Gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia miatt jogerősen egy év négy hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Keszthelyi Járásbíróság kedden egy paralimpiai sportolót, aki lakásotthonban élő fiatalkorú lányoknak fizetett szexuális együttlétekért, illetve pornográf felvételeket készített egyikükről.

Gyermekprostitúciós ügyben ítéltek el egy magyar bronz érdemkereszttel is kitüntetett paralimpiai sportolót Keszthelyen

A fotó illusztráció. (Pixabay cco)

Miután a 30 éves férfi – aki a tárgyaláson védőjével együtt beszámolt arról, hogy állami elismeréssel is kitüntetett paralimpiai sportoló – mindvégig együttműködő volt a hatóságokkal, továbbá beismerő vallomást tett, a Keszthelyi Járási Ügyészséggel megállapodást kötött, így tárgyalásról lemondással kerülhetett ügye a bíróság elé.

A férfi tavaly februárban egy közösségi oldalon ismerkedett meg a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ egyik vidéki lakásotthonában élő lánnyal, akitől fotózás ígéretével kért találkozót.

Egy délután kocsival elment a lakhelyéről engedély nélkül távozó lányért, akivel az autóban abban egyezett meg, hogy fotózás helyett 10 ezer forintot fizet neki szexuális szolgáltatásért. A 15 éves lány később ismét találkozott a férfival, aki megint fizetett neki szexuális szolgáltatásért.

A lány 16 éves lakótársát is ajánlotta, akivel a férfi 10 ezer forintért szintén szexuális kapcsolatot létesített.

A férfi később újból felkereste a 15 éves lányt, az autóban ezúttal pornográf videofelvételt és képeket is készített.

A nyomozók ezeket egy szintén lakásotthonban élő, ugyancsak 15 éves lányról készült hasonló fotókkal együtt találták meg a férfi számítógépén.

A tárgyalásról való lemondás speciális szabályai miatt a bíróság csak a vádlottat hallgatta meg, aki beismerte a bűnösségét, és azt hangsúlyozta, hogy megbánta cselekedetét. Vallomása szerint a lányok ajánlkoztak, ő pedig élt a lehetőséggel, azt azonban nem gondolta volna, hogy bűncselekményt követ el, és mindezzel veszélyezteti a sportolói karrierjét is.

A védő indítványozta, hogy a férfit a bíróság mentesítse az ítélet miatti jogkövetkezmények alól, miután büntetlen előéletű és a köztársasági elnök magyar bronz érdemkereszt kitüntetést is adományozott neki a paralimpiai eredményeiért.

A bíró azonban az indoklásban úgy fogalmazott, hogy ezeket az enyhítő körülményeket a büntetés kiszabásakor figyelembe vette, a vádlottat a mentesítésre nem látta érdemesnek, mert a férfi a jelentős súlyú bűncselekmények szempontjából kiskorúnak minősülő, "rászorultsági helyzetben lévő" lányokat használt ki, nem egy alkalommal.

Az ügyész és a vádlott a védőjével együtt elfogadta az ítéletet, így az jogerőssé is vált.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Még az érdemkeresztet is elvenném tőle. Persze ilyet egy körösztény-nemzethy kormány sose tenne.
simmering73
Még az érdemkeresztet is elvenném tőle. Persze ilyet egy körösztény-nemzethy kormány sose tenne.
surdilloFUJT
@simmering73: fidess csókos,hogy lehetne elvenni?
szaboria1
Érdekes megnéztem kik lettek bronzéremmel kitüntettek a paralimpikonoknál de ilyen nincs a honlapjukon. Vagy gyorsan kivették a listából.
surdilloFUJT
@durbincs: na fitymasz troll okádtál egyet agymosott birka!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.