Szijjártó Péter miniszter szerint a kormány elutasítja azt az álláspontot, miszerint a migrációt támogatni kell.

A kormány visszautasítja az ENSZ-főtitkár migrációval kapcsolatos nyilatkozatát, mivel álláspontja szerint a migrációt nem támogatni kell, hanem meg kell állítani – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közmédiának.

Szijjártó szerint a migrációt nem támogatni kell, hanem meg kell állítani

Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium

A politikust az ENSZ-főtitkár sajtóban megjelent nyilatkozatáról kérdezték, amelyben António Guterres egyebek mellett azt mondta, hogy a migráció igazi lehetőség, erősíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenségeket és összeköti a különböző társadalmakat.

Szijjártó Péter kiemelte: elfogadhatatlannak tartják az ENSZ-főtitkár magyar sajtóban is megjelent és idézett állításait. Megdöbbentő, hogy a főtitkár úgy mond egyértelműen pozitív véleményt a migrációról, hogy ez a véleménye nem élvezi az ENSZ-tagállamok konszenzusát, több tagállam ellentétes álláspontot képvisel – tette hozzá.

Közölte: visszautasítják, hogy az ENSZ főtitkára azt akarja, a kormányok támogassák a bevándorlást.

Ráadásul – folytatta – a főtitkár egy, a migránsok betelepítéséről szóló ambiciózus terv szükségességéről ír, ugyanakkor ez a terv már létezik, ez "Soros György terve", amelynek megfelelően Európába illegális bevándorlók százezreit vagy millióit kellene hozni.

Megismételte: a magyar kormány álláspontja szerint a bevándorlás rossz és veszélyes dolog, hiszen Európában az elmúlt két és fél évben csaknem 30 olyan terrortámadás történt, amelyben ártatlan emberek haltak meg. Nyomatékosította: az ENSZ tagjaként utasítják vissza a főtitkár állításait.

"Nem akarunk kevert társadalomban élni, nem akarjuk, hogy Magyarország vagy Európa a migránsok olvasztótégelye legyen" – hangsúlyozta.

A kormány mindent megtesz a migráció megállításáért, Magyarország megvédéséért – mondta Szijjártó Péter, majd arról biztosított "minden magyar embert", hogy Magyarország a következő időszakban is "bevándorlásmentes övezet" marad.

Kitért arra is: az ENSZ-ben jelenleg is tart a globális migrációs irányelvek kidolgozása, és egy ilyen nyilatkozat után komolyan el kell gondolkodni azon, hogy a tagállamok véleménye mennyire számít ezen irányelvek kidolgozásakor.

(MTI)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Szijjártó szerint meg kell állítani a magyarok migrációját Nyugatra. :D
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Ha majd világos lesz mi a témában az igazság, akkor tudjuk meg mennyi kárt okoztak ezek a majmok nekünk. Most ő is böfögött egy hangosat, de nem azt mondja mit qúrtak el eddig.
Ha a rossz helyről súgnak nekik, mindig bujkálni kell az igazság elől.
karma1
Ejnye petike, egyeztettel te errol a fonokkel? Iszol te rendesen?
Nessy
A képre nézve Petike az okos bácsi, aki megmagyarázza a hülye gyerekeknek, hogy ne játszanak a gyufával, mert éjjel bepisilnek!
quadrocopter
Aszongya, eddig rebellisek a pápa és az ENSZ főtitkár, Brüsszel, a teljes értelmes nyugati demokrácia!
Álíccsátok meg az ENSZ főtitkárt...meg a Transz Szibériai Expresszt!
cs.n.
Mit hisztizel, baszod? Orbán papagájának is hülye voltál, azért lett belőled miniszter, de azért el is olvashatnád azt, amiről rinyálsz. Felhívom egy mondatra belőle a figyelmed:
"Az egyezmény formailag nem szerződés lesz, és nem jelent kötelezettségeket az államok számára."
Aki Én
@Shikari: Tényleg túl sokan vannak. És ebből már több mint húszezret orbánék hívtak meg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.