Horthy Miklósért és menyéért, özv. Horthy Istvánnéért tartanak emlékmisét 2018. január 27-én, az auschwitzi haláltábor felszabadulásának 73. évfordulóján a belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban -írta meg a 444. A Mazsihisz elnöke szerint ez minden magyar áldozat emlékének megtiprása. Kiemelte: "Horthy régen halott, aki kíván, imádkozzon érte, viselt dolgairól pedig beszéljünk nyíltan. Fontosnak tartjuk rögzíteni, az állam képviselőjeként senki ne járuljon hozzá Horthy kultuszának építéséhez". 

A 24. hu értesülése szerint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke épp ezért levélben fordult Lezsák Sándorhoz, a Magyar Országgyűlés alelnökéhez, amiatt, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagjai Január 27-én Szentmise keretében emlékeznek „a 150 éve született vitéz nagybányai Horthy Miklós néhai kormányzónkra”.

A holokauszt emléknapján tartanak Horthy-megemlékezést – a Mazsihisz elnöke szerint "ez minden magyar áldozat emlékének megtiprása"

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Heisler András a szerint:

mindezt a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján megtenni, minden magyar áldozat emlékének megtiprása.

A MAZSIHISZ elnöke levelében azt írja:

az ENSZ Közgyűlése 2005-ben január 27-ét a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjává nyilvánította. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb és leghírhedtebb náci haláltábor. Ezen a napon, a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján Ön beszédet tervez mondani egy Horthy Miklósra emlékező misén. Közjogi méltóságként Önnek tisztában kell lennie a Magyarország által is aláírt Emléknap jelentőségével, az Ön tisztségével járó felelősséggel.

Vajon lehet-e kegyelettel emlékezni Horthy Miklósra a Nemzetközi Holokauszt Emléknap kegyeletsértésével? Tudjuk, mindenki megérdemli, hogy lelke üdvösségéért imádkozzanak. Minden egyházi közösségnek joga, hogy így tegyen, ebbe senkinek beleszólása nincs. A Holokauszt Emléknapján azonban ezt megtenni csak a történelem meghamisításával lehet.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagjai január 27-én Szentmise keretében emlékeznek „a 150 éve született vitéz nagybányai Horthy Miklós néhai kormányzónkra”. Megjegyzem, Horthy Miklós 1868. június 18-án született. Kegyeletes megemlékezés inkább a Donnál halálra fagyott honvédeknek és munkaszolgálatosoknak jár, a Horthy-rendszer szociális igazságtalanságait elszenvedő szegényparasztság emlékének, a több százezer Auschwitzba deportált zsidó testvérünknek és az ártatlan civil áldozatoknak jár.

Horthy régen halott, aki kíván, imádkozzon érte, viselt dolgairól pedig beszéljünk nyíltan. Fontosnak tartjuk rögzíteni, az állam képviselőjeként senki ne járuljon hozzá Horthy kultuszának építéséhez. Mindezt a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján megtenni, minden magyar áldozat emlékének megtiprása. Zsidóké és nem zsidóké egyaránt.

Forrás: 444.hu, 24.hu

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
@Shikari: Vitatkozik járjon utána a dolgoknak.!
És ne szlogen szinten vitatkozzon!
Történelemmel foglalkozni kel ,olvasni és nem délibábot kergetni.
Ön és a hasonló gondolkodású emberek mindig valami nimbuszban ringatja magát..
Magyar érdekekre hivatkoznak..Dicsőítenek olyan embereket kik azt sem érdemelnék meg ,hogy a nevüket meg említsék.
Kérdezem mi a Magyar érdek?
Nekem egy van az itt élő 93 ezer négyzet kilométeren élő magyarok jól éljenek fizetésből ,nyugdíjból meg éljenek.Horthy meg egy református SZAR KUPAC ki tönkretette hazáját területét elveszítette,a szovjet hordát a nyakunkra hozta.
Bele lövettett a Don-kanyar sarába 125 ezer magyar bakát.
A 40 éves szovjet megszállást megköszönte Horthynak?
magyarbakancs
@Shikari: Sajnos tisztelt honfitársam ön csak egy történelmi dokumentumot olvas ami ön ízlésének meg felel.
magyarbakancs
@Shikari: Olvasson is örülök neki.
legalább eszmei pengeváltásokat megtudjuk ejteni.
Nagyon szép napot önnek.
magyarbakancs
@Shikari: A Horthy korszak érintettje a családom.
Két okból is.
Egyik nagyapám révén,a másik meg a zsidóság okán.
magyarbakancs
@Shikari: Én magam részéről senki politikusért nem rajongok.
Fölég nem azokért kihez a nevéhez vér tapad képletesen írva is.
Diktátorok és egyéb nyalánkságok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.