a Magyar Nemzet Szalon elnevezésű rendezvény volt, száznál több meghívottal. Ide azért érkezett Hadházy, mert 2015-ben előadott már ezen az eseményen, így meghívták vendégnek. Az LMP társelnöke szerint pár előadást meghallgatott, evett egy kicsit, majd távozott, és ekkor futott össze Vona Gáborral, hogy a Szalon régebbi helyszínén, az A38-on jobb volt a koszt. 

Ráadásul a találkozó annyira titkos volt, hogy arról korábban maga Hadházy írt egy Facebookos bejegyzésében.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
A gagyi nyaló sajtó ismét belebukott a saját szarába!
Ez már menetrendszerű. A birkáknak elmegy a maszlag, a többi meg tanult ember!
Qqberci
Elbaxták. A toplesi tó fenekén kellett volna találkozniuk egy búvárharagban...
cs.n.
@quadrocopter: Nem foglalkoznak azok ilyesmivel, ma reggel is ugyanúgy tolják ugyanazt. Erről véletlenül elfelejtettek említést tenni, pedig percekig rugóztak rajta a közpénzmédia reggeli műsorában.
desiro
Majd lesz megint sajtó per amit mi fizetünk a fideSS helyett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél