A köztársasági elnöknek 2017-ben az előző évhez képest több mint 6 millió forinttal nőttek a megtakarításai, amelyek összértéke szerdán nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján mintegy 65 millió forint.

Több mint 6 millió forinttal gyarapodott Áder János vagyona
Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Az államfői hivatal honlapján közzétett dokumentumból kiderül, Áder János kizárólag köztársasági elnöki tisztségéből eredően tesz szert jövedelemre.

Vagyonnyilatkozata szerint euró alapú életbiztosításának értéke 122 ezer euró (az aktuális árfolyamon számolva mintegy 38 millió forint), vagyis tavaly is a korábbival megegyezően, mintegy 2 millió forint értékben növekedett.

A köztársasági elnök emellett 2017-ben 5 millió forinttal, 14 millió forintra növelte forint folyószámlán tartott megtakarítását.

Áder Jánosnak

tartós befektetési értékpapírszámláján 2,5 millió forint maradt, 28 ezer eurót (9 millió forint) érő befektetési jegyét is megőrizte, ugyanakkor amerikai dollárban tartott megtakarításai csaknem felére, 1700 dollárra (420 ezer forint) apadtak, két éve vásárolt, egymillió forint értékű Prémium államkötvénycsomagját pedig eladta.

Az államfő továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét birtokolja, előbbit 2002-ben, utóbbit 2005-ben vásárolta.

Áder János 2016-ban sem tartott igényt saját autóra, és más nagy értékű ingóságról sem számolt be vagyonnyilatkozatában, ugyanakkor idén is megjegyezte, a diplomáciai kapcsolattartás keretében ajándékokhoz jut, amelyeket nem részletezett.

Határidőre leadták

Valamennyi országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló leadta a január 31-i határidőre saját és vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát – közölte Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke szerda este az MTI-vel.

A testület vezetőjének tájékoztatása alapján a 199 országgyűlési képviselő és a 13 nemzetiségi szószóló vagyonnyilatkozata február 1-jétől nyilvános, és megtekinthető az Országgyűlés honlapján (www.parlament.hu).

A törvényi előírások szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek határidőben eleget tettek más tisztségviselők is, így az Állami Számvevőszék elnöke, alelnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettesei és a Versenytanács tagjai, a Költségvetési Tanács elnöke, a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának elnöke, alelnöke és tagjai, a legfőbb ügyész és helyettesei, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei, a Monetáris Tanács tagjai és a jegybank felügyelőbizottságának elnöke és tagjai, valamint a médiatanács elnöke és tagjai – fejtette ki Hargitai János, hozzátéve, valamennyi vagyonnyilatkozat nyilvános, és szintén csütörtöktől érhető el a parlament honlapján.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Nekem is cirka ennyi lenne,ha fizetést kapnék,pénzbe,nem il-yenbe?
quadrocopter
A hajlékony gerinczet meg kell fizetni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.