Lehet, hogy párton belülről indult egyfajta puccskisérlet Vona ellen?

Hamarosan leválthatják Vona Gábort a Jobbik éléről – elemez a Századvég
Fotó: Máté Zoltán/MTI

Vona Gábor, a Jobbik elnöke számára olyan "ütést" jelentenek saját, iszlámot tömjénező kijelentései, amelynek nyomán lehetséges, hogy még a választási kampányban vezetőt vált a Jobbik – jelentette ki a Századvég Alapítvány vezető elemzője az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Lánczi Tamás felidézte, hogy az elmúlt napokban Vona Gábor három olyan kijelentése is nyilvánosságra került, amely szerint az emberiség utolsó reménysége az iszlám, illetve hitet tett Allah mellett.

Ez azt is jelentheti, hogy a Jobbik elnöke szívesen látná a muszlimokat, az iszlám térnyerését Magyarországon, miközben a magyar lakosság 80-90 százaléka elutasítja az iszlám világból történő bevándorlást – tette hozzá.

A politológus szerint könnyen lehet, hogy a kijelentéseket a Jobbikon belülről szivárogtatták ki, azért hogy "leszedjék" Vona Gábort. Ugyanis, az egyre csökkenő támogatottság miatt a párton belül is sokan elégedetlenek a pártelnökkel. Mindez pedig Vona Gábor politikájának a kudarcát mutatja és az országgyűlési választás után pártszakadás várható – mondta Lánczi Tamás.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Totem
A Századvég... Nagyon nem szeretem Vonát, de nekem úgy tűnik, eme Fidesz-közeli, milliárdokkal kibélelt "közvélemény kutató" most a közvéleményt akarja irányítani. Közismert, dobj be a köztudatba valamit, és utána terjedni kezd.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Totem
A Századvég... Nagyon nem szeretem Vonát, de nekem úgy tűnik, eme Fidesz-közeli, milliárdokkal kibélelt "közvélemény kutató" most a közvéleményt akarja irányítani. Közismert, dobj be a köztudatba valamit, és utána terjedni kezd.
moareka
Szeretné a fityisz banda, de nem megy...
quadrocopter
A csicska PLT is hozta az első kélt oldal valamelyikén, azt hiszik a szellemi szegények, hogy ötösük van a lottón!

Igen ám, csakhogy Vona nem hozott be 32.000 "nem leszünk migráns ország"-ot!
Fradigege
Aha... a századvég. Nagyon hiteles egy banda. Barna nyelvvel, büdös szájjal.
lampa laz
Azokért az újabb milliárdokért amit a minap kaptak csutirémtől, kell ám dolgozni a fideszben is még ha századvégbélnek is hívják őket akkor is. Hát úgy gondolták ez pont jó lesz...
papa.49
A századvég kisóhajtotta a csutigeci VÁGYÁLMÁT, DE KÖZEL SE BIZTOS, HOGY ÍGY LESZ !!!
peterkelemen
Nem tök mindegy? Orbán és álellenzéki pártjai. Egytől-egyig bűnösök. Mindegyiket a sortűz elé kellene baszni Orbánékkal együtt!
Gyuri Géderről
A fidesz ugyan azt teszi Vonával, mint Gyurcsánnyal. Csak a jobbikosok nem vernek Vona alá mint az MSzP - sek Gyurcsány alá. Az is igaz, akkor a jobbik segített a fidesznek, felégetni a fővárost.
bencemacska
Orbán krédója: Divide et impera!!!
És mindig jól alkalmazza! (Már a maga számára!)
bencemacska
@Gyuri Géderről: ma, 22:38
Mint mindenkivel, aki veszélyes lehet az abszolút hatalmára!
Sorozatosan igazolja OV a Soros mondását! A kiszivárogtatáshoz kellettek a Jobbikban levő téglák!
verőce21
Szegény Vona! Megsebesült a csatamezőn?

A Waterloo-i csata után a tiszti asztalnál vacsoráztak és a veszteségekről beszéltek.
- A legsajnálatosabbat azért elvesztettünk mi is urak!
- ?
- Az Előléptetést. Győzelmünk pontot tett Napóleon pályájára, véget vetett a háborúknak, ahol gyorsan nyertük a fokozatokat. :)
human
A fidesz aktiválja alvó ügynökeit?
cs.n.
youtu.be/7mLtNI13J5U

Ez se Vona Gábor, hanem Orbán. Érdekes módon a századvégbél mégse vizionálta a leváltását, miután az iszlámot tömjénezte.
szaboria1
@cs.n.: Ezt a videót kell nap mint nap minden fele elküldeni.
Perwool
Ma Magyarországon egy bűnszövetkezet (a Fidesz - csak a Fidesz) működik, amely az Európai Uniós pénzeket ellopja. Amit korrupciónak nevezünk az a Fidesz kormányprogramja. - mondotta a Századvég vezetője. Vagy...
Pálinkás Pál
@bencemacska: Nos...nem a "tégla" Allahozott a törökök között!!!
simmering73
Ha a századvég mondja, akkor még sokáig marad.
Eladott Ország
A századvég meg húzzon a 3,14csába, közpénzből fizetett rohadt trógerek. A választás után beszophatjátok a tudományotokat élősködő paraziták.
Eriksson
Vonának joga van áttérnie az Iszlámra, dicsőítheti Allahot, sőt dicsekedhet is vele. Elvégre vallásszabadság van.
Egy viszont nem lehet: Egy nemzeti radikálisnak mondott pártnak az elnöke. Ha van benne még némi tisztesség a magyarokkal szemben, legnagyobb bánatára le kell mondania tisztségéről.
magyarbakancs
A Századvég azt miért nem vizsgálja ,hogy Orbán ellen miért nem indul a Fideszen belül más kihívó?
Mi az oka ,hogy még mindig párt elnök?
A környezetét ,hogy válogatja ki ,és mivel tudja a pártot sakkban tartani ,és az öt támogató párt vezetést is.?
Jó lenne ezekre a kérdésekre választ kapni nem?
verőce21
Normális ember ritkítja az ellenfeleit, ellenséget, elég abból 1-2 is.
Majd a választások után tisztulni fog a politikai paletta. :)
bencemacska
@Pálinkás Pál: ma., 07:56
De a "tégla" készítette, vagy vitte ki a videót. Amit én nem láttam, úgy hogy létezését, manipulálását nem tudom értékelni!
bencemacska
@verőce21: ma, 10:04
Van, aki még ellenzékben is pusztítja az ellenfeleit, mit lehet tőle az abszolút többség birtokában várni???
"2011. szept. 8. - "Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed" - mondta nagykövetek előtt Orbán Viktor 2007. június 26-án. A WikiLeaks jóvoltából frissen kiszivárgott egykori sürgönyben arról is tájékoztatták Washingtont, hogy a szocialisták meneszteni akarják ..."
bencemacska
@magyarbakancs: ma, 09:49
Ezért:
"2011. szept. 8. - "Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed" - mondta nagykövetek előtt Orbán Viktor 2007. június 26-án. A WikiLeaks jóvoltából frissen kiszivárgott egykori sürgönyben arról is tájékoztatták Washingtont, hogy a szocialisták meneszteni akarják ..."
bencemacska
No ezt máshova szántam, megtréfált a Ctrl C!!!
Gyuri Géderről
@bencemacska: A fidesz - kdmp az az Orbán hatalommegtartásának technikája meg egyezik Horthy és Rákosi technikájával. Mind két elődje, a spicli állam fenntartásával uralkodott, és mind kettő szerves része volt az egyház, ahogy most is.
bencemacska
@Gyuri Géderről: ma,15:26
Rákosi szerintem az egyházakra nem támaszkodott, nem pénzelte , inkább fejte őket!
Eladott Ország
A századvég(bél) immáron sokadjára bebizonyította, hogy szakmai felkészültségük és tisztességük körülbelül Hajdú Péter és egy útszéli kurva között van félúton. Egy dilettáns fideszes becsípődésű közpénzből élősködő rohadt politikai kurvák.
verőce21
@bencemacska: (11:50)
nepszava.hu/cikk/468773-orban-ha-eselyed-van-megolni-a-rivalisodat---megteszed
A Fidesz elnöke az egyik amerikai távirat szerint úgy fogalmazott: "megtanultam, hogy amikor esélyed van…" - Kételkedem, valós-e a fenti cikk alapja?

Azt sem, nekem címezted-e a bejegyzésedet,("No ezt máshova szántam, megtréfált a Ctrl C!!!" miatt), de én is kibányásztam Neked egy sokkal súlyosabb bizonyítékot, amely hosszú időn keresztül biztosította a kommunistáknak - számotokra -, a hatalom diktatórikus bitorlását.

Egy távirat Eisenhower elnöktől 1956. november 2-án, a belgrádi nagykövetüknek, hogy továbbítsa azt a Kremlnek:
"The government of the United States does not look with favour upon governments unfriendly to the Soviet Union on the border of the Soviet Union.”
A Kremlben ezt a táviratot várták. Annak vétele után Zsukov marsall megkapta a parancsot, hogy vezényelje vissza a kivonulófélben lévő szovjet csapatokat Budapestre, és ágyúzza a fővárost. A távirat lelőhelye Congressional Record, 8-13, 1960, Page 14 706.
(Az USA előzően tíz éven át biztatta a magyar népet, hogy Amerika megsegíti, ha egyszer szabadulni akar a szovjetektől.)
bencemacska
@verőce21: ma, 19:23
"hosszú időn keresztül biztosította a kommunistáknak - számotokra -, a hatalom diktatórikus bitorlását."
Én még nem minősítettelek téged sem kommunistának, sem nácinak, sem fasisztának- nem szokásom -, megkérlek te se tedd! Nem voltam, nem vagyok és nem leszek párttag! Nincs olyan párt, amiért én feladnám az elveimet!
Az a különbség köztünk, hogy én ott is voltam '56-ban. Hallgattam a Szabad Európát!!!
Megéltem a csalódást is!
Biztos hallottad azt is, hogy A bevonuló katonák Győrben keresték a Szuezi csatornát. No ezen tankok mellett kellett elmennem az iskolába a 81-es úton.
(54 db ment el mellettem, mire beértem a faluba és ott már volt járda, nem két méterre voltak tőlem!)
Tudom, a kor nem érdem, csak egy állapot!

Hogy az amerikaiak - eléggé el nem ítélhető módon - így viselkedtek, nem jogosítja fel OV-t arra, hogy ilyen "elszólásokra" ragadtassa magát.
Ez a szöveg megjelent nyomtatásban, senki nem perelte be a közzétevőt, tehát elismerte, hogy tőle származik! Én mindig vigyázok arra, ne írjak hazugságot!
Az ismételt szövegre vonatkozik a megjegyzésem, nem a neked írtra!
verőce21
@bencemacska: (20:36) Jól van, a "számotokra" számukra javítva.
Tőled elnézést kérek, mert annál jobban tisztellek, semmint megsértselek.
Nekem személyes élményeim nincsenek még ebből az időből.

A pártok felszalámizása tény újságcikk nélkül is, valószínűleg lesznek is még áldozatok. De nem valószínű, hogy Orbán az oka. Túl sokan akarnak politikából megélni ebben a kis országban.
bencemacska
@verőce21: ma, 22:03
Rendben, elintézve!
Tudod önmagában az, hogy politika, már egy olyan tevékenység, ami tőlem nagyon messze van.
Nálam a politikus az, aki
- nem mond igent, és nemet, mint a diplomaták,
- nem ismeri azt hogy ÉN, de még a családja sem, csak köz van,
stb, stb
Aki kimondja nyilvános beszédben azt a szót, hogy én, már nem lehet ÁLLAMFÉRFI.
Tudom maximalista vagyok, de akiből csak egy van egyidőben - mint pl miniszterelnök -
annak kiválónak kell lenni!
OV minimum önző, hatalommániás. Tovább nem ragozom!
nezelodo
A századvég jobb lenne ha saját gazdájának segítene a gatyájában matatni, ketten talán többre mennének az élvezet keresésben, mert senki sem kérte fel, hogy hogy Vona nadrágjában keressék Orbán szemöldökcsipeszét, amit a jobbikosnak vart a nyakába.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.