A hétvége lúzerei mindent elkövettek, hogy pénzhez jussanak, ám csak rongálás lett a vége.

Telefonon tettek egymás után bejelentést a sértettek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába vasárnap a reggeli órákban.

A bejelentések szerint ismeretlen személyek reggelre virradóra Oszláron megrongáltak egy nyilvános telefont, betörtek egy egyházi ingatlanba, továbbá egy lakásba, ahonnan egy autót is eltulajdonítottak, illetve Tiszaújvárosban egy parkoló autót is feltörtek.

Ez lett a vége a szombat éjjeli szánalmas ámokfutásnak Oszláron

A rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a bejelentésektől számított néhány órán belül azonosították és elfogták azt a 20 éves helyi fiatalembert és két fiatalkorú társát, akik a lopás bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak.

A fiatalok kihallgatásuk során elmondták, hogy Oszláron a telefonkészülékből pénzérméket kíséreltek meg sikertelenül eltulajdonítani, majd egy egyházi tulajdonban álló épületbe törtek be, de itt nem találtak olyan értéket, amit elvittek volna, ezért továbbálltak.

Ezek után egy lakatlan házba törtek be, ahonnan szerszámokat loptak el, majd az udvaron parkoló autót beindítva Tiszaújvárosba utaztak, ahol egy utcán parkoló járművet törtek fel és eltulajdonítottak belőle egy táskát, amelyben különféle személyes iratok voltak.

Ezt követően visszatértek Oszlárra, ahol az eltulajdonított autót egy külterületi részen hátrahagyták.

A nyomozók mindhárom fiatalt – gyanúsítotti kihallgatásukat követően – bűnügyi őrizetbe vették.

(police.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Nem bírnak a vérükkel ezek a legények.
papa.49
Gondolom ezek is ,,mozdonyszőkék,, voltak ..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.