Jó irány, hogy egyre kevesebben akarnak elmenni az országból az orvosok és az egészségügyi dolgozók közül is – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán szerdán.

Egészségügyi államtitkár: egyre kevesebben akarnak elmenni az országból
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Az államtitkár közölte:

2011-ig növekvő számban hagyták el az országot az egészségügyiek, de ez a tendencia elmúlt időszakban megfordult és évről évre egyre kevesebben mennek el. Az orvosoknál ez majdnem a hat évvel ezelőtti adat harmadára csökkent, az egészségügyi dolgozóknál körülbelül a "felére kezd csökkenni, legalábbis a tavalyi szám ehhez közelít"

- tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy sajtóhírek szerint azért hozták előre az egészségügyi szakdolgozók béremelését, mert megijedt a kormányzat a mentősök és ápolók sztrájkfenyegetésétől, Ónodi-Szűcs Zoltán úgy válaszolt: erről azért nem lehet szó, mert akikkel tárgyalnak, sosem fenyegettek sztrájkkal.

Jelezte: a tárgyalópartnerek októberben fogalmazták meg azt a kérést, hogy hozzák előre a béremelést.

"Nyilván a költségvetés áttekintése után lehetett felelősséggel ezt elvállalni" – fogalmazott az államtitkár. A kormány rendkívüli keretét felhasználva tudnak bért emelni, ami ebben az évben 18,5-19 milliárd forint pluszköltséget jelent – fűzte hozzá.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

assassin
Így is van, még közel két éve 10 haveromból 7 akart kimenni, ma meg már csak 9...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
assassin
Így is van, még közel két éve 10 haveromból 7 akart kimenni, ma meg már csak 9...
Nessy
Miután már egyre kevesebben vannak itthon, logikus, hogy kevesebben mennek el. Az, hogy már sok rendelés csak úgy létezik, hogy egy orvos 3 - 4 rendelőben dolgozik heti pár órában, azt nem igaz, csak mi vagyunk hisztisek a több hetes időpont miatt.
Persze, az ő jövedelmükből nem gond a magánorvos!
papa.49
Te nagyon hülye állattitkár ezt még te se hiszed el !!!
Peller Anikó
@assassin: az irány jó, egyre kevesebb az orvos.
assassin
@papa.49: De igen, elhiszi, és ez benne a legborzasztóbb. Én szerencsére nem kényszerülök arra hogy kimenjek, de nagyon félek attól hogy az egyik legjobb orvos akit ismerek és akiben megbízok szintén elmegy, ezt fontolgatja legalábbis. Ha netalán az ember betéved egy sima sztk - ba, kevés kivétellel kritikán aluli körülményekkel találkozik, egy orvosra vár vagy 100 beteg, mert nincs több. Ha nincs pénzed várólistára kerülsz, és vagy kihúzod addig vagy nem. Sokan tévesen fogják fel magát az ingyenes orvosi ellátást is, ugyanis az nem ingyenes, az ember havonta fizette vagy fizeti egészségügyi hozzájárulás címén, és bizony vannak olyan ismerőseim akik szinte orvosnál sem jártak 20 éve, de jobb is ha nem kerül rá sor, főleg ha még be is kell feküdni.
assassin
@Peller Anikó: Az a jó hogy orvos azért még van, viszont sajnos a legtöbbjük csak papíron orvos, az igazán nagy koponyák (főleg ha még fiatalok) elmennek innen. Ez lesz az igazán nagy baj.
tudode
Államtitkár "úr"
.
A világháló mesél: Beír: Több ezer orvos hiányzik a rendszerből:
.
Nagyjából 46 000 találat (0,38 másodperc)
.
Akkor MI ÚJSÁG a O1G faliújságján???
papa.49
@adrenalink: Nem kell találgatni miért !!!
Zeta
Érdekes a végzős fiatalok nagyrésze nem így nyilatkozott a közelmúltban.
papa.49
@assassin: Sajnos én járok rendszeresen, a cukorgondozóba, meg a sebészetre, tudom látom mi van, pedig itt a személyzetre rossz szót nem lehet szólni, rendesek, lelkiismeretesek ...
assassin
@papa.49: Szerencsére azért vannak jó példák is, csak több kellene belőle.
adrenalink
@papa.49:" Az országot elhagyni kívánó orvostanhallgatók kétharmada az orvosi munka- és életkörülményeket, valamint a bérezést jelölte meg döntése fő okaként."
papa.49
@adrenalink: Nem kell bemutatnod a lányom védőnő, minden az egészségüggyel kapcsolatos dologról tudok ...
Nessy
Itt a mese vége, jó éjszakát gyerekek!
Nessy
A mai esti mesét az egészségügyi államtitkár bácsi olvasta fel nektek.
Sámannus
Há lassan má elmenni sincs kinek azé nagyokos.
Equus
orvos látta már, vagy ő sem talált?
quadrocopter
Az időjárásban is vagy ennyire tuti - Ondódi-Szűcs?
Yoda69
Vegulis logikus kovetkeztetes. A 65 ezer regisztralt orvosbol, mar csak 19 ezer dolgozik Magyarorszagon. A orvosaink tobb mint 2/3 mar nyugaton melozik. Igy valoban egyre kevesebb hagyja el az orszagot, hiszen mar alig vannak. Vegul ha mar egyetlen orvosunk sem marad, akkor ez a tokfej marci kiallhat buszken a kozveleny ele, es elmondhatja:
Ime, megoldottuk a problemat amit a Gyurcsany kormany hagyot rank, ma mar egyetlen orvos sem hagyja el az orszagot.
kamazuka
március környékén 20 ezer magyar család távozik várhatóan,Mondjuk szinte biztosan.Ők nem fognak részt venni a soron következő szemfényvesztésre épülő voksoláson.
Itt az ideje fogni a sétapálcát,és odébb állni.
csipetke
Ez az ember valami más filmet néz?A kölkök már az egyetemen azt tervezik,hogy melyik országba menjenek,ha végeznek.Bakker!Mikor ébrednek már fel?ezekkel a kis emelésekkel elmehet a kormány a sunyiba,mert ez túl kevés,túl későn.Ha kimegy bárhová nyelvtudással,az itteni emelt összeg többszörösét keresi,és nem kell orrba-szájba ügyeletet vállalnia,menni a másod,harmad-állásokba,hogy sajátmagát,vagy a családját eltartsa.
szaboria1
Tudom többen megfogtok szólni de akik még nem mentek el azokat nem is hiszem, hogy külföldön alkalmaznák. Csak meg említem a párom olyan állapotban volt, hogy pelenkázták. Mikor bementem éreztem a nagydolog szagát ami a kis kórteremben igen erősen terjengett. Elmentem szólni azt mondta meg kell várni a kolléganőjét mert egyedül nem tud pelenkát cserélni. Erre mondtam akkor meg mutatom , hogyan is kell egyedül. Annyira ledöbbent mikor tényleg megmutattam pedig a párom akkor még 80 kg fölött volt. Még arra sem vették a fáradságot, hogy a nadrág pelenka felhelyezését miként kell cserélni. Pedig rajta van a csomagoláson hogyan kell cserélni. Igaz ez már a szépen hangzatos krónikus belgyógyászaton történt ami magyarul egy elfekvő részleg.
Eladott Ország
Aha! Választások előtt meg különösen megáll a kivándorlás, különösen, ha ilyen hazug tróger móndja, mint államtitkár. Pont azok mennek el, akiknek itthon kellene maradniuk, mert képesek adót-járulékot fizetni és gyereket vállalni. A demográfiai okok miatt egyre több magyar gyerek születik külföldön. A magyarok pont azokban a szektorokban dolgoznak Európában, melyekben itthon több százezer munkavállaló hiányzik. Megdöbbentő, hányan hagynák még el Magyarországot. Nagyságrendileg 1,2 millió magyar tervezi, hogy a jövőben külföldön vállal munkát. A fiataloknak csaknem 40 százaléka gondolkodik így egy friss kutatás szerint. Az alacsony fizetések és az Orbán-rendszer...
justhpeter
Az államtitkár nem tudja mit beszél - viszont egészen tűrhető pártkatona. Hát ezért tartják !
csipetke
@Eladott Ország: 6:41 Nem olvastad,erre mit mondott a fidesz?Azt,hogy Soros ki akarja üríteni az országot,hogy bevándorlókat telepítsen Magyarországra,mert azok értékesebb emberek.Szerintem ezen már maga Soros is csak nevethet,mert ezek mindenre képesek.Tehát nem ők lehetetlenítették el az emberek megélhetését,hanem Soros üríti ki az országot..
Eladott Ország
@csipetke: ma, 07:11 ; Ezeknél a fidesz szarháziaknál aligha van aljasabb a világon.
namihami
Kevesebben akarnak kimenni, mert kevesebb az olyan fiatal, aki még itthon van.
vadnarancs
Hát persze, húgyagyúak, mivel akinek esze volt és megtehette, már rég elhagyta Abszurdisztánt! 10 emberből 8 stresszben él, a maradék kettő meg külföldön!
Eladott Ország
@csipetke: tegnap 07:11; Kiürül az ország Soros nélkül is, míg ez a fidesz nevű tróger banda uralkodik az országon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.