A korábbi bejelentésnek megfelelően csütörtökön megjelenik az utcákon a Fidesz plakátja, amelyen Soros György és "a kerítésbontó ellenzék" látható – közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

Hamarosan Önt is hívhatja telefonon a Fidesz
Fotó: Facebook/Fidesz

Mint írta, ezzel egyidejűleg telefonos tájékoztató akciót is indítanak, amelyben tájékoztatják a választópolgárokat Vona Gábor "elhíresült Allah-os nyilatkozatáról".

Hidvéghi Balázs kedden mutatta be a Fidesz új plakátját. Akkor azt mondta:

az Együtt bontanák le a határzárat feliratú plakát közepén Soros György látható, aki legutóbb Davosból "üzent hadat" Magyarországnak, "bejelentette, hogy részt fog venni a magyar választási kampányban".

Hozzátette: Soros célja évi egymillió bevándorló betelepítése Afrikából és a Közel-Keletről, a határzár lebontása és az, hogy Magyarország is bevándorlóország legyen.

Ebben szövetségesei a magyar ellenzéki pártok vezetői, ők láthatók még a plakáton – mondta.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Bakker!Ma jött meg Viktor levele,erre még telefonálni is fog?A vezetékes,és a mobil számom is titkosított,ezeket vajon kiadják,mert pártunk és kormányunk kéri a szolgáltatótól?Na majd most kiderül,és ha hívást kapok,feljelentést teszek a szolgáltató ellen...Másrészt,nagyon be lehetnek sz@rva,ha ennyiféle baromsággal bombáznak bennünket.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csipetke
Bakker!Ma jött meg Viktor levele,erre még telefonálni is fog?A vezetékes,és a mobil számom is titkosított,ezeket vajon kiadják,mert pártunk és kormányunk kéri a szolgáltatótól?Na majd most kiderül,és ha hívást kapok,feljelentést teszek a szolgáltató ellen...Másrészt,nagyon be lehetnek sz@rva,ha ennyiféle baromsággal bombáznak bennünket.
vadnarancs
Mária Sebestyén Péterné FB idióta: Az ilyen szarrágó egybitesek, mint te, azok veszik be ezt a marhaságot! Bizony észen lenni, magyarok, a fajtádat kiűzni innen, amíg nem késő!!!
nevemnick
@vadnarancs: mit vársz (ZeneművéZSeti szakiskola /Konzervatórium/) szerintem így is úgy is a krematóriumban végzi
Sziszifusz
@csipetke: 13:36
Orbán és társai számára szinte létkérdés az, hogy választást a Fidesz nyerje meg.
Ellenkező esetben nagy valószínűséggel jön az elszámoltatás és felelősségre vonás.
A választás elvesztése számukra nemcsak a politikai véget jelenheti, hanem személyes szabadságuk elvesztését is.
Nincs más lehetőségük szabadságuk megtartására, csak az ha a legaljasabb eszközöket is bevetik az ellenzékiek ellehetetlenítésére.
csipetke
@Horizont: 13:54 Az ilyen orruktól arrébb nem látók miatt marad a nyakunkon a rablóbanda..
justhpeter
Engem is fog hívni a Viktor ? Mikor ? Éjszaka nem fogok aludni az izgalomtól.
csipetke
@Horizont: 14.00 Nem kell mindent elhinni,amit a fészbukon látsz.Az egyik szomszédasszony az adatlapjára beírt valami szakközépiskolát,de a nyolc általánost is a dolgozók esti iskolájában végezte,mert 14 éves volt,mikor már szült.Lehet,hogy ez a nyugger tanárnő is csak ennyire tanárnő...
Yoda69
Nagyon izzadsagszagura sikeredett ez a plakat. De sebaj a birkaknak ez is jo lesz.
cikicakk55
Már hívtak,de nem hallgattam végig. Hívott Lázár is,bár Ő azért,mert Hódmezővásárhelyen lakom. Most van a Kormányinfó. 14 órától tart.Most 14:34 vav Eddig a migránsokról,a kerítésröl és arról beszélt,hogy nem titkolták el azt a "pár" beengedett migránst,csak látva a nép rettegését tőlük,az ország nyugalma érdekében nem beszéltek. Különben is azok az emberek politikai üldözöttek és szexuális zaklatás áldozatai voltak. Ti láttatok valami fényképet,vagy dokumentumokat ezekről az emberekről? Én nem. Fél 3 óta arról beszél mennyi jót tettek eddig a nép érdekében.
kisrigó
@cikicakk55: "A nép rettegéséről" beszél ez a sunyi tolvaj. Azaz arról amit már lassan évek óta ők generálnak! Azt már nem is említve, hogy mennyi közpénzt talicskáztak ki erre a célra! Jól kitömték a haverok zsebét, no meg a sajátjukat is! ( alkotmányos költség!) Kormánypropaganda -egyenlő fidesz propaganda!! Ez nem tiltott párttámogatás?! Lásd ÁSZ bírság az ellenzéki pártoknak!
cikicakk55
Na épp ez az! Én csak azért nézem a kormányinfót mert nagyon tetszik mit össze szeved ,mikor az újságírók könyörtelen kérdéseket tesznek fel és neki válaszolni kell. Ismerem Lázárt már legalább 20- 25 éve. Ő nem ilyen ember volt valamikor. Polgármesterként szerették az emberek,mert bár ki megállíthatta az utcán. Sokat jár még ma is kerékpárral. Sokkal emberségesebb volt,még Orbán magához nem szippantotta. Itt akinek csak tudott,segített. Nem nyúlta le a város pénzét. A szociális támogatás sokkal elérhetőbb volt,és nem csak az etnikumnak. A kormányinfón látni még valamit a régi Lázár Janiból. Aki neki ment a tisztességtelen dolgoknak,még ha az sok szabadidejét el is vette. Nem azt mondom,hogy egy földre szállt angyal volt,fe nem vitte túlzásba. Bízom benne,hogy azért nem akar a választások után miniszter maradni,mert ez már az Ő gyomrának is sok,amit a csuti művel a holdudvar kedvéért és hatalma megtartásáért. Az biztos,hogy a pénz és az azzal járó " Én vagyok a király" tudat egy aránylag normális és értelmes embert is megváltoztathat angyalból ördöggé.
papa.49
Anyádat hívogassad te szarrágó TETŰ !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.